Indulok a kongresszusi választásokon
Assa$s!n
Üdv!
Assa$s!n vagyok és a Magyar Hazafiak Pártja színeiben indulok Central Transdanubia régióban.
Kicsit magamról:
Több, mint 1 éve játszom. Kezdésnél Western Transdanubiába regisztráltam. Magyarország ekkoriban nem volt nagyhatalom, a fizetés gyenge volt, ezért egy ismerősöm hívására Norvégiába mentem gyémántot fejteni. Itt keresett meg Morden, hogy nem dolgoznék-e nála Brazíliában.
Brazíliához köthető az első cégem, amit a meghívómmal együtt működtettünk.
Nagyjából ez idő tájt alakult a Fekete Sereg és büszke vagyok rá, hogy a kezdetek óta velük lehetek. 🙂
Hamar tiszthelyettes lettem és nem sokkal a Tavaszi hadjáratok előtt tisztté avanzsáltak. A baby-boom idején nem jöttem haza, eIndonéziában állomásoztunk, a Tavaszi hadjáratok csatáira azonban mindig hazautaztunk. A sorozatos SGP kudarcok nem szegték kedvemet és végül elérkezett Budapest ostroma, eMagyarország pedig ismét teljes egészében szabad lett.
Majd sorban jöttek a hadjáratok Podoliáért, WSR-ért, ahol a románokat az indonézekkel karöltve visszaszorítottuk eredeti régióikra.
Nyáron az amerikai háborúk nagy részén ott voltam, a manitobai és a nunavuti csatákban fegyvert is osztottam egész nap.
Most az újabb Kitty támadást várom. 🙂
Miért szavazz rám?
-vannak már tapasztalataim a játékban
-mindig a Haza érdekeit néztem és fogom nézni
-hosszú távra tervezek stratégiai dolgokban
-ja és a legfontosabb, hogy kell a medál. 😃
Nevem eredete:
Még az FPS játékos korszakomból ered, akkor kellett valami jó név, ami nem csak pár betű, hanem kicsit meg van cifrázva. Morden imád érte, bár mostanra a Fekete Sereg nagy része már le tudja írni rendesen. 😛
Üdv:
Assa$s!n
az MHP CT-i kongressz jelöltje
Comments
sok sikert Assa$s!n 🙂
sok sikert
köszi 🙂
hajrá, hajrá
gogo