Join the new world

Adjon Isten!

IRL dolgok miatt csak most tudtam belekezdeni az Igazságot Magyarországnak! című könyv folytatásába. De nem húznám tovább az egészet következzen az első rész!

---

Gróf Apponyi Albert: Magyarországnak és a rovására megnagyobbodott államoknak történelmi hivatása

Valamely nemzet történelmi hivatását az emberiség összessége szempontjából többféle irányból és irányba lehet megvilágítani. Sajátságosan hangzik, de mégis igaz, ha azt mondják: hivatás maga a létezés. Ez annyit jelent, hogy az "ember"-típusnak valamennyi lehetőségét egyetlen egyénben és az egyének egyetlen csoportjában sem találjuk meg a maga teljességében; ki ezt, ki amazt a tulajdonságot bírja kiválóbb mértékben és a teljes ember csak valamennyi ember összetételéből - ebbe a fogalomba beleértve a kölcsönhatást is - állhat elő. Sőt még ez sem elég: a teljesség eléréséhez minden lehető embert is hozzá kell gondolni a tényleg létezőkhöz, amiből következik, hogy a teljes
ember, az a lény , amely kimerítené az ember-fogalom összes lehetőségeit, nem létezik, nem is fog létezni soha, hanem folytonos evolúcióban végtelenül fejlődik. Csak egyszer élt közöttünk, mint befejezett valóság, az Isten-ember személyében; de ezt egészen megérteni képesek nem vagyunk, bár örökre tanulunk tőle, még pedig főleg azt, hogy erkölcsi gyarlóság nem tartozik, mint pozitív tétel az ember-típus teljességéhez, hanem levonást jelent tökéletességéből, negatívumot, akadályt, de nem fogalombeli szükségességet, bár gyakorlati elkerülhetetlenséget.
De ezeket a gondolatok nem esnek annak az eszmesorozatnak a tengelyébe, mellyel itt foglalkoznom kell. A mondottakból csupán annak megállapítását tartom meg a továbbiak kiindulópontjának, hogy az egyének összességéből, a számtalan egyoldalúság összetételéből alakul ki az evolúcióban levő ember-típus. Ámde az egyének milliói át nem tekinthető tömeget alkotnak és legnagyobb részük annyira szürke, hogy múlandó énük semmiféle egyéni hozzájárulása sem állapítható meg az "ember"-típus kialakulásához. Hogy ez meglegyen, a rokon-altípusokhoz tartozó bizonyos egyének tömörülése szükséges, mely a maga köréből kifejleszti a kiválóbbakat, azokat, akikben felismerhető és befolyás gyakorlására képes erőtényezővé válnak a tömegben rejlő lehetőségek.
E tömörülések közt pedig emberi szempontból legjelentősebb a nemzet, mert annak körében minden emberi képesség és tevékenység megnyilvánul és együttesen sűrűsödik altípussá: a fizikai erő, a tudományos és művészeti képesség, az elméleti vagy gyakorlati kiválóság. a nemzet állammá jegecesedve, ennek az összetett altípusnak oltalmat és segítséget nyújt teljes kifejlődésére, valamint a többi nemzeti altípusokkal való állandó érintkezésre. A nemzeti egységen keresztül válik az egyének tömege emberiséggé, azaz szellemi és erkölcsi, sőt talán valamikor jogi egységgé. Tartalommal ezt az egységet csupán a nemzeti egyéniségekben kifejlődő különös adományok látják el, melyek egyike sem helyettesítheti a másikat.
Az angol nem hozhatja az emberiség közös kincsének kincsének gyarapításához azt, amit a francia, vagy a német, vagy az olasz tud adni; nem is hozhat egyikük se mást, mint amit egyénisége magából kifejleszteni képes, és éppen ezért nem nélkülözheti az emberiség egyiküket sem. Mindegyiknek kipusztulása, vagy hanyatlása az emberiség szegényedését jelenti, amiből ellenállhatatlan logikával következik, hogy amennyire szükséges emberi szempontból is az erős nemzeti egyéniségek fenntartása, épp annyira kárhozatos azoknak egymást pusztító, vagy akár csak gyengítő harca. Nacionalizmus és internacionalizmus csak a felületes néző előtt tűnnek fel, mint ellentétes fogalmak, valóban kiegészítik és nem nélkülözhetik egymást.
Ilyen értelemben mondhattam, hogy történelmi, érts😛 világtörténelmi, vagyis emberiségi fejlődéstörténeti hivatást teljesít létezésének puszta ténye által minden nemzet, mely valamivel hozzájárul a teljes ember-típus kialakulásához. Amely nemzet ilyen hozzájárulást egyáltalán nem hoz, az elpusztul, vagy felszívódik, mint nyersanyag, esetleg mint alkotó elem, egy életrevalóbb összetett nemzeti típusba, vagy - mint sok vad nép - történelem nélkül vegetál tovább, mert a történelem egy nemzetre csak az emberiség fejlődésbe való bekapcsolódással kezdődik.
De van a nemzetek világtörténelmi jelentőségének egy látszólag egészen más természetű, valósággal azonban az eddig előadottakkal szorosan összefüggő megjelenési alakja: a politikai alak, erejük külső megnyilvánulása és a nemzeti keretek kialakulására való befolyása. Ezen a területen a magukat öncélnak érző nemzetek gyakran összeütköznek egymással és a történelem előadásának eddigi dívó módszerében
ezeknek az összeütközéseknek és azok közvetlen eredményeinek ecsetelése foglalja el a legtöbb helyzet, anélkül mégis, hogy azok igazán történelmi, azaz emberiség-fejlődési horderejét elég komolyan mérlegelné, mert ebben a történelem művelőit gátolja a saját nemzeti elfoglaltságukból szükségkép keletkező egyoldalúság. A történelem filozófiájának legnehezebb feladatai közé tartozik a nemzetek e versenyének a különböző célpontok és az emberiségi eredmények szempontjából való osztályozása és méltatása.
Anélkül, hogy ennek a feladatnak megoldását megkíséreljem, a következő vezetőgondolatokat merem mégis kockáztatni, melyek segítségével talán könnyebben lehet a káoszban eligazodni. Először is tegyük félre, mint minket nem érdeklőket, azokat az összeütközéseket, amelyek kizárólag egy nagyravágyó uralkodó, vagy politikai vezér, vagy uralkodóház terveit szolgálják. Ha azok igazi nemzeti célokkal esnek össze,akkor úgyis a következő kategóriák egyikébe esnek, egyébként
csak rút visszaélést jelentenek egy nemzet erőivel; a nemzet azokban
csak nyers anyag és eszköz.

Folytatása hamarosan...