Igaza van-e Éheslónak?

Day 1,924, 06:59 • Published in Hungary Hungary • by Sir Moke Shag

Az e-magyar politikai élet felületes vizsgálatával, valamint pár durva leegyszerűsítéssel arra a helytelen következtetésre juthatnánk, hogy két fő csoport konfliktusa határozza meg annak mindennapi életét: a „technokrata uralkodó elit” és a „magyar érzelmű” nacionalista ellenzék. A kölcsönös tisztelet hiánya egyértelmű. Az előbbiek – gyakorta nem mellőzve a bicskanyitogató arroganciát - egyszerűen lenézik az utóbbiakat, hiszen azok „nem értenek a játékhoz”, „primitív érzelmek vezérlik őket” vagy egyszerűen csak rosszindulatú troll-munkát végeznek, amikor a kritika hangján szólnak. A másik csoport folyamatosan visszatérő vádaskodó kulcsszava a „hazaárulás”. Ők morális kérdésként kezelnek mindent. Már az sem lepne meg, ha valamelyikük Isten akaratával ellentétesnek nyilvánítaná a kormány valamelyik döntését. Nem kisebb arrogancia „erkölcsi csökevényességgel” vádolni azokat, akik másként gondolkodnak és más célokat követnek, mint ugyanilyen alapon hülyének nézni őket.

Mielőtt eldöntenénk, hogy kinek van itt igaza, le kell szögezzük, hogy ez egy olyan fantáziavilág, ahol nincsenek kőbe vésett végső célok, a játékot igazából sem egyénileg sem közösen nem lehet végleg megnyerni, mindenki önkéntesen csatlakozik illetve távozik (bannolást leszámítva) és ebből kiindulva senki sem tartozik semmivel senkinek. Innen nézve mindenki egyénileg eldöntheti, hogy milyen célokat követ majd a játék során. Ezt különösebb lelkiismeret furdalás nélkül megtehetjük, hiszen ez a második polgári életünk a szórakozásról szól. Legalábbis eredetileg valahogy így volt elképzelve az eRepublik. Más kérdés hogy fokozatosan el lettek lehetetlenítve bizonyos karrier lehetőségek, mások meg durván korlátozva.

Nem meglepő, hogy a nacionalistább érzelmű játékosok úgy érzik, hogy a valós magyar történelem fiktív megreformálása természetes és nyilvánvaló közös cél kellene legyen. Nagy Magyarország eredeti határvonalának reménybeli visszaállítása fontos motivációs mozgatórugónak számított a magyar játékosok jelentős részének körében, és soha ne felejtsük el, hogy nélkülük nem válthattunk volna igazi e-világhatalommá. Az más kérdés, hogy ennek a célnak gyakorlati megvalósítására tulajdonképpen soha nem volt igazi esélyünk és ezért a területi expanzió egyéb irányai racionálisabb alternatívát jelentenek, de az igény ettől még nem szűnik meg, vagy ha igen, az a hazai játékosok nagyszámú távozásával jár együtt.

A „szürke eminenciásság” bódító fantáziájába burkolózó, magukat nemzetközi diplomatáknak és dörzsölt bábmestereknek elképzelő játékosoknak is többször figyelembe kellene venniük a „nép” igényeit. Az ők önfényező egyéni érdekeik nem kevésbé emocionálisak, mint a „turbo-magyarok” revizionista vágy-álmai. Tapasztaltam már, hogy elég élvezetes rejtett chat szobák mélyén egyezkedni különféle vezetőkkel és grandiózus terveket szövögetni, azonban ez a lehetőség definíció szerint a játékosok csupán töredékének adatik meg. A többség kénytelen lesz beérni a vélt közös érdekek megvalósulásával és ne lepődjünk meg, ha a színfalak mögött lejátszódó intrikák eredményeit csak akkor értékelik, ha azok rájuk nézve is kedvezőek.

Annyiban talán megegyezhetünk, hogy közös érdek mindig is szorosan összefüggött a világtérkép szisztematikus bezöldítésével és az ország erejének egyéb látványos demonstrációival. Azonban lássuk be, hogy mint valós életben, a „Nép” itt is több személyes és sokszor ellentétes érdek ütközését jelenti. Mivel egy játékot játszunk, szerintem megengedhetünk magunknak egy extra egoizmust, természetesen tiszteletben tartva a játék szabályait. Nem hiszem, hogy emberileg el kellene ítélni a „BH tolvajokat”, sőt azokat sem, akik az ország ellen tankolnak, de ettől még nyilván lehet rájuk haragudni. Ugyan vannak közöttünk olyanok, akiket a valós életben jobban tennénk, ha inkább nem vennénk a barátlistánkra, de az erepes tevékenységükből kiindulva csupán a legextrémebb esetekben dönthetjük el, hogy valóban szar alakok vagy sem. Legfeljebb arra a következtetésre juthatunk, hogy az igazi személyes ellenfeleinket az országhatáron belül találhatjuk. Mivel a nemzetközi helyzet amúgy is többnyire unalmas tét nélküli ping-pong mérkőzések sorozatává silányult, talán megengedhetjük magunknak a luxust.

Manapság már hamisan cseng a „közösségrombolás” vádja és a testvéries összefogásra való ösztönzés sem több az üres közhelyek kényszeres elsütésénél. Lehet-e még tovább rombolni valamit, ami talán soha nem létezett abban a tiszta formában, ahogyan eredetileg elképzeltük? Talán mégis létezett volna egyfajta pozitív közösségi szellem az ősidőkben, az index-boom idején? De vajon a kormányzó elit érzéktelen tevékenysége felelős annak „megrontásáért” vagy egyszerűen a játék belső szabályai terelték a dolgokat fokozatosan, de elkerülhetetlenül erre az útra? Igaza van-e Éheslónak? És ami még fontosabb: csak én érzem úgy, hogy Jennifer Lawrence sunázni való?