Legendarium

Idő

Lassú idő mozdul, halk tik-tak zaját visszhangozzák a csendes termek. A nagy csarnokban a széksorok üresek, a megbízottak mind elmentek, csak az enyhe szellő mozgat néhány rendetlenül otthagyott papírlapot a pulpituson, és a táblán félig eltörölt krétanyomok mutatnak egy titkos tervet a takarítónőnek, aki bejöhet végre, és fejét rázza a nagy emberek vigyázatlanságán. Hisz olyan titkolózók, és mégis így hagynak maguk után mindent, mint iskolás gyerekek a könyveiket tanulás után…

A krétajelek terveket mutatnak, seregek mozgását, emberek mozgását, régiók rajzait és az ellenfél feltételezett hadműveleteit, s a lehetséges válaszokat rájuk; gondosan kitervelt, hangszerelt és megtervezett, nagyszabású szkenáriókról beszélnek, és mellettük észrevehetetlen, alattomos kis oldaltámadásokról. Most megfagyva léteznek az időben, s csak a szó, ami elindítja őket, fogja felfedni valódi színeik. Mert hiszen kezdetben vala a szó, és a szóból lett minden – és most megint egy szó lesz a történések elindítója. Jó vagy rossz, a terv már el van indítva, és akármi is jő, a résztvevők elkötelezték magukat, s mi láthatjuk a terveket kibomlani az időben.

A por lassan szitál a termekben, s a megfigyelőre halk mélabú száll – örökké látni mindent, soha be nem avatkozni semmibe, a végzet mely talán Kasszandráéhoz hasonló lehet, ki látta a jövőt, de meggyőzni róla soha senkit nem tudott… a kívülálló, aki bármennyire is szeretne a dolgokban bent lenni, mégis mindig oldalvást mozdul el az időben, soha sem érintkezve de mégis mindig érintve, soha sem benne, vele mozdulva, de mindig csak figyelhet és nézhet… a tervek máris jelentéktelenek, kifakulnak az időből, ahogy elmozdul, továbbhalad, elhagyja a dolgokat, melyeknek helyük van az időben.

A lassan gyűlő porban lábnyomok tűnnek fel, léptek halk jele, a kém, akárha mágia rejtené, láthatatlan, de nyomai megmaradnak azoknak, kik látni ezt tudják, ahogy jön, s jöttében gyűjti a törött darabkákat, a tervek és titkok töredékeit, az időből kinyerve a mozaik darabkáit. Ez a munkája, nézni és látni, megtudni és elvinni az információt, felmarkolni érte a díjat, legyen az érték vagy dicsőség, mert a tudás érték, akárha arany lenne, megéri a súlyát, s most ez a súly hatalmas, nem aprócska medált ér a végén, de egy hatalmas trófeát. Hívjuk szabadságnak egyszerűen, szabadságnak, ami annyi mindent jelenthet annyiféle embernek; de ösztönösen, tudatalatt, belül mind tudjuk mi az. Csak el kell felejteni a szavakat, mert nem segítenek. Érezni kell, a teljes valónkkal, és jobban fogjuk tudni, mintha ezer szó magyarázná.

---

---

---

---

Time

Slow time making its quiet ticking noises in the silent halls. In the great hall the rows of chairs are all empty, the representatives have all left, only a slight draught moves a few left papers on the lectern and a couple of chalk-marks on the board, half erased, show some secret plan untidily revealed to the cleaning lady, who can now come in and shake her head at the carelessness of the leaders. They are so secretive, but leave after them everything, like schoolboys their books and things after studying…

The marks show plans, plans of armies, plans of movements and regions, plans of presumed moves and possible counterattacks; they speak of elaborately orchestrated, grand scale scenarios, and small, sneak attacks on the sidelines. They are frozen now in time and only the word that will start them will reveal their true colours. For at the beginning, there was only a Word, and that word started everything – and now it will be again the instigator. For better or worse the plan is set into motion, for hell or high waters the participants committed themselves, and we will see it unfold some time soon.

Dust slowly sifts in the chambers and melancholy sets onto the observer – forever watching but never to encroach, it is a fate that seems so similar to Cassandra’s, seeing the future but never be able to convince others of it… an outsider, however much she might wish to be in the things, she always slides sideways in time, never touching and always touching, never to be in it, to move with it, but always to hearken and observe… the plans are already insubstantial, their reality wavers and fades, she moves ever on and leaves thing that are solid behind.

Footprints in the accumulating dust, marks of steps appear, as if by magic, the spy is invisible, but leaves his signs there for those who can see, while moving in and collecting the broken bits and pieces of plans, gleaned from time and space itself. His job is to know and to see, to bring news and take prize for it, be it gains or honour, for information is worth its weigh in Gold, and its weight is heavy now, depending on it not only a small prize but a mighty trophy. It is simply called freedom, freedom that means many thing for many people but instinctively, subconsciously, in our guts we all know what it is. Just forget the words. They do not help. Feel it with your very self and you will know it better than a thousand words could explain.