Hullámvölgy, hullámhegy - történet a V2 idejéből

Day 1,304, 10:11 • Published in Hungary Hungary • by Rodric

Régi adósságomat rovom le most úgy saját magam, mint a század önjelölt krónikásaként a GÁT felé. A történet a V2 idején játszódik, amikor a magyar sereg önmaga árnyékává vált, kivéve két századot, a miénket és a Horthyt. A hadvezetés színvonala is a béka feneke alá süllyedt köszönhetően annak, hogy egy lelkes amatőr kezébe került, mivel minden más addigi épkézláb főtiszt inaktívvá vált (Ernst szerint csak két napig). Mély válság elébe néztünk, minden eszközt, durvát és nemest is bevetettünk, hogy kimásszunk belőle. Az elsőre az irreggé válásunk a példa, a másodikra a Peterbond szervezte verseny.

Hullámvölgy, hullámhegy

1. Válság

Izzott a levegő a Gábor Áron Tüzérszázad laktanyájának kantinjában. Szinte tapintani lehetett a feszültséget, pedig még csak nem is csatára készülődtünk. A parancsnokunk Levi Kay ment asztalt borítani a Hadügyminisztériumba. Ki izgatottan, ki reménykedve, ki borúsan várta a fejleményeket. Ideges hangulatban teltek a percek, és azonnal síri csend kerekedett, mikor Bubberr - aki szárnysegédként Levivel tartott, és folyosóról tisztán hallott minden fennhangon elhangzott szót - időnként telefonon felhívva minket, tájékoztatott az aktuális fejleményekről. Az egyeztetés – nevezzük így – elég rosszul ment, ezt könnyedén leszűrhettük a tisztünk szavait háttérzajként aláfestő kiabálásból.

- Ahol ordítoznak, ott már túl vannak az érveken, ilyenkor jön elő a hatalmi szó. – jegyeztem meg elkenődve.
- Érvényesítik az erősebb kutya baszik elvet. – bólintott rá Haszontalan.
- Csakhogy ez a kutya baszás helyett a saját farkába fog harapni. – csóválta meg a fejét Pankiii.
A következő hívás legrosszabb félelmeinket váltotta valóra.
- Megyünk vissza, srácok. Szabályszerűen kihajítottak minket. Épphogy nincsenek lábnyomok a hátsónkon. Csak azért nem mondom, hogy olyan volt, mintha Levi a falnak beszélt volna, mert a fal nem ordít vissza, viszont ugyanúgy lepattant róla minden. Csúnya világ lesz itt! Hatkor eligazítás.


A HM részéről merev elutasításban volt részünk. A szép szóból nem értettek, felőlük elrohadhatott volna az ország.

A megadott időpontban a század tisztikara komoran feszített a katonák előtt. A GÁT első embere nyugodtnak próbált látszani, de mégis olyan tekintettel nézett el felettünk, hogy nem lepett volna meg, ha hátrafordulva egy frissen vésett lyukat pillantok meg a betonban.
- Sajnálatos bejelentenivalóm van. – kezdte néhány rövid tiszteletkör után, melyek alkalmasak voltak arra, hogy rendezze a gondolatait és higgadtságot erőltessen magára, hisz sosem szerencsés, ha egy vezető önmagából kivetkőzve nyilatkozik meg az alárendeltjei előtt. – Ipath Elnök Úr, nem mutatott érdeklődést a sereg problémái iránt. Egyértelművé vált számomra, hogy semmit nem akar tenni a helyzet rendezése érdekében, inkább csahosai acsargását követve bennünk látja a gondok forrását…

Bár fegyelmezett alakulatnak tartjuk magunkat, de itt bizony elszakadt a cérna, és a teremben mintha hangrobbanás történt volna. A tisztek egy darabig nyitva hagyták a zsilipet, hadd zúduljon a folyamszerű méltatlankodás, aztán néhány vezényszóval gátat vetettek a folytatásnak.
- Még nem végeztem. – vette fel újra mondandója fonalát Levi Kay. – Az, hogy odafent nem csinálnak semmit, még nem ok arra, hogy belenyugodjunk a helyzetbe és elfogadjuk, hogy Magyarország mindent szétzúzó ökléből egy reszketeg kéz legyen, amelyik még arra sem képes, hogy erőtlen tiltakozásként emeljék fel. Nem hagyjuk elsorvasztani a sereget! Ehhez nem asszisztálunk! – jelentette ki határozottan. – Úgy határoztam tehát, hogy tiltakozásképp, és figyelemfelhívásként a gondjaink orvoslásáig, vagy a következő kormány hatalomra kerüléséig kilépünk a reguláris Magyar Hadseregből, és irregként folytatjuk a tevékenységünket. Kérdés?

Ha volt is kérdés, elveszett az újabb hangzavarban. Egyesek éljeneztek, mások a jelenlegi politikai és hadügyi elitet pocskondiázták, akik hagyták idáig zülleni azt a szervezetet aminek egy perccel ezelőttig még a tagjai voltunk. És igen, akadt egy csendes kisebbség, amely döbbenten hallgatta, hogy hivatásos honvédből, egy szabadcsapat janicsárja lett egyik pillanatról a másikra.


Sokan ide kívántak minket, de azért a kisujjukat nem mozdították, hogy normalizálják a helyzetet.

- Most akkor zsoldosok leszünk? - érkezett meg az első érdemi kérdés.
- Nem. – szögezte le ellentmondást nem tűrően a parancsnok. – A Gábor Áron Tüzérszázad nem adja el a lelkét, mint mások. Nem fog saját honfitársaira fegyvert fogni, nem fog Magyarország érdekei ellen harcolni. Soha! Ezt megígérhetem. – ezekkel a szavakkal próbálta megnyugtatni azokat is, akik nem örültek felhőtlenül a döntésének. A egység morálja mindig is híresen magas volt, és a tagjai lojálisak, de azzal a pk. is tisztában volt, ha a Fekete Sereg útját járják, akkor megbomlik a testvériség, és jó néhányan elhagyják a századot. Szerencsére mindenki értette a miérteket, tisztában volt az okokkal, és elfogadta ezt az akár kétségbeesettnek is tűnhető lépést, még ha nem is értett egyet vele.
- Azért az tudjátok, hogy rövidesen árulókként leszünk elkönyvelve? – jegyeztem meg fancsali képpel.
- Akkor mi leszünk a vezéráldozat, a sereg életben tartásáért vívott csatában. – bólintott rá a választott vezetőnk, s ehhez már nem volt mit hozzáfűzni. A katona életével és halálával szolgál.

Folytatása következik...

by Rodric