Haza Hagyomány Haladás
Shaok
Igen, egy új pártról van szó. Nincs még elég? - kérdezhetitek. Párt az van, csak alternatíva nem nagyon. A párt alapításával egy időben kiléptem az MHP-ből (technikailag már előtte), az egyetlen pártból, melynek eddig tagja voltam. Miért tettem? Én még egy másik pártba léptem be, ez nem az az MHP. Szeretnék egy olyan pártot, sőt jobbat, mint az volt. Olyan pártot, mely nem fekszik le az aktuális rezsimnek - főleg olyannak, amilyen a mostani -, hanem saját értékrendjét próbálja érvényesíteni. (A tagoknak üzenem, hogy örültem, hogy megismerhettelek bennetek, s sokra tartom ezt, nem veletek volt a baj, de nem rajtatok múlik sajnos.)
Mit értek ez alatt? Nos, a névválasztásban benne is van a lényeg. (Az arra utaló kommenteknek, miszerint HaHaHa a rövidítése, valamint, hogy a nevem S-el kezdődik, pont, mint a Skynet nagyobb igény esetén csinálok új cikket, kéretik nem ide firkantani.)
Haza: elsőként, és mindenek előtt. Nem felejthetjük el, hogy a párt csak egy eszköz, ahogyan a kormány is, célja csakis a Haza érdekeinek képviselete, jobbá tétele, állampolgárainak segítése, s akaratukat szem előtt tartva való cselekvés lehet. Az állam és a Haza ugyanis mi vagyunk, mi mindannyian. A Haza maga a szülőföld, mely nélkül hontalanok lennék, s járhatunk bármerre is a világban, legyenek itthon bármilyen állapotok, mindig visszavágyódunk, de ennél több is, maga a közösség.
Hagyomány: itt főleg a régi értékekre gondolok, melyek Magyarországot naggyá tették, s melyek elvesztésével egyre mélyebbre süllyedünk, úgy IRL, mint eRL. Erkölcs, becsület, büszkeség. Ezek nélkül lehetünk bármennyire sikeresek, sose érezhetjük magunkat elégedettnek. Csonka Magyarország nem ország, s vonatkozik mindez az ősi erényekre is. Egy olyan ország, ahol lehet lopni, csalni hazudni, főleg a vezetők részéről, majd pár hangos ember átvéve ezt a korcs értékrendet hangosan tapsol mindehhez, romlott ideológiák mentén próbálja a nyílt visszaéléseket demagógiába és álszent viccnek álcázott degradálásba fojtani, az nem lehet Magyarország. Se e, se e nélkül. Régen ha valaki lopott, nem azt mondták, hogy nembaj, mert nem vitte el mindet, valamit hagyott, hanem felkötötték. Mert akkor létezett még becsület. Az emberek meg tudtak különböztetni olyan egyszerű dolgokat, mint jó és rossz. Egy átlátható, korrekt eMagyarország a párt célja, ahol nincsenek mutyik, visszaélések, csak folyamatos fejlődés minden téren.
Haladás: a múltból meríthetünk erőt, de mindig a jövőbe kell tekintenünk. A HHH így a jövőben minden téren előremutató programokat igyekszik majd kidolgozni, az államvezetés, hadügy és gazdaság terén is. Fontos, hogy ezeket a célkitűzéseket ne csak elérjük, de figyeljünk arra is, hogy biztosítsuk betartásukat, ne lehessen semmibe venni, önkényes célokra, vagy nem rendeltetésszerűen használni állami intézményeket.
Ez az, amiért dolgozni fogunk. Tudom, kis párt, nem tényező, de a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik. Aki tud azonosulni a leírtakkal, s úgy gondolja, hogy tud és akar is tenni ezek elérése érdekében, vagy időhiány miatt csak tagságával támogatná a HHH-t, azt várjuk egyrészt a http://mibbit.com/chat #HHH szobájában, illetve a pártban magában. A munka java előttünk áll, nem szépítem, rengeteg elvégzendő feladat vár ránk, mind párton belül, mind azon kívül, de tett nélkül nincs eredmény.
"Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak
Hagyd örökűl ha kihúnysz: A HAZA MINDEN ELŐTT. "
Shaok,
HHH pártelnök
Comments
Sok sikert o/
nekem szimpatikus 🙂
csak annyit tennek hozza, hogy regen valoban felkotottek a rablot, de leginkabb akkor, ha pitianer kis bunozo volt...haracsolo kormanytagok, szemtelen, cinikus allami vezetok akkor is voltak, es eleg kis szazalekban bunhodtek meg🙂
amugy sok sikert, csak mindezt azert jegyeztem meg, hogy regebben se volt minden fenekig tejfel...
Tökéletesség nincs Katz feldkurat, de törekedni lehet rá 🙂
Sok sikert Shaok! Ezt őszintén mondom.
Hajrá, Shaok, sok sikert!
Sok sikert es ne felejds hogy minden regio amit elfoglalunk masoktol az masok hazaja!
De régebben nem voltak többezres gold ellopások sem 🙂
Ha-ha-hajrá! (De most vicc nélkül, tényleg!)
Kíváncsi vagyok majd a programra.
A Skynet-rol lassan le lehetne szállni, ott van neked a Biopon, azzal minden vitát intelligensen le tudsz zárni...
igen, le lehet rólunk szállni
rólam is...
khm, elottem már leírták...
😃😃😃
SOK SIKERT
Shaok sok sikert. De aztán legyen meg a leszámolás a haszonállatmaffiával
"Shaok,
HHH pártelnök"
Legyen inkább HaHaHa, már megszoktuk 😃
Zoli idézhetek?
"Románok nincsen hazátok!!!"
Voted, sok sikert!
Remélem, eléritek ezeket a nem kis célokat.
Tricium: ez egyelőre nem bizonyíték, csak ígéret, mert a link nem működik!
Nem olvastam a cikkben konkrét célokat, mondjuk a többi párttal ellentétben legalább erről tudom, hogy mit nem tudok még. Üres, hazafias szavak gyűjteménye inkább az egész.
Kovácskoko: Persze, hogy nem bizonyíték, mert Shaok hetek munkáját tette tönkre!😉
(Na most az még nem teljesen világos, hogy ez hét ember 1 perces munkája lett volna vagy 1 ember hetekig tartó küzdelme...)
Shaok: hmmmmmmmm....
"A párt alapításával egy időben kiléptem az MHP-ből (technikailag már előtte), az egyetlen pártból, melynek eddig tagja voltam."
Ez a rész érdekes.
Tehát egy olyan párt vezetői tisztségéért indultál amelyet már nem éreztél igazán a magadénak - hisz a HHH-t tervezgetted - és amikor az elnökség nem jött össze ténylegesen is kiléptél onnan...
Nekem ez kicsit fura.
Olyan mintha savanyú lenne a szőlő.
Nem nyertél, így új pártot alapítasz, ahol tutira Te leszel az elnök.
Persze lehet, hogy csak én látom rosszul a dolgot.
Azért az érdekelt volna, hogy mi történik ha megnyered a választásokat?
Marad az MHP az ami a Te vezetésed alatt?
Fogod és önhatalmúan átnevezed HHH-ra és akinek nem tetszik húzhat el?
Persze ezek költői kérdések, sosem tudjuk meg mi lett volna ha...
....és mielőtt az a vád érne, hogy Kardos vagyok egy adalék: Minden választáskor szavazok. Jelenleg pártsemlegesnek nevezném magam. Szavaztam már a PPL-ben, az MKKP-ban, stb, ha külföldön ragadtam akkor ott. Egy dologra figyeltem mindig: ha már szavazok igyekeztem olyanra szavazni, akivel szimpatizálok.
...legutóbb az MHP-be léptem be és Shaokra szavaztam.
(Talán a fenti írásom jelzi, hogy ennek ellenére nem vagyok elfogult, igyekszem objektíven szemlélni az eseményeket...)
slamx, azért indultam, hogy tegyek valamit, pont azt amit a HHH-val szeretnék most. Esélye ugyan kevés volt, az MHP hogyismondjam, nem éppen demokratikus párt, de szerettem volna ott ilyen alapokra fektetni a dolgokat, s nem csak szavakkal, hanem tettekkel is. Inkább olyan adjunk neki egy esélyt dolog volt az indulásom - mert ha meg sem próbálom, úgy nehezebb szívvel lennék itt -, a 30% felülmúlta várakozásaimat, hogy őszinte legyek.
Nem értek egyet azzal, ami most ott zajlik, névlegesen a KARDnak való asszisztálást, főleg egy MHP méretű és múltú párttól, szerettem volna változtatni, de ezt pártelnöki programomban is olvashatod. Változás nélkül nincs változás - ha érted mire gondolok. Márpedig én - főleg az elmúlt idők eseményei után - nem kívántam közvetettem segédkezni a status quo fenntartásában.
Még jó hogy nem demokratikus, kell a francnak a fene nagy demokrácia 😃
"jók a pogramok csak sok köcs_g van" -ez ide is érvényes ( Gino )
Sok sikert!
Skynet-ek lol🙂
Tricium nekem nem jön be egyik link se...
A párt nevének rövidítése HaHaHa, a neved pedig S-el kezdődik mint a Skynet 😃
Sok mindenben nem értek egyet veled, Shaok. De remélem, hogy sikerrel jársz, mert az jót tenne az országnak is.
Tetszik!
Be is léptem a pártba 🙂, pedig eddig soha nem voltam tagja egyik pártnak se!
Remélem amiket leírtál azok nem csak szavak maradnak, és ha oda kerülsz, akkor tudod is tartani magad hozzá.
Sok sikert!
Na akkor újra: köszi h hetek munkáját tetted tönkre: http://www.erepublik.com/en/article/jelszavaink-val-nak-haza-s-halad-s-885736/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/jels[..]/1/20 , http://www.videoplayer.hu/videos/play/406592" target="_blank">http://www.videoplayer.hu/videos/play/40[..]06592 , http://www.erepublik.com/en/article/-ppl-uraim-tl-ptek-egy-hat-rt--898380/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/-ppl[..]/1/20
Sok sikert! Én is átlépek. Én sem ebbe a pártba léptem be, amelyikben most vagyok.. csalódtam az MHP-ban!
sok sikert!
Úgy látszik vannak akik remegnek a hatalomért, nem tudnak nélküle élni, csak ez élteti őket.
IRL az isten óvjon az ilyen emberektől, miattuk olyan az ország, amilyen.
Sok sikert Shaok, és a választáson úgyis kiderül minden!🙂
Azt hiszem a Szoliból nem lépek át, de azért előre, egy demokratikusabb, jobb országért, ahol nem mindegy, hogy kire szavaznak a választásokon!
bolondgalamb 🙂
Ha-ha-ha! Hajra Shaok!🙂
Jó szívvel ajánlom a kínai rizspároló edényt. Ebben tuti, hogy pergős lesz a rizs. Forrásban lévő víz felé kell helyezni a bambusz edénykét, amibe beletesszük a megtisztított rizst és ott hagyjuk.
Nekem a tisztulási folyamat tetszik!
Tessék egy célért mozogni, amit lehet különböző pártok tagjaiként is!
A megoldóképlet a problémákra nem lesz és nem is lehet mindig ugyanaz, de mutathat együttmüködést.
A megegyezés szándékát vélem felfedezni Fehérló megnyílvánulásában!
Shaok és Fehérló... tessenek együttgondolkodni és párhuzamos egy irányba mutató vetélkedést folytatni és "eHon" fényre derül!
Görgei szavai a 2. Váci csatából:
"...Uraim miért hátra, ha lehet előre is..."
Emlékszünk még, hogy milyen hangnemben szoktál beszélni.
Ezen felül az is vicces, hogy patrióta jelszavakat használsz, amikor vérliberális vagy. 😃
Richie Ryan-nek van igaza: Semmi konkrétum, szép, hazafias, magától adódó szöveg. Konkrét célokat kell írni, nem azt hogy majd mi becsületesek leszünk meg minden. /Joe Camel/