Hatalmas Magyarországot!
Vitez Nagybanyai Horthy Daniel
Bizonyára mindannyian olvastatok már cikkeket arról, hogy új eMagyar célként ki lehetne tűzni Nagy-Magyarország, vagy más néven a „Szent Korona Országainak” területi visszaállítását. Ha ez sikerülnek, akkor eHazánk valahogy így nézne ki:
A koncepció több sebből vérzik, nem túlzás azt mondani, hogy legjobb esetben is szénné lennénk blokkolva, az aktivált MPP-kkel pedig akár le is gyalulhatnának minket a föld színéről. A paint segítségével viszont készítettem egy másik képet, egy lehetséges Hatalmas-Magyarországról, ami majdnem magába foglalja Nagy-Magyarországot, csak a Szerb és Szlovén régió nincs benne.
Most pedig nézzük meg, mire lenne szükség ehhez a Hatalmas-Magyarországhoz.
Tegyük fel, hogy magunk mögé állítottuk a PEACE teljes haderejét, mindenkit meggyőztünk céljaink nemességéről, és hogy ez milyen jó lesz nekik, ami nem is lenne hazugság, hiszen a sikeres hadjárat után a leigázott országok MPP-i megszűnnének, így Franciaország szabadon garázdálkodhatna Spanyolhonban, Oroszország megnőhetne egy balti-térségnyi mérettel, Indonézia legyalulhatná az USA-t, Irán igény szerint gyarmatosíthatná Kanadát, meg ami eszükbe jut, persze szigorúan csak Hatalmas-Magyarország létrejötte után. Ha őket magunk mögött tudjuk, kezdhetjük is a hódítást:
Elsősorban be kell kebelezni Romániát, a maga 10000 játékosával együtt. Ezután jöhetne Ukrajna és 3000 lakosa. Lengyelország nem maradhat szomszédunk nem eredeti területen, tehát be kell kebeleznünk az ő 13000 játékosukat is. Ezután jöhetne Szlovákia, és Csehország, a két ország alig 1000 fős játékosállománya már meg sem kottyan nekünk. Utána Ausztriát és Svájcot bekapjuk desszertnek az az 500 játékos ide, vagy oda már kit érdekel. Vacsorára pedig jöhet Horvátország és Bosznia újabb 14000 játékossal (őket ízlés szerint a szerbeknek is adhatjuk). Most már marha nagyok vagyunk és k*rva jól nézünk ki, csak épp van kb. 41000 ellenséges játékosunk házon (hazán) belül.
Ez a 41000 játékos innentől kezdve 2 dolgot csinálhat: vagy marad nálunk és belülről kezd el bomlasztani, vagy elköltözik valamelyik szomszédos országba és állampolgárságot próbál szerezni, és amint ez meg van azonnal támad.
Nézzük az első esetet:
Szükségünk van körülbelül 50000 összetartó, jól irányított magyar játékosra, akik a csaknem százezer fős országban mindig a megfelelő jelöltre szavaznak, minden választáson. Ezen kívül számíthatunk még rengeteg RW-re, ezeket (napi szinten akár 10et) mind le kell vernünk, ha nem akarjuk, hogy újraalakuljanak a bekebelezett országok. A médiát sem hagyhatjuk figyelmen kívül, a megszállt országok lakosai minden bizonnyal futószalagon gyártják majd az idegesítő cikkeiket. A magyar hadsereg eszköztárát ki kell bővíteni a „VOTE!” paranccsal, hogy az arra érdemes magyar cikkeket a top5be juttassuk. Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy az 5 preferált cikkre akár több tízezer szavazatot is le kellene adni, hogy a helyükre kerüljenek. Ezen kívül még számítani kell a gazdaságunk minden elképzelhető módon történő szabotálására is. A magyar munkásokat államilag kéne elosztogatni a cégek között, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy ezek a cégek államosítva kell, hogy legyenek, de egy részletes jegyzékre mindenképp szükség lenne a hiteles cégekről.
Optimális esetben a rajtunk lévő hatalmas nyomás néhány hónapon belül elkezdene enyhülni, és kb. fél év elteltével már csak a legelszántabb EDEN játékosok maradnának nálunk.
Második eset:
Ez minden bizonnyal sokkal kedvezőbb, mint az első, itt már nem a magyar játékosok száma, hanem inkább a hadereje lenne a lényeg. Mivel a megszerzett területek megtartását már nem várhatjuk el a PEACE-től, ezért egy, az EDEN/FORTIS párosénál önmagában erősebb magyar seregre van szükség. Persze RW-kre és propaganda cikkekre, meg a többi nyalánkságra itt is számítani kell, de nem olyan mértékben mintha a leigázott népek itt maradtak volna nálunk.
Bármelyik eset következik be, Hatalmas-Magyarország sikeres tartásával a frusztráció hatására előbb utóbb abbahagyja a játékot rengeteg ellenséges lakos. Persze eleinte akár még baby boom is várható tőlük, mint anno tőlünk, a román megszállás idején, de a frissen regisztráltak nem jelentenének különösebben nagy problémát, lévén haderejük nincsen, és eleinte szavazati joguk se.
Amúgy azt, hogy ez az egész miért lenne jó, nem tudom, de elég grandiózus tervnek tűnik, így leírva, és hónapokra munkát adna nekünk. Szóval, ha valakinek tetszik az ötlet kezdheti is szervezni a baby boomokat, lehetőleg minden online magyar közösségben.
Horthy Dani
Comments
Ilyen Magyarországról álmodom: http://www.unbf.ca/arts/IDS/Dev/images/600px-Globe.png" target="_blank">http://www.unbf.ca/arts/IDS/Dev/images/6[..]e.png
zseniális!
Szép álom 😃
álmaim.txt 😃
Ha már eddig elmentünk, ne álljunk meg!
Foglaljuk el az összes ellenségünket,
aztán győzzük meg a szövetségeseinket, hogy olvadjanak be birodalmunkba!
Ha az egész eVilág Magyar fennhatóság alá kerül, akkor lényegesen egyszerűbb lesz az élet, átváltási problémák megszűnnek, stb.
A HUF-ot 1:1-re kihozzuk az aranyhoz képest és akkor már arany se kell, hanem csak a Birodalmi Forint lesz!
Merjünk nagyot álmodni! 😃😃😃
Sokkal jobb ötlet a Hatalmas Magyarország😛 Támogatnám a Nagy-Magyarország helyett.
így van ahogy mondod HUpakolas, de ezt ne túl hangosan mert a PEACE nem tudhatja meg 😃
😃
Utopisztikus ideologia.....de azert tamogatlak
Reklam: http://www2.erepublik.com/en/newspaper/nagy-magyarorszagert-198417/1" target="_blank">http://www2.erepublik.com/en/newspaper/n[..]17/1
Egész mókás elképzelés 🙂
300 képviselő
Szép kis kongresszusunk lenne😛
Hatalmas Magyarorszagot! Amennyire lehetetlennek tunik annyira zsenialis 🙂
😃
Ez már folyamatban van egy ideje, elárulom mindenkinek,
16nappal ezelőtt útjára bocsájtottuk: http://www2.erepublik.com/en/article/t-mogasd-a-nagyon-nagy-magyarorsz-g-alap-tv-nyt-949877/1/20" target="_blank">http://www2.erepublik.com/en/article/t-m[..]1/20
lehetséges de akkor tényleg 1 elnök kell midnen magyar egyre szavazna én tuti benne lenék 😃
az én tervem sokkal kidolgozottabb 🙁
I like much better the Greater Hungary project than the Great Hungary one. Hopefully we (Romanians) get lucky and people who support such plans do get elected as presidents.
In the mean time rest assured we're going to repeat in-game the RL performance of flying our flag over Budapest twice in less than 25 years.
thanks your comment mihail.cazacu, im agreed with you, if a nation wanna conquer, conquer everything, not just the same ol' borders 😃
I'm afraid my English was not good enough to make myself understoo😛
1. You will be given the possibility of organizing many RWs in Western Transdanubia.
2. Until that happens, by all means feel free to draw and color as many maps as you wish.
Lol, a cikkek most már egymásra licitálnak, hogy ki szeretne nagyobb Magyarországot. 😃
mihail, your english is good enough, the reason why i missunderstood you that my articicle isnt a serious one, it is about a different kind of Great Hungary, and what we need for it.
If you are interested please ask somebody to translate my articicle for you, ive writen about RWs too. By the way im still happy that someone care about my idea who are not hungarian.
Tökéletes...soha nem lesz, de szereztél pár perc felhőtlen vidámságot. 😃