Hajrá Elit, tiétek a pálya!

Day 1,436, 13:58 Published in Hungary Hungary by Nemzeti Garda Bank

Mindenki örömére az Elit hazatért végre, ami egy örvendetes tény, meg vagyunk mentve. A zsoldrendszer is szépen alakul, a kicsik kihullanak a rostán, akik eddig erősek voltak most még többet markolhatnak, az állami cégpark mellé járni fog nekik a kiemelt támogatás is. Akik nem elég erősek és gazdagok azok pedig megkapják jól megérdemelt helyüket és a sarokba állhatnak.

A Nemzeti Gárda belső - egyelőre részleges, nem mindenre kiterjedő - felmérése alapján mi ki is használjuk az alkalmat és az utazásba belefáradt elit harcosok helyébe lépünk, és nekivágunk a nagyvilág felfedezésének. Természetesen, ha nekünk is szól a hadvezetés, akkor jövünk és hajlandóak vagyunk elütni a mások által csak dísznek használt tankokat, de amúgy nem kívánunk a legdicsőbb magyar alakulat elé állni a harcmezőn, meghagyjuk nekik az összes dicsőséget.

Sőt, a pulse nevű csodát is meghagyjuk nekik, mi leszedjük, így ők feltehetik maguknak és számszerűvé tehetik azt a fantasztikus potenciált, amit kommentben jeleztek, miszerint ők adják a teljes magyar sebzés 10%-át.

Mi pedig emeljük a magyar fegyverek fényét az olyan eldugott helyein a világnak, ahol eddig sosem hallottak a magyarokról. Nem is csépelem tovább a szót, lássuk az Elit által védett Magyarország sikertörténetét.

A HM-nek pedig Motoros szavaival intek búcsút: "Balfuszok vagytok kedves HM vezérkar "

Borembukkk,
Vityu2
(aki egyetért, annak a nevét beírom majd ide)

PS természetesen ostoba viselkedés ez tőlünk, nem is biztos, hogy meglépjük, de igen nagy a kedvünk megtenni. Sajnos a prémesek úgy tűnik nem ijedtek be sem az Elit hazaérkezésétől, sem a szuper hadügyi reformtól. Eddig különösebb csinnadratta nélkül tettük a dolgunkat, megkaptuk érte a jól megérdemelt zsoldkurtítást, most egy kicsit mi is szeretnénk játszani és egyénileg fejlődni. Majd ha megszűnt a kasztrendszer és valaki észhez téríti a csetlakókat, akkor folytatjuk a munkánkat, még ha olyan csábító is lenne a szabad élet.