Hadügyi helyzet a novemberi választások előtt az Eden államokra fókuszálva

Day 1,841, 03:31 Published in Hungary United Kingdom by Bosko Balaban
Régen írtam már a hadügyi helyzetről, a harcok egyre unalmasabbá váltak, amit a kormányzatok is észrevettek és kerülték a nagyhatalmak az egymás elleni harcokat.
Az unalom odáig fajult, hogy az adminok NE küldetésekkel próbálták feldobni a hangulatot, aminek hatására gyakorló harcok sorozata indult meg, az igazán izgalmas csata csupán az argentin-chilei küzdelem maradt. Aztán a macedón-bolgár közeledés hatására elindult a görögök elleni hadjárat, amelyhez Szerbia is csatlakozott de Magyarország és Lengyelország háttértámogatása szintén jól látható. Napjaink csatái ezen 2 fő fronton zajlanak.


Chile baby boomja után, hogy az újakat tartósan tudja játékban tartani az argentin elnyomással szemben egy evakuációval kezdte. Új Zélandon keresztül jutottak el Ausztráliába, ahol tartósan megvetették a lábukat. Napjaink harcaiban az argentinok célja Chile kiűzése az óceániai térségből lenne. Így elindultak Új Zéland ellen, hogy onnan ausztrál régiókat foglalhassanak el, miközben az ausztrálok sikeresen rw-zik országukat.
Az argentinoknak nem csupán a közvetlen chilei-argentin csatákba kell erejüket megmutatni, állandó chilei és bolíviai rw-ket kellene leverniük.
Chile számára ezen rw-k sikerre hozása nem olyan sürgős, inkább a szövetségeseken keresztüli győzelmek a fontosak, vagyis a kezdeményezés megtartása. Ez olyan sikeresen zajlott eddig, Argentína már csupán egy-egy új zélandi, chilei régiót tart megszállva és hamarosan a 2 boliviai régiójuk egyre csökken.
Argentína tehát a gyarmatai elvesztésével számolhat, ennél nagyobb kudarc nem érheti őket tartósan de ez is elég megalázó, hiszen az Eden egyik meghatározó országáról van szó.


Az Eden másik elég rossz helyzetben lévő tagja Görögország. Amikor az Eden tagállamai rossz helyzetben voltak, Kína mellett ők vészelték át a legjobban a negatív változásokat, tehát ide is menekültek a bónuszok miatt a cégezni vágyó Eden tankok elég jelentős számban.
Ezúttal a románok és a horvátok élvezhetik azt, hogy nem kell félniük a törléstől az Edenben, korábban ugyanis ez nem így volt.
A görögök egyiptomi és szaúdi területeket birtokolnak, így nehezen lehet őket törölni. Nemrég olasz területeik is voltak.
A bolgár, macedón támadást a görögök a háború elején jól kezelték, visszaverték a támadást és bolgár földre léptek át.
A szerbek csatlakozásával már kevésnek bizonyult a görög-török tankok iszonyatos ereje. A görögök ellenállási képessége folyamatosan csökkent, a lengyelek közben előkészületeket tettek, hogy negyedik államként csatlakozzanak.
A lengyelek eltörölték a franciákat, hogy gyorsan Szicília mellé kerüljenek és beadhassák a görög NE-t. Amint sikerült a görögök szomszédjává válni, vissza is adtak 3 francia régiót. A lengyelek elfoglalták Szicíliát.
A szerbek, macedónok, bolgárok eközben a görögök eredeti régióit foglalták el.
A hadjárat járulékos veszteségeket is hozott magával. A szerbek egy bosnyák régiót buktak el, Albánia felszabadult. Tehát volt újabb feladat. A szerbek újra törölték a bosnyákokat, a macedónok elfoglalták az egyik albán régiót és jelenleg a másodikat foglalják el, így már csak 1 régiójuk marad.
A bolgárok folytatták a görögök üldözését, Ciprusra téve az NE-t, elfoglalták Dél Ciprust, aztán a Sinai Félszigetet és ma délelőtt Észak Ciprust, ezzel az országot is törölték. A bolgárok előtt 2 lehetőség is van, Izrael vagy Görögország ellen beadni NE-t. Izrael azért lehetne előbbi célpont, mert Izrael is rendelkezik szaúdi régióval, így stabilabban megtudnák erősíteni közel-keleti helyzetüket, mielőtt nekirontanának a görögöknek. Én inkább azt valószínűsítem, hogy nem játszanak biztonsági taktikát, hanem rögtön nekirontanak a görögöknek, amint úgy ítélik meg a helyzetet, hogy az megfelelő.
A görögök legyőzésének a megfelelőbb módszere, ha az ellenség elég fronton van lekötve, így hiába nyernek egy-egy csatát.
A bolgárok közel-keleti előretörésének lassítása érdekében a a görögök beadtak egy NE-t rájuk és már a Sinai félsziget ellen megy a csata. A görögök ugyanis visszakerültek a térképre, hasonló taktikai módszerekkel élhetnek majd, mint amit Chile művelt Argentínával szemben.

A Közel Keleten van jelen Törökország is, aki iráni régiók mellett szaúdi és emírségi régiókat is birtokol. Az elnökük nagyon Eden barát politikát folytatott, a magyar gyarmatok ellen próbált törni, azonban kormányunk Taurida felszabadításával lehetetlenné tette, hogy átjussanak a Fekete tengeren keresztül. A törökök egyszer elérték, hogy Tauridáért harcolhassanak, jelentős sebzések zajlottak mindkét oldalon, azonban megnyertük azt, a magyar államnak elég komoly pénzekbe került a győzelem elérése, úgy értékelték, hogy ezt hosszabb távon nem tudjuk tartani, az állami készletek elfogyásával járna. A csata elvesztésével Irán is jól járt, ugyanis eredeti régiókat tudtak ezalatt felszabadítani.
Magyarországnak a jövőben nagyobb szerepe is lehet a harcokban. A lengyeleknek átfogunk engedni ukrán régiókat, amelyek révén a törökök kedvét elvehetjük, hogy átmenjenek hozzánk portyázni Tauridán keresztül. Akár a lengyeleket ráereszthetjük az eredeti török régiókra és azon eljuthatnak a gyarmataikra is. Azonban a törökökkel szemben ha lehet, inkább mi se kívánunk kívánunk közvetlen harcba kerülni, viszont az erődemonstráció elég hatásos lehet.
Ha a törökök saját régióik biztonságát fontos szempontként kezelik, akkor a görögök legyőzése is könnyebbé válhat.

Ukrajna tartósan megszállás alatt van, csupán a magyarok törökök elleni biztonsági taktikájának köszönhetően kapnak vissza területeket rövid időkre. A helyzetük elég kilátástalan. Bosznia, Albánia is hasonló helyzetben van, és Olaszország is katasztrofális helyzetben van. Róluk érdemesebb részletesebben írni.

Olaszország nemrég több régióval rendelkezett mint most. Északon volt egy régiójuk, délen 2 régiót birtokoltak. A déli egyik régiójukat a szerbek foglalták el, míg északon a szlovének érkeztek meg. Az egyetlen régiójuk megtartását annak a görögöknek köszönhetik, mivel a két szomszédos régiója görög kézen volt. A helyzet azonban megváltozott, már bármikor kaphatnak az olaszok egy támadást és akkor törlés alá kerülnek. Látva a nemzetközi helyzetet és azt, hogy az Eden erők támogatására a közeljövőben nem számíthatnak, a kormányzatuk eléggé elkeseredett és az Edenből való kilépést fontolgatják.

És akkor nem esett még szó Brazíliáról, az USA-ról, akik státusa elég ingatag. A brazilok helyzetét könnyebb megítélni, ugyanis Kolumbia ellen harcolnak és nemrég Tajvannal szemben léptek fel a Fülöp Szigetek megtámadásán keresztül. Az USA más dió, ők Mexikó ellen harcolnak de Japán megsegítése is szóba került náluk, és mpp-k megszavazása került szóba olyan országokkal, akik korábban az ellenségeik voltak. Lesz tehát még elég izgalom a diplomácia világában is.