Join the new world

Az Új Világ 671. napja
Enyhe őszi idő, 19 Celsius-fok
Connecticut

Ezen a napon behívtak minket Amerikába. Az ottani véres háborúkról még csak hírből hallottunk, erre hirtelen belecsöppentünk a harcok javába. Connecticut államba hívtak. Az egész állam orosz kézen volt, feladatunk az állam bevédése volt. Egy határ menti városba, Danburybe rendelt minket a felsővezetés.

Egy enyhe őszi reggelre ébredtünk, már ha azt annak lehet nevezni egy csapatszállítóban.
tíz órára értünk a városba, ahol az oroszok fogadtak bennünket. Név szerint Stravinsky őrmester.
Mikor odaértünk a védelmi vonalak már fel voltak állítva, az oroszok harcra készen. Nekünk kellett egy kis idő elkészülni, de előtte persze orosz szokás szerint megkínáltak egy kis vodkával. Az Stravinsky őrmester mikor meglátta az üvegeket, azonnal kikapta a kezünkből. "Még nem győztünk" - Mondta Stravinsky, majd utasított, hogy vegyük fel az egész felszerelést (Ami nem két kiló volt) és azzal együtt csináljunk harminc fekvőtámaszt. Még így is kevéssel megúsztuk. Stravinsky nem volt egy bőbeszédű fickó, szerette a fegyelmet.

Az orosz és a mi seregeinknek összesen volt négyszázötven gyalogos katonánk, huszonöt T-70-es tankunk. A hírszerzés szerint az amerikai erőknek jóval több gyalogosuk és tankjaik vannak. Ami talán felénk dönti a mércét, az az, hogy nekünk sokkal tapasztaltabb harckocsi személyzetünk van. Több országból érkezett a személyzet, köztük törökök, irániak, indonézek, portugálok. Várhatóan délután négyre érnek ide az amerikaiak. Van egy olyan érzésem, hogy élve nem jutunk ki ebből a pokolból.

Délután 15:48

Megérkeztek az első Amerikai (és szövetségesei) századok. Engem és tíz társam egy városszéli utcába küldtek, a külvárosba. A ház második emeletébe egy MG-42-eshez küldtek, ami a Kenosia tóra és a mellette lévő főútra nézett. Innen támadtak az amerikaiak. Erre a házra tíz ember jutott. Ez édeskevés volt, ha tartani akartuk az amerikai előrenyomulást. Hamar rá kellett jönnünk, hogy ez nem tartható, sajnos abban a házban rögtön otthagytunk egy közlegényt.

Délután 17:37

Házról házra vonulunk vissza, és egyre csak hullanak az emberek. két tankot küldtek az utcába a segítségünkre, az ellenséges gyalogos katonák leszedték tankelhárítóval. Ha így haladunk estére elfoglalják az amerikaiak a várost és ezzel együtt az egész államot, mivel a rádiójelentések szerint a keleti területek már amerikai kézen voltak. Eközben mi csak visszavonultunk és visszavonultunk.

Este 20:24

Elértünk a belváros széléhez, lassan nincs már hova visszavonulnunk. Az ellátmányok késnek, sőt többségük amerikai támadás miatt megsemmisült. Munició nélkül nem tudjuk tovább tartani a helyzetet. A gyalogság és a tankok több mint fele mostanra megsemmisült. Ekkor hirtelen bekerített minket négy ellenséges tank. Megállás nélkül lőtték az épületet, amiben megbújtunk. Ekkor érkezik egy jelentés, hogy az ellenséges erők csodával határos módon nem támadták meg a helyi repteret. Ez két okból is reménysugár volt számunkra. Először is a minket támadó négy tankot légi támogatással ki lehet iktatni, másodszor a jelenlegi helyzetet elnézve, szükség is lesz rá végső esetre. Kapva kaptunk az alkalmon és légitámadást kértünk. A négy tank mind megsemmisült, de ott volt még több század amerikai. Úgy látszik itt már semmilyen csoda nem fog segíteni.

Vészjósló rádiójelentés

A jelentések szerint elesett Waterbury, Hartford a főváros, New Haven, New Britain, Bridgeport, Bristol és még sok kisebb város. A főváros elvesztése nagy érvágás a helyi és az állomásozó seregeknek. Mi vagyunk az utolsó Peace GC kézen lévő város az államban.

Egy nehéz döntés

A vezetőség úgy döntött, hogy már nincs értelme emberéleteket pazarolni erre a csatára. Evakuációt rendeltek el az összes még harcoló csapatnak. Egy késői döntés emberéletekbe került. Ha pár órával ezelőtt hozzák ezt a döntést, most több száz katona lenne velünk még.

A repülőtérre vezető út

A döntés idején a városházában voltunk, így lassan kelett kiürítenünk a harcteret, mert ha mindenki egyszerre kezdett volna visszavonulni rájöttek volna. Így tízesével hagytuk el a harcteret, az amerikaiakat meg abban az illúzióban hagytuk ott, hogy megölték az egész sereget. Mire az összes emberünket kivittük a városházából (Hála egy titkos alagútnak) az ellenség csak akkor kezdte felmérni a terepet. Körül-belül egy óra időt nyertünk ezzel a csellel. plusz még egy órát mire az alagutat megtalálták.

A repülőtér és a városháza között egy erdő húzódott, amin gond nélkül vágtunk át.
Amikor a reptérhez értünk, berendezkedtünk a megvédésére, illetve rádión repülőket kértünk. Elég kockázatos manőver volt átrepülni végig ellenséges területen, de inkább kockáztattunk, mintsem azt a kétszáz katonát otthagyni.

A repülőtér

Mikorra az amerikaiak megérkeztek, már két repülőnyi katonát kimenekítettünk, így is fölé becsültük őket. Az összes ember elszállításához négy repülő kellett. A terepet úgy alakítottuk ki, hogy a repülőtérhez egyszerre csak 10-20 ember férjen be. Ehhez persze egy völggyel a természet is hozzájárult. Az amerikaiak sorra jöttek és lőttük le őket, minket nagyon kevés veszteség ért. Mire már csak a védelem maradt a repülőtéren, néhány bátor katona vállalkozott egy öngyilkos küldetésre. Az volt a feladatuk, hogy eltereljék az ellenség figyelmét, míg a védőket kimenekítik. Innen már nem volt menekvés.

A hazatérés

Mikor hazatértünk a magyar kézen lévő kanadai régiók egyikébe, a reptéren hősként fogadtak minket. Bár sok egységet vesztettünk és az államot sem sikerült megvédenünk, hősként harcoltunk. A hadügyminiszter is kijött a reptérre és kitüntette az elterelő manőverben elesett katonákat. Ők voltak az igazi hősök, nem mi.

Ez a csata egy porszem volt a taktikázó miniszterek és szövetségek gépezetében, de mint közlegénynek a háború igazi keserű íze.

Kovács közlegény,
Hetedik gyalogos hadosztály


Subscribe - Ha szeretnél még ilyesfajta tudósításokat olvasni
Vote - Ha tetszett és gondolod másoknak is tetszene