Join the new world

"Mint ahogy az ember nem veszi különösebben észre azt, hogy tiszta, napsütötte levegőt szív be a tüdejébe. Csak amikor koromba és porba kerül, csak akkor emlékszik vissza arra, hogy valamikor más volt a levegő. Éppen így nem érzi az ember a szabadságot sem, amikor benne él." /Wass Albert/


Hősök? Forradalmárok? Egyetemisták? Csőcselék?

MAGYAROK!

Politika ide, politika oda, nekem mindig is ez volt a legfontosabb állami ünnepem. Ez nem csak egy nap volt, amikor nem kellett iskolába menni, vagy amikor a szokásos jeleneket láthattuk az iskolai színjátszó kar előadásában (amik elég unalmasak voltak amúgy). Itt nem érdekeltek a balfasz beszédek, amiken a mostani politikusok lovagolták meg az akkori emberek dicsőségeit. 2006 sem érdekel. Lófasz volt az, nem forradalom. Mindenkiben benne van a tettrekészség, szeretnénk hősök lenni, nevünket örökre a világ emlékezetébe vésni. De ez nem így működik, 1956 nem erről szólt.

Jó játék az erepublik, mert itt végre együtt vagyunk, magyarok, együtt harcolunk a világ ellen, és persze itt is megkapjuk a szokásos "túlerőt", az igazságtalan elnyomást. Azt hiszem ez a sorsunk. De vajon képesek lennénk a való életben ilyen esetben fegyvert ragadni? Szembe néznénk-e a tankokkal? Kockáztatnánk az életünket, testi épségünket, vagy akár a jövőnket? El tudnánk viselni azt, hogy feladunk mindent, és akár börtönben élhetünk évekig - ha nem épp másnap kivégeznek?

Nehéz elképzelni is. Itt van ez a játék, és még itt sem tudjuk levetni magunkról az igazságtalanságot. Lehet ám itt sírni, meg tiltakozgatni, de ha a bannolás vissza tart minket, ha úgy érezzük (mert tapasztaltuk), hogy úgy sem lenne értelme az egésznek, akkor vajon 1956-ban megtettük volna ott, a való világban. Ahol sokkal, de sokkal többről volt szó. Veszélyben forgott az életed, ha szembenéztél az elnyomással, fizikailag, pszichikailag, mindenhogy.

És ők megtették, értünk. Mert hiába hangzik klisésen, de azért harcoltak, hogy a nép - a magyar nép - újra szabadon élhessen és gondolkodhasson. Nem csak ők akkor, hanem később, mi is. Rengetegen meghaltak, vagy később teljesen kisemmizték őket és megpecsételődtek egész életükre. És vajon megérte?

És ha már mi nem lehetünk hősök, vajon hozzájuk méltóan élünk? Megbecsüljük-e azt, hogy ekkor ezek a bátor emberek is magyarok voltak?

Amikor azt kérdezik tőlem, hogy mit jelent magyarnak lenni, mindig arra gondolok, hogy a magyar az, akik ha ketten vannak már kétfelé húznak, az egyik kicseszik a másikkal, áskálódik, trükközik, de a bajban mindig összefognak és megmutatják. Azt hiszem ilyenkor az egyik legnagyobb érzelmi töltetet tudjuk kiadni magunkból, és azt gondolom ez régen is így volt, a történelemben bármikor.

Emlékezzünk a hősökre.


"Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –:
Ilyen nagy dolog a Szabadság? "
/Márai Sándor/