Háború és szavak [War and Words]
Quicksilver
Hogy változik a világ egy nap alatt… magasról a mélységes mélybe, majd vissza, mint egy inga vagy akár egy jojó, az érzelmek teljes skáláján végigfutva a szédült örömtől a fájó keserűségen keresztül eljutva a csendes megelégedettségig. A dolgok itt gyorsan történnek, és valóban nem a kongresszus hosszadalmas és bürokratikus üléseire szabták a játékot, hogy órákig vitázzanak a kérdésekről. Miért nem értik meg az emberek?
A háború nem demokratikus dolog, sem a rendszere, sem a szelleme. Elbaszott egy ötlet bizottsággal vezetni egy háborút, ami magába foglalja az összes párt képviselőit, amit napokba telik megszervezni, aminek órákig tart már csak azt is eldöntenie, hogy kinek lehessen szavazata, ki beszélhet és ki vezesse le… és akkor még döntésekről nem is beszéltünk. Ostobaság. Egy háború indítása a kongresszus feladata, de a háborúban a döntéseket az elnöknek és/vagy a katonai főparancsnokságnak kell meghoznia.
Én is szeretek vitatkozni, legalább annyira, mint bárki más. Szeretek, mert értek a szavakhoz, az érvekhez és szerénytelenség nélkül mondva is többnyire átlátok helyzeteket. De vannak idők, alkalmak, amikor ez nem szükséges, amikor ez nem jó, amikor ez káros mindannyiunknak. Jó lenne ha mindenki látná, hogy mikor kell, hogy végetérjen a szavak rágcsálása és jöjjön a tettek ideje.
How the world changes in one single day… from up high to the deepest hell and back again, like a pendulum or a yo-yo, moving from light-headed joy to searing bitterness and finally to quiet complacency. Things do happen fast here, it is really no game for a congress to make lengthy and bureaucratic sessions and argue for hours to their hearts’ content. Why don’t people understand?
War is not democratic and I do mean its system and I do mean its spirit. It is a botched effort to lead a war with a committee, that accommodates all the parties’ representatives, that takes ages to organize, that takes hours even to decide who and why should have a vote, a say or the right to chair it… not to mention actual decisions. It is stupid. To start a war is the decision of the congress, but to take actual decisions in a war is the right of the president or the military high command.
I am as much for a good argument as the next man. I actually like arguing for I am good with words and good with reasoning. But there are times when it is not needed, when it is not necessary, when it is actually detrimental to all of us. And people should realise that it is not always good to mince words, because it is time for actions.
Comments
Most néztem az esti kongresszusról a cikket, az én cikkem nem arra vonatkozik, hanem az elmúlt napokra, amikor nem volt idő szövegelni. Most van, most jó a kongresszus. Csak jelzem.
Kettőt nem értek, csak egyet...
Ez mind igaz. DE...En varom a parancsokat, utmutatast.
remek cikk, es roppant lenyegre tapinto!
Hát, én amit tudtam, megírtam az újságban... ennél többet szvsz más tud csak adni, más csatornákon.
ha ez valamilyen belügyi kritika akkor angolul talán nem kellene erőltetni...
Nem így kellene jelezni szerintem
Én két nyelven írok, hadititkokat sosem, de ami nyilvánvaló, azt miért ne? Nem titok, nem is szégyen az, ha van belpolitikánk...
Épp az ilyen esetek miatt javasoltam anno egy állandó bizottság felállítását (NHP hadügyi programja, első országgyűlésen lett megvitatva; ha jól emlékszem Honvédelmi Bizottmány néven futott), ami 5 emberből állt volna, és így rövid idő alatt döntésképes.
Én nem értek egyet, 48-as forradalomtól kezdve folyamtosan minden háborut bizotmányok, bizotságok satöbbik vezetnek, mindnenhol. Én még nem halotam olyan háboruról amit ne egy bizotság vezetne.
Angyaléknak '56-ban a Tűzoltó utcában nem volt szükségük semmilyen bizottságra, hogy tudják mi a dolguk.
vote
A gyors döntések háboruban elengedhetetlenek. 5 fő elég, de őket jól ki kell választani. Olyanokat, akik vezetni, irányítani, szervezni tudnak.
Huba: gyors döntéseknél max 2-3 fő az, aki még képes gyorsan összejönni és dönteni is. És egy háborúban néha nagyon gyorsan kell/kellene dönteni.
Ez mind szép és jó, csak akkor ne beszéljünk itt képviseleti demokráciáról meg ilyenekről...
Háborúban szvsz nem is lehet arról beszélni.
Békében meg az van.
Quicksilvernek igaza van. Amikor a román tankok épp felénk tartanak, nincs idő betartani a demokrácia szabályait. Valahogy úgy kell csinálni, mint a rómaiak csinálták régen: éldegéltek a fenenagy demokráciájukban, azután ha baj volt (pl. támadtak a punok), akkor szívfájdalom nélkül elfelejtették az egész rendszert, és átmentek diktatúrába. Azután ha újra béke volt, lehetett újra választgatni meg szavazgatni.
baluro, haboruban szuksegallapot van, nem demokracia.
aki ezt nem tudja, az elbukik.
Romákok haza!