Háború

Day 384, 11:58 • Published in Hungary Hungary • by Quicksilver

Csendes háború ez. Betűk vívják bitek ellen a háló pókfonalszerű kábelei között. Kis színes grafikon, rajta két szín, mindig kettő, mindig ugyanaz, mellettük kis zászlók, hősök, katonák és önkéntesek. Nincs lakosság, mind aki él harcol, hisz honvédő háború ez, legalábbis az egyik oldalon. Repülőről leszállva érkezés a csatatérre, a trivia betűi megannyi rád célzott rakéta, a válaszok a légvédelem, a kard itt nem kap szerepet, csak dísznek jó, modern háború ez. Mire tréningezünk itt vajh, ki ebben menő, az lehet a valóság nagy hadvezére majd, ha eljön az idő, s a virtualitás kiömlik a Földre is? A hátország segít, küld pénzt, fegyvert szerez, megszervezi az utánpótlást; rendben, megyünk, de annyira azért nem, el nem kötelezzük magunkat, ez nem a mi harcunk, csak félünk, hogy az lehet majd, a fél világ míg őket támadja mi segítünk – s titkon jó érzés, hogy a célpont addig sem mi vagyunk – önzés, de így van jól.

Csendes háború ez, s a hangja mégis messze hallatik; csupasz betűi kiömlenek, eljutnak messze újságokba, hírekbe, tárgyalják őket, s mérlegelik; ez vajh kinek jó, s miért kedvez pont neki? A bevált vonalak összegubancolódnak, a módszereket újra kell gondolni; a háború messze hat, de hisz ez célja is, körök, s benne újabb körök, tervek és tervrendszerek, balekok és nyertesek, titkos hátsó gondolatok s elbújtatott másodszándékok, ki ma a célpont, holnap bármi is lehet – ha még létezik. Mert a harc létezik, a virtualitásban csak, de itt nagyon, a csendes háborút hangos gondolatok s ordító indulatok vívják, fegyverük harsogó szavak, védelmük mennydörgő tank…

Csendes háború ez, ha kilépek nem is létezik már. Csak a fejemben zsong, zsibog, vívja tovább magát. Létezik-e hát? Vagy csak az én csendes kis belső háborúm?


War

It is a quiet war. Letters fight it against bits, amongst the cobweb-like cables of the net. Just little, coloured chart. Always the same two colours on it, besides two flags, the heroes, underneath the soldiers and the volunteers. There is no population, who lives here fights here, for it is a patriotic war, on one side that is. Your plane lands and you arrive at the battlefield, the trivia’s questions all the cruise missiles, the answers are the anti-aircraft defenses, swords are just decorations here, it is a modern war. What do we train here for? Those who are the heroes here, could they be the real generals of a real future war, when virtuality spills out onto Earth? Some countries, the homelands of volunteers help, sending food, organizing the lines of supplies, we go there to help, but not quite; we do not commit ourselves fully, it is not really our war, we are just afraid that it might one day be, so long as it is them that half the eWorld attacks, it is not us – and it is a good feeling, selfish, but reasoned.

It is a quiet war, but its voice can be heard far; its stark letters spill out of the country, reaching far newspapers, forums and discussion board, they are being argued and weighed; who is the one gaining from it and why is that so? The much-used lines are tangled, the methods have to be rethought, the war affects far reaches, but of course its goal is that; wheels within wheels within wheels… plans and systems, pawns and symbols, secret thoughts and deferred designs, today’s target might be tomorrow’s whatever – if he still exists. Because this war is real, it exists here, but here mightily; this very quiet war is fought with loud thoughts and shouting passions; its weapons are stentorian words and thundering tanks…

It is a quiet war, if I log out, it is nowhere to be heard. It is just buzzing and clattering in my head, fighting itself there. Does it really exist? Or is it just one of my quiet little inner wars?