Háború a végeken: a Portugália-Venezuela-konfliktus

Day 1,275, 11:35 Published in Hungary Hungary by Tomi_ur
Budapest, 1275. nap, 11:35 erep idő szerint (2011. május 18. 2😇5)



Szevasztok!

Nem hittem volna, hogy írok még ilyet, de hát mégis.

Mivel még nincs elég front, a kis Portugália úgy döntött, hogy naturált nyújt be Venezuela ellen. A háborúnyitás okai a portugál kormányközlöny szerint az alábbiak:

1) Portugália Spanyolország általi inváziója idején Venezuela (amely országgal a viszonyuk a portugáloknak egyébként korábban problémamentes volt) szövetséget kötött Spanyolországgal, és területswapokkal segítette Spanyolországot portugál területek megszállásában. Ezt Portugália provokációnak tekinti.

2) Az utóbbi időben Portugália szorosabb kapcsolatok kiépítésére törekedett Venezuelával, beleértve egy mindkét ország számára előnyös megállapodás megkötését is, Venezuela e megállapodást elutasította.

3) Jóllehet Portugália kísérletet tett arra, hogy tisztázzak a félmúlt eseményeit (lásd első két pont), Venezuela semmire sem adott magyarázatot, illetve nem kért bocsánatot.

A tárgyalások meghiúsulása, majd a kongresszussal való megvitatás után tehát a portugálok úgy határoztak, benyújtják a natural enemyt Venezuela ellen, amit nagy többséggel el is fogadtak.

Jesus Rafael Rosas Olavide venezuelai elnök közleményben mindazonáltal cáfolta a portugál vádakat, és megkérte a portugálokat, hogy vegyék ki a kezüket a biliből.

Ami az 1) kérdést illeti, Jesus felhívja a figyelmet arra, hogy noha a portugál állítás igaz, nem szabad megfeledkezni arról, hogy elsőként Portugália volt az, amely segített Brazíliának két venezuelai régiót, valamint North Eastern Guayanat megszerezni.

A venezuelai-spanyol területswapok kérdéskörét illetően arra utal, hogy Spanyolország a határos régiók elfoglalásával azt akadályozta meg, hogy megállítsák a Kolumbia vélt eltörlésére irányuló előrenyomulást.

Ami a 2) kérdést illeti, Jesus Rafael Rosas Olavide azér’ elmondja, hogy a portugál „kapcsolatkeresés” valójában egy követelés volt, miszerint Venezuela adjon bérbe két régiót (egy olaj- és egy gumi régiót), és North Eastern Guayanat. Venezuela Portugália tudomására hozta, hogy a gumit, mivel egy régiójuk van belőle, nem adják bérbe, másrészt tájékoztatta arról, hogy a bérbeadás most amúgy sincs terítéken a venezuelán kormányban.

Valójában tehát arról van szó, hogy a portugáloknak nem elég a parafa, és meg akarják szerezni az áhított venezuelai régiókat, ha törik, ha szakad. A venezuelánók pedig nem akarják elkövetni a korábbi kormányok hibáit, lásd a kierőszakolt területbérleteket. Portugáliával tehát nem lehetett tárgyalni ez ügyben.

Az a 700 venezuelai amúgy be lehet fosva rendesen, ugyan már beadták, illetve elfogadták a natural enemyt a portugálokra, a portugál támadás már megkezdődött Guayana régióban. Portugália Brazíliát, az USA-t, Horvátországot, Franciaországot, Bulgáriát, Argentínát, Németországot és Oroszországot tudhatja a háta mögött, míg Venezuela az offenzíva kezdetekor csak mexikói és lengyel MPP-kkel rendelkezett. Első blikkre úgy tűnt hát, hogy Venezuelának annyi az esélye, mint Gyurcsány Ferencnek a Fidesz tisztújító kongresszusán, meglepő módon azonban Venezuela nagyon jól áll még, az állás 3:1 Venezuelának, és vezetnek. Időközben elkezdtek MPP-ket kötni mint az őrültek, Spanyolországgal már meg van az alliance, ezen kívül folyamatban van a svéd és szerb MPP megkötése is. A Magyar Népköztársaság is természetesen felajánlotta segítségét. A mi MPP-nk kb ma este negyed 11-kor lesz elfogadva, így a következő csatában már segíthetünk. Úgy tűnik, hogy a ONE, az időhúzásra játszva, most nagyon megnyomja az első, guayanai csatát, hogy később, a már életbe lépő újabb MPP-kkel Venezuela visszatámadhasson Portugáliára, illetve később, ki tudja, talán bekapcsolódjék a brazilok által is támadott Spanyolország hamburgermentesítésébe.




A legjobbakat!




Tomi_ur