Gyémántból titán. Szívás vagy kihívás?
Tankred Orfeusz
A mai Insiderből végre kiderült, hogyan tervezik az új nyersanyagelosztást.
Az épületekhez szükséges fát a kő váltja fel, és lássunk csodát, ugyanott fogják bányászni ahol eddig fát vágtak. Igen, Amazónia és a tajga erdei hirtelen kővé változnak.
De ami ennél fontosabb, a vas- és titánlelőhelyek:
A négy fegyvernemből kettő (gyalogság és tüzérség) vasat, kettő (páncélosok, légierő) pedig titánt fog használni.
Az eddigi vaslelőhelyek megmaradnak, titánt pedig a korábbi gyémántlelőhelyeken fogunk bányászni.
Hogy érint ez minket?
A vas iránti igény várhatóan a felére fog visszaesni, miközben már most is tombol a túltermelés, és a vasipar sose látott válságban van.
Titánt pedig a következő helyeken lehet majd találni:
(nagy méretért katt a képre)
Vagyis csupán egyetlen szövetségesünknél, Oroszországban lesz található. Az összes többi lelőhely mára szinte elérhetetlen távolságra került.
Kanada az USA szomszédja és szövetségese, akár a kettőből egyik régióval meg is ajándékozhatja őket.
Dél-Afrika és Ausztrália sem baráti ország, de Brazília (jelenleg itt) vagy Indonézia talán juthat titán közelébe.
Mi pedig várhatóan belefulladunk a rogyásig termelt heilongjiangi vasba. Vagy még egyszer összeszedjük magunkat, és megindulunk egy nagy távoli hadjáratra.
Az nyilván teljesen véletlen, hogy a fejlesztők a nyersanyagok átnevezésével a számukra legkényelmesebb, és egyben számunkra kellemetlenebb lehetőséget kívánják bevezetni.
Az is csak véletlen lehet, hogy hónapok óta a nyakamon levő gyémántbányámat két napja igen magas áron megvásárolták, és már a bejelentés előtt emelkedtek a gyémántcégek árai.
Fel sem tételezem hogy bárki visszaélt volna bennfentes információkkal, viszont érdemes lesz odafigyelni Ázsiára, mert az amerikai mozgolódás korántsem biztos hogy a vas felé irányul, lehet hogy inkább Ausztrália felé veszik az irányt.
Comments
Legyen mocskolódás!
Nekünk természetesen szívás.
Kihívás
bármely régióba helyezték volna a titánt, valakinek rossz lett volna. Szegedre mégsem tehették....
Majd összekapjuk magunkat és nagy stratégiai lépésekkel szerzünk magunknak területet. Szerzünk, ebben biztos vagyok. Hogy miért? Mert az EDEN-nek fordul a szekere, csak az USA az, amelyik erősödik a szövetségükben. Horvátok lassan elfogynak, Románia szintén, a lengyelek nagyképűek, míg a Phoenix szép csendben összedobott vagy 15k új embert az elmúlt két hétben.
az elöbbi...
A nagy országok közül egyedül az oroszok járnak jól, meg az usa, ha sikerül megegyezniük kanadával.
Nekünk viszonyt el kéne indulni ausztráliába. Végre lenne egy gyarmatunk, ahol meleg van 😉
"hónapok óta a nyakamon levő gyémántbányámat két napja igen magas áron megvásárolták"
ez még nem jelenti azt hogy belsős infoja lett volna hiszen ha alapításí áron felül megveszi azzal csak ő bukik szóval te nem panaszkodhatsz mer visszakapdat a goldodat amit gondolom LANA ra fogsz költeni
kovacs levente
A braziloknak jeleleg is van high gyémántjuk Dél-Afrikában.
Megoldások
1.)Elkezdünk tárgyalni oroszokkal, hogy kibérelnénk az egyik területet. Úgyse mennének bele.
2.)Mongóliából lecaplatunk Ausztráliába, esetleg Dél Afrikába. Ennyi gold a világon nincs.
3.)Elkezdjük most azonnal a TO hadműveleteket, hogy legyen olyan országunk, mint lengyeleknek Peru. Legolcsóbb és legkivitelezhetőbb.
Méghozzá itt: http://www.erepublik.com/en/region/Northern-Cape" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/region/North[..]-Cape
Ausztrál TO szervezésére kell összedobni egy kisebb csapatot.
Kovacs levente, nem panaszkodom, mert kerestem rajta 😉 Csak furcsállom, mert megvolt már talán fél éve, a bekerülési érték 60-70%-a körül keltek el ezek a cégek, aztán hirtelen elkezdték venni őket. De ez nyilván csak véletlen 😉
kovacs levente: ha tudták igenis megveszik 20-25 goldért, mert bár visszakapnak 20 goldot de akkor is 40-be fog kerülni az alapítás és azt leeht hogy nem mindenki teheti meg. ez szemétség és ennyi.
a másik pedig hogy USA vagy csak nyaralni akar dél-thaiföldön vagy tényleg már legalább 1 hete tudnak róla...csodálkoztami s hogy mi a francot keresnek ott de így már teljesen világos...eszméletlen hogy ennyire feltünően csinálják. mindegy, remélem elbukják a picsába és elvesszük a high vasat is tőlük
Európa mindig szív a nyersanyagokkal...
Kezdetben vasunk sem volt, mégis sikerült az országot visszafoglalni és az erep vezető államává válnunk. Most meg titánunk nem lesz, így legalább nem fogunk unatkozni a megszerzéséig. Azaz inkább kihívás, mint szívás 🙂
Amúgy titán eladó 😃
cspowwwa4 az alapítás tudtommal megmarad 20gold csak kell még 20gold bele a nyersanyag és fizetések miatt
így még mindig jobban megéri neki ha alapít egyet mint drágán megveszi
de amúgy az is elképzelhető hogy belsős informátorok kiszivárogtatták hogy benne van Tankred Orfeusz titkos aranytartaléka és ezt próbálták elszedni hasonló módon mint a spanyol arany historiája🙂
Szerintem ez a legésszerűbb magyarázat a kétes üzletre😃
kiegészítés "gy még mindig jobban megéri neki ha alapít egyet mint drágán megveszi" még az új modul elött alapít
Lisztes, ez mondjuk nem meglepő. Nagyjából mindenféle nyersanyaggal a nagy ősmasszívumok országai járnak jól.
Ki kellene buliznunk egy high követ vagy titánt Burgenlandba, legalább mindenki számára lenne értéke 😉
vagy goldot és ezüstöt a kárpátokba így már lenne értelme erdélyt támadni
HIGH só Erdélyben
eddig morogtatok, hogy nem kaptunk high régiót, most meg kértek a románoknak? Ejnye....
Szerintem pont ideje lenne a brazil erőt ausztráliába vinni...aztán valahogy lekeveredni oda...két hónap és a brazilok lesznek a legerősebb Phoenix állam. Ők délről, mi északról toljuk ki az USA-t Ázsiából. Mire jön az új modul...szeptemberre, addigra nem marad ázsiában amerikai katona...
Elég abszurd ez a fa-kő váltás. 😒 Miért nem lehetett megcsinálni azt mondjuk, hogy Q1-2 házhoz fa, Q3-4 házhoz kő, Q5 házhoz mindkettő kelljen. Vagy akármi új dologra is, de a fát meg kellett volna tartani és csak bevezetni a követ.
Elvárnék nagyobb kreativitást az adminoktól. 😒
Most úgyis kétkattozok egy ideig, de ha szar lesz az új mod, akkor lehet befejezem az egészet. 🙁
az a dél-afrika hol van? 🙂
Akkor megyünk megint észak-Amerikába vagy indulunk délre, de akkor azt ki kell találni, hogy jutunk át az indókon MPP kiütés nélkül🙂
Dunedan XD
amúgy az amerikai ház ipar szenvedni fog mert IRL is szinte csak fából tudnak családi házakat építeni hát akkor mi lesz itt ha már csak kőből lehet
A nagy hadjáratot, majd a NULLA állami megtakarításokból, tisztán tarhálásból valósítja meg az alja elit. Ez is rekord lesz: háború tarhálásból!
rutinos verzióváltóktól kérdem: ilyenkor minden stat nullázódik? 0xp, 0skill, 0erő, 0gold? vagy lóvé megmarad, de a többi bukta? vagy ezek konvertálódtak a múltkor valahogy?
Csak én nézem azt hogy európa kimaradt az egész buliból?
írták anno azt is, hogy a lelőhelyek kimerülhetnek és újak fedezhetők fel, úgyhogy fel a fejjel 🙂
kihívás 🙂 tehát akkor most a déli félteke retteghet.
az amcsik nem ausztráliára hajtanak, kanada simán juttathat így-vagy úgy nekik eleget.
ha a ynersi miatt indulnak el, akkor nem indítanak ennyi csatát.
szvsz 3 rw indul maj😛 jilin/imongolia/lionking a három legerősebb lakossága lefoglalva, majd a megfelelő pillanatban lionking beüthető. mindemellett ausztrália a brazilokat gyöszteti, az indokat meg vki más, esetleg még európába is egy kis terelés és izzadhatunk
"Ausztrál TO szervezésére kell összedobni egy kisebb csapatot."
+1
Én 17 nappal ezelőtt valami hasonlóra gondoltam http://www.erepublik.com/en/article/aranyl-z-avagy-a-tit-nok-harca-1216028/1/20">ebben a cikkben. Akkor viccnek szántam és majdnem bejött.
Belga állampolgárságomat ausztrálra cserélném. 🙂
@sneci: Valamelyik korábbi EI-ben volt szó róla, megmaradnak. Egyébként sem lenne sok értelme nullázni mindent, mert akkor a mostani játék is értelmetlen lenne, nem beszélve azokról, akik sok-sok eurót toltak bele a játékba (pl. Lana), s így elvesztenének mindent.
Kalandra fel.
@stlhee: a printscreenből annyi látszik, hogy az FM-ek értelmüket vesztik. ezért gondoltam, hogy a többi is nullázódhat. meg hogy az emerikaiaknak legyen esélyük ellenünk 🙂
Csak a szokásos Adminlandia ugyeskedés van. Eddig is ezt csinálták, mégis mindig megoldottuk valahogy. Legfeljebb megint két régióból mászunk vissza 🙂
kis g*cik
Ha belegondolunk, nem véletlenül indultak el a nagy felfedezések a középkor végén. Európa jóformán a 15-19. századig gyarmatosított. A történelem meg ugyebár ismétli önmagát.... 😉
Ja kell egy TO-t csinálni. 🙂
én beszoptam két q4 vassal. És már nem sokáig tervezem a játékot, ha nem tudom őket eladni rendes áron. több mint egy évbeösszeszedni. Mire meglett, átvariálják az eg tellett észet. Így most megint nem ér semmit az egész vagyonom. Háááát... Nem is tudom, de már amúgy is kezdtem unni az egészet. Nincs kedvem elölről kezdeni.lehagy. Közben meg akinek sok pénze van, az meg megint lehagy.
ugylátszik mindegyik betalált amit megirtam a cikkembe 😉