Gyűlöljük együtt Platónt!!! (Most a Q3 edzőtermek miatt)

Day 1,618, 07:23 Published in Hungary Hungary by Sir Moke Shag

Ezt is le fogjuk nyelni, kicsit vonakodva, kicsit hisztizve, kicsit fenyegetőzve, de végeredményében napokon (vagy órákon) belül ugyanabba a megszokott, sztoikusan nyugodt állapotba fogunk kerülni, amelyben a lelki egyensúlyunkat csupán a kormány bénázása vagy a többi játékostársunk garázdálkodása tudja bomlasztani.

Nyílik az olló, romlik a nemzeti valuta, egyre reménytelenebb az új játékosok katonai karrierje. Na és? Azt sem mondhatjuk, hogy a Q3 edzőkomplexum bevezetése meglepő újdonság lenne. Megsúgom nektek: lesz Q4 és Q5 is, vagy még több. Abban is biztos vagyok, hogy ugyanolyan gyorsan fog lecsúszni a torkunkon, mint a mai update. Adminék is biztosak ebben, különben nem csinálnák. Akinek eddig jó üzlet volt fizetni a plusz influence-ért, annak szintén meg fog felelni a még több erő egy kicsit több pénzért.

Mi, akik még játszunk, már bebizonyítottuk, hogy szinte mindent elviselünk. A legnagyobb „forradalmunkat”, amely egy olyan módosítás nyomán robbant ki, ami lényegében a fakerek helyzetét nehezítette, azzal az egyszerű trükkel verték le, hogy 10%-os edzésbonuszt adtak azoknak az országoknak, akik alkalmazkodtak a játék lényegéhez: a harc folyamatosságához.

Több alternatívánk is van: például abbahagyni a játékot, vagy csak magát a harcot. Én az utóbbit választottam, és őszintén szólva, elég jót tett a közérzetemnek. Bizonyos méltatlan dolgok már nem tudnak felizgatni és bosszantani. Természetesen más lehetőségek is léteznek. Tűrhetnénk csendben mindent, hiszen úgysem érdekli a játék urait a mi (sajnos sokszor indokolatlan) hisztériánk.

Tarthatnánk viszont naponta egy „Két Perc Gyűlölet” nevű rituálét, ami abból áll, hogy a megadott időintervallum alatt folyamatosan szitokszavakat és sértegetéseket üvöltünk Platón arcképének irányába, ami segít levezetni a belső feszültségeket, és így könnyebben megy majd a napi rutin.



Kezdhetjük!!!