473
Gurulnak az aranyak
Gurulnak az aranyak…
Több ezren az index-generációból a napokban kapjátok meg az első aranyaitokat, amelyekkel elindulhattok az erepes élet különböző útvesztőiben. Mostanra már minden bizonnyal több tanácsot is hallottatok a sürgős elköltésükre vagy a szorgos félretételükre, és biztosan tudom, hogy nem egyszerű döntés hogy mit tegyetek vele. Mindenki mást akar, máshogyan, és mások a prioritásai; a tanácsokat vagy megfogadja, vagy nem, ebbe kezd vagy abba vág bele - és én, a kis liberális lelkemmel ezt így is tartom helyénvalónak.
Egyetlen egy dolgot szeretnék kérni viszont. Na jó, kettőt.
Ne szórjátok el felelőtlenül az aranyakat, gondolja meg mindenki alaposan, hogy hova kerülnek! Ha beváltjátok, azt lehetőleg az eMagyar Nemzeti Bankban tegyétek, hiszen az a picike árfolyamkülönbség ennél az összegnél még nem olyan jelentős; vagy legalább magyar cégek ajánlatait nézzétek meg, hogy az aranyotok az országban maradjon, és ne kerüljön külföldre!
Aki pedig úgy érzi, hogy futja a kis vagyonkájából arra, hogy az országot támogassa belőle – hát mi minden felajánlást szívesen fogadunk… tudjátok az a sok arany, amit behoztok a játékba (gondoljatok bele, 3000x5= cca. 15000 arany!) és amit mostanában forintra akartok váltani, hogy vásároljatok belőle, az azt jelenti, hogy az ország egész egyszerűen ki tud fogyni a forintból. Tudunk persze forintot kibocsátani, de ez az államnak aranyba kerül, amiből sajnos soha nincs elég… elgurulnak védművekre, kórházakra, tréningcégekre… és háborúra.
Mert a háború pénzbe kerül, mind elindítani, mind megharcolni. És háború lesz, ezt bizton ígérhetem nektek; ahogy a dolgok most állnak elkerülhetetlennek tűnik. Ezért kérlek benneteket – és nem, nem kötelező, mert hiszek benne, és láttam eddig is, hogy a lelkesedésetek majdnem határtalan, hogy tegyetek az országért – kérlek benneteket, hogy aki megengedheti magának, az ajánljon fel egy aranyat az országnak; vagy közvetlenül (country administration – a zászló mellett donate, beírni az összeget és OK), vagy az eMagyar Nemzeti Bank-nak.
Úgyszintén amikor az újoncok a hatodik szintre lépnek, a meghívójuk is kap öt aranyat; és ezekről is akarok itt beszélni; igen, titeket is arra kérünk, hogy ajánljatok fel belőle az államnak. Tudom, vannak terveitek velük, ebben biztos vagyok. Tudom, sokan a kormány ajánlásai szerint akarnak belőlük céget alapítani, vállalkozni. Tudom, sokan nem is fogjátok megkapni, csak hosszú utánajárással. Mégis, itt is, azt kérem, hogy aki hajlandó, az ajánljon fel belőle az államnak. Mindannyiunkért.
Köszönöm előre, akár adtok, akár nem. Végtelenül örülök már annak is, hogy ennyien lelkesedtek, ennyien aktívan dolgoztok, szerveztek, ötleteltek mindannyiunk érdekében. Ha még pénzt is hajlandóak vagytok áldozni az ország jobbítására, akkor bizton érzem, sikeresek lehetünk még a legtitkoltabb céljaink elérésében is.
Quicksilver
eMagyarország elnöke
The article is about how the new players should handle the first five golds that they get on level six. It suggest them to either spend it carefully, buying HUF from the National Bank or from Hungarian sellers; or keeping them untilit is enough to make new companies; and suggesting that some of it should be donate to the treasury, to issue HUF from it.
.

ha megkapom én oda adom
jól jött az államtól az a q2-es kaja amikor kellett és jól jött a munkahely is amikor arra volt szükség.
Hajrá eMagyarország!
Nincs igazi tervem a kapott arannyal, így valószínűleg a teljes összeg megy az államnak. /Már ha kapok ugye/
szerintem egy darab meghivo nem ért célba amit kuldtem... legalabbis 5 goldnak nyoma sincs sajna nálam.
Én biztosan odaadom holnap az egy aranyat a nemzeti banknak. Ha több kell, szóljatok, és adok ha van.
mivel én Brazíliában telepedtem le osztálytársam cégében, így az aranyamat (ha gyűjtök egy kicsit, meg ügyeskedek) természetesen felajánlom a Hazámnak! ebből a célból is mentem ki Brazíliába, h onnan segítsem Kicsi Hazámat!
Kedves Index Bébik! lassan nagy korúak vagytok mind. Okosan Költsétek az aranyat, vagy fektessétek be egy nyereséges cégbe, amit befektettek, azt 1 hónap múlva visszakapjátok KAMATOSTUL!
sok sikert mindenkinek az eÉletben:)
Üdvözlettel: Teratlon
1g ment a banknak + voted
Köszönöm a gratulációt ami az index cikke nélkül nem jöhetett volna létre vagyis pontosabban, hogy elintéztétek a cikket.
egynél több aranyat azért egy kezdő se ajánljon fel szerintem! a maradékból vegyen házat, vagy fejlessze magát harcilag ha nem akar később céget csinálni. én főleg a fejlessze magát harcilag témakört támogatom
Egy egység nemesfím elutálódott államnéni felé.
Pontosan, nem akarjuk elvenni-elkérni senkitől sem az egészet!
Nektek is fejlődnötök kell, mert azzal is az ország gyarapszik.
A-aa. What is this article about?
Elvenni nem tudjátok, csak ha én adom.
Én adom...
Én Iránba mentem ki dolgozni (Shaok segítségével) és már át is utaltam 1 aranyat a banknak
ment 5g a banknak, a burzsoáziát képviselem
Lenne egy technikai kérdésem: azért írtam, hogy a Nemzeti Bankhoz tolom az aranyat, mert mi van, ha mos tegy napo n belül az eRom ánok nekim ennek Fehé rvárnak? És mondjuk n yernek? Akkor az államk incstár fele megy hozzájuk (államkincstár/ahány régió volt at ámadás előtt). A Nemzeti Bank pénze viszont minden esetben megmarad. Jól látom? (Számolni ők is tudnak)
én biztosan fogok adni legalább 1 gold-ot
ja és lenne egy kérdésem: mikor lesz végre valami háború amiben harcolhatok itthonról is? kicsit kéne az a +40 wellness...
DevilArcher: Nagyon is jól látod, hiszen sikeres támadás esetén a kincstár egy bizonyos százaléka a győzteshez kerül át (hadizsákmány). Aki tudja tehát, donatelje egyenesen az eMNB-nek az aranyat; de azért az államban is kell, hogy legyen legaláb annyi, amnnyiből ha kell tudok kötni pl. MPP-t vagy el tudok indítani egy csatát.
Mindenképpen jut a hazának is belőle, mihelyst megkapom. Az állami cégek nélkül sokkal kaotikusabb lett volna az első egy-két nap, szóval a stabil piac mellett egy erős, nagy projekteket is felvállaló állam is szükséges.
Szerintem kene nyomni vagy 20.000 HUF-ot mert ahogy no a kibocsajtas es az arumennyiseg a forgalomban levo penzmennyiseget is novelni kene.
Habár a régi mondás szerint:
Életünket és Vérünket! De Pénzünket nem!
Azért 1 arany ment a banknak...
elküldtem, bár cégre és újságra gyűjtöttem, de megoldom.
Zoli, már nyomtunk le 100 000-et és annyi a limit hetente.
Zoli havonta 100k pénzt lehet nyomtatni, mi pedig már lenyomtattuk.
Az elmúlt héten kb 80000 HUF ment a tréning cégekbe illetve egyéb költségekre.
Külhonba mentem erősödni, de 1-et én is szívesen felajánlok!
6-os lettem, küldöm az egy aranyat.
Aki nem a csatara gyur, annak nem gond... En 8 napos vagyok, de a melot, az edzest es a csatat tolom...Minden nap megprobalok harcolni, ez azt jelenti, 2 naponta elutazom.... 2 repjegy, 7 q1 fegyverel a tarsolyomban.... Elutazás előtt természetesen melo Igy fejlodok is...
Amint elegseges penzt kapok a skillemnek megfeleloen, hogy eme nemes szokasnak onerobol hodolni tudjak (harc), megy a maradek penzem!
Előre EMagyarország!
sziasztok! olyan kérdésem van, hogy csata nélkül is lehet korházba menni? mert 40 alatt van a wellnessem, így sajnos harcolni nem tudok menni
Építsük együtt újra az országot! 'Felesleges' goldot a banknak!
Egyelőre 1 Goldot kapott tőlem a jegybank, ez nagyjából eddigi spekulációs tevékenységem nyeresége.
Igyekszem folyamatosan, minden nap támogatni valamennyivel az országot.
Amúgy szerintem aranyat célszerű küldeni, mert forintból úgyis lesz elég.
Azt gondolom, hogy méltó volna az adakozók lajstromát valahol megörökíteni.
Hadd ismerje meg mindeki őket!
Vazze! Feláll a szőr a karomon tőletek Index-bébik! Istenkirályok vagytok és Istencsászárok lesztek!
Megemelem kalapom előttetek a (nem is olyan) régi generáció tagjaként!
[én is kokó, szívet melengető érzés... ]
1 aranyat én is adok. Becsület szavamra!
az adakozok listajat a bank donate-janal meg lehet tekinteni
Amint szintet lépek (még 3 nap) küdöm az aranyat.
Nekem ez a minimum, azért a sok segítségért, amit kaptam/kaptunk.
Országnak küldtem nem a banknak...
No nembaj, majd ha beérnek a meghívottjaim, akkor megy a banknak is.
1g donete elment !
szívesen küldeném én is, ha végre 6.szintre lépnék. már 3. napja nem tudok szintet lépni, mert a wellnessem kula, fizetesém semmire se elég. eddig nem sok támogatást kaptam, nem is kértem. ki tudna segíteni valaki egy repjeggyel? egy két napon belül vissza fizetem, és akkor tudok adakozni az államnak is, ha végre szintet léptem.
Vote + 1 gold
kenau: hová kattintsak?
Nekem a régiek közül többen is önzetlenül és KÉRÉS NÉLKÜL segítettek!
Ki + kajával, ki giftel, ki egyből 2 repjeggyel, hogy Indionéziába mehessek dolgozni.
Így már 8-as szinten vagyok.
Az 1 aranyam ment a Nemzeti Banknak, mintegy a sok önzetlen felajánlás "ellentételezéseképp"...
Köszönöm az eddigi segítséget.
Nekem is jöhet a nemesfém
Megpörgetem-megforgatom és ha ügyes voltam már ott is van ahol lennie kell.
Vote +1G az allamnak, jol jon majd a haboruban
"Tudom, sokan nem is fogjátok megkapni, csak hosszú utánajárással."
WTF??? Nem adják ide? Adminnál kell majd érte kuncsorogni?
Gurítok egy aranyat a banknak, de nehogy piára költsétek.
ajaxforever: nem ti, hanem a meghívók... ott ugyanis notóriusan nehezen jönnek meg az aranyak. A 6. szinten ott nem szokott gond leni.
csúzliszem, majd én vigyázok a srácokra
Egy goldot én is áttoltam, mintha a fogamat húzták volna
Más téma. Szerintetek (és itt a vénekre gondolok) mikor lesz harcz kis hazánkban? Megtámadnak? Támadunk? Na persze nem kérek semmi túl konkrétat, nehogy az ellen megneszelje, csak mondjuk egy olyat, hogy "még ezen a héten" vagy "jövő héten" stb. Köszke
4garas itt - 1 arany ott
Én tőzsdézni akarok majd, házat venni, és persze egy aranyat szívesen felajánlok Magyarországnak, szeretett e-hazámnak.
ambrushcet, hogy is mondjam... egy liter tej nem romlana már meg addig. ;-P
Quick: Nem értettem félre, én is meghívó vagyok. 4 embert hívtam meg, és 4-5 napon belül realizálódhat az értük járó összeg. Adminoknál kell majd vergődni ezek szerint?
2g's gone
egy arany átgurult.
Támogatom a felkérést:) Amint megkapom a G-ket adományozok a kormánynak;)
4et mindenképp tartsatok meg, forgassátok és vésztartalékoljatok is. Hard workernél jön a következő 5 (pár hét). Aztán meg a katonai 5ös erősségért (na z még arébb). Tisztességes fizetéshez még kell egy kis idő, addig is legyen tőkétek kéznél vagy befektetbe!
Mikor 6-os szintet elértem én is egyből küldtem egy aranyat az államnak. Most várom a következő 5-öt, és reménykednem kell, hogy a pénteki napot valahogy meg tudom dolgozni...
ajaxforever: az eddigi tapasztalatok szerint cca. 60-70 %-ban megjönnek a meghvottak után járó aranyak; a maradék esetben az adminoknak kell írni, és akkor ha lassabban is, de megkapja mindenki.
Quicksilver: köszi az infót, akkor asszem elkezdek bevásárolni, van még hely az inventorikámban bőven...
Jah és örülök nagyon annak az új nagy épületnek ott Győrben, az audigyár mellett...
Ügyesen összehoztátok.
Tegyétek be bankba!
Persze, kérjetek érte havi 120% kamatot!
Vote! Innen is megy az 1 arany, amint meg lesz a 6.szint, azaz holnap!
Néztem a pénzváltást és láttom, hogy az eMagyar Bank két váltási rátát is alkalmaz. Miért?
friss munkahelyes vagyok külföldön, remélem a csata csak akkor lesz, amikor már fel tudok mondani, vagy indonéziából is lehet majd harcolni...
1 aranypénz hazagurult a nemzeti bankhoz a kies Indonéziából
1g ment az államnak. Voted.
Hazautaltam a hazának 1 nemesebb egységet.
1g ment a banknak
How sweet. The attack against your currency has just begun
Well not a smart move you did (from my point of view) , but wth, your money, your citizens, your country
Ment az arany, köszi a cikket, meg a lelkesedést.
Amint 6-os leszek, megy a Gold a Hazámnak!
Hozzám hasonló kezdők!
Ti is emlékeztek, hogyan is nézett ki az a bizonyos térkép az Index-en ugye?
Hát ne nézzen ki úgy!!!
Menjen az az egy arany, ez nem adó, ez a önzetlenség és a összefogás bizonyítéka! Legalább itt, ha már máshol nem tudunk összefogni!
Egy arannyal támogattam az eNemzeti Bankot.
Gondolom Ti jobban tudjátok, mire érdemes elkölteni, mint Én...
@Quicksilver: Örülök, hogy kollégák vagyunk az NB Gift-nél, bár még nem sikerült ott összefutnom Veled. Te sem sűrűn látogatod a cég büféjét, hanem lelkesen dolgozol, ha jól gondolom...
1G+voted
ment az 1 arany!
1G ment + voted
1 db újonnan vert körmöci magyar csikó ment az államnak egy hálás indexbébitől:)
Ment az 1 arany
1 eArany az eMagyar Nemzeti Banknak.
Csingcsing! 1 arany.
Én, mint indexbébi, jelenleg amúgy sem tudom mire használni a goldomat... amint összetőzsdéztem kettőt, egy megy a banknak!
1 g ment az államnak, mert végre megtudtam, hogy mi a módja. Hogy én ezt mit kerestem tegnap
Arany ment, aztán a háború meg jöjjön, mert még nem tudtam harcolni sehol, pedig ég bennem a tettvágy...
én állítólag meghívón keresztül regisztráltam, de sehol nem láttam erre utaló jeleket, sem regizéskor pl a címsorban egy azonsító számot, se semmi mást... meg lehet valahol nézni, hogy én meghívva vagyok-e itt?
még egy kérdés: az 5 aranyból futja majd házra? azt terveztem, hogy házat veszek belőle a wellness miatt...
1 arany tőlem is!
Ha egyszer megkapom megy a fele.
0.93 gold donated Hajrá eMagyarország, Hajrá eMagyarok!!!
Ment az 1 arany az államkincstárnak! Jól használjátok fel! A szociális cég nélkül már éhen haltam volna. Köszönet a jó szervezésért, remélem hamarosan még többet tehetek az eHazáért.
1 arany elgurult az eMNB-hez )
A ma reggeli harc után felugrottam lvl6-ra és a welnessem is a csillagászati 83-as magasságig emelkedett, hála a kórházunknak. Thx! Az arany már el is gurult az eMNB-nek. Még 3 várható, amint a meghívott haverok is elérik a 6-os szintet.
Bárcsak ott tartanék, hogy adhatnék:)!
Gold ment. Köszönet a segitségért, és remélem Itt jobban használják majd mint IRL...
Ide is irom, hogy eMNB rakjon ki aranyvásárlási ajánaltot minden nagyobb valutára, hogy neki tudja megvenni az aranyat!
(nekem csak holnap kell..)
Köszönöm a tájékoztatót! Én eddig teljes sötétségben voltam azt tekintve, mit lehet ennyire kevés arannyal csinálni... Megy egy arany Magyarországnak! Húzzunk fel még kórházakat!
Vote, 1 arany az eMNB-nek elküldve.
Egy arany ment a banknak.
Aztán nem ám céges audira költeni!
::csingiling::
donated with one
Bedoptam mind a közösbe.
Hajrá gyerekek.
1 arany ment tőlem is
beváltottam az eMNB-nél aranyat...üssük a románt:)