Gondolatok egy kávé után

Day 2,296, 05:24 • Published in Hungary Hungary • by karaj22

Sziasztok,
az alábbi cikkemben szeretném elmondani véleményemet a külügyi helyzetünkről egy kicsit más perspektívából nézve.

Január elejétől kezdve felerősödtek a hangulatok szövetségi témakörökben. Voltak szimpátiaszavazások is, ismét megkerülhetetlen témává vált a románkérdés. Bizonyos politikai csoportulások cikkei alatt kommentek százaiban fejtik ki a vitatkozók érveiket és próbálják bizonygatni igazukat.
Sokszor a meggyőzés eléggé egyoldalúan sikerül: nem is igazán érdekli a feleket, hogy mit is mond a másik oldal, hanem mereven elutasítja a vele nem tökéletesen egyező álláspontot. Az ún. ellenzék is megpróbál egységesnek látszani, ami annyira sikerül, hogy az ellenzékinek titulált nagyobb csoportokat hol egyesíti, hol szétszakítja egymástól.

Országunkat szokás két táborra osztani: első csoportba azok tartoznak, akik alapvetően a románok elleni harc miatt regisztráltak a játékba és hangadóik éles nacionalista retorikával támadják a másik csoportot. Ez utóbbi társaság vegyes összetételű: többségük ugyanazon okok miatt lépett be a játékba, mint az előbbi társaság, csak vagy elunta a harcokat vagy más célt tűzött ki maga elé.
Sokan mások semmilyen külső motivációt nem hoztak be a játékba, hanem pusztán a játék keretei által kreált környezet szabályai alapján játszanak, őket gyakran szokás pragmatikus, játéktechnikus vagy technokrata jelzőkkel illetni.
Végül vannak olyanok, akik szorosan egyik csoporthoz sem kötődnek, hanem önmegvalósítást igyekszenek kivitelezni, ami lehet karakterépítés (medálgyűjtők) vagy elmennek egy másik országba játszani (TO-sok, emigránsok).

Most nem mennék bele abba, hogy milyen módszereket alkalmaznak egymással szemben a felek. Mindkét oldal más motivációból játszik, és ameddig erre a felismerésre el nem jut mindenki - legalább annyira, hogy elfogadjuk a különvéleményt -, addig csak acsarkodásnak fog látszani a kommentsereg.

Sokszor láthatjuk, hogy mindkét oldal dobál minket számokkal, hogy ennyi meg ennyi ember utasítana el XY MPP-t, vagy ennyien mennének bele egy-egy régió átadására és még sorolhatnám. Igazából tisztában kell lenni azzal, hogy tökéletesen reprezentatív felméréseket sose fogunk kapni ezekről a számokról, mivel az aktív játékosállomány (aki nem csak dolgozik, edz és harcol), aki igyekszik képben lenni az ország helyzetével (újságot olvas és/vagy ír, vannak kapcsolatai más országok játékosaival, politikai csoportulásnak tagja) elhanyagolható százalék a teljes lakossághoz képest.

Annyit tudni kell, hogy ha az ismeretlen kétkattos (vagy most regisztrált) játékos végignéz a kommenteken, akkor egy dolgot mindenféleképpen leszögezhet: ebben az országban rendkívűl sok tehetséges - vagy annak látszó - elmével megáldott karakter játszik. Kérdés, hogy ha ez a sok ember nem csak abban a pár karakterben élné ki ,,tenniakarását'', hanem amikor szükség van munkaerőre, akkor jelentkezne is önszántából, mi történne akkor?

Én most jelenleg a külügyi tárca szemszögéből nézem a dolgot. Hirdettünk nagyköveti programot: jelentkeztek rá négyen, pár embernek magam kellett utánjárnom. Mindenki egyetért abban, hogy nem tökéletes a diplomáciánk, nincsen véleményérvényesítő képességünk, de tenni ezellen csak kommentekben akarunk? Nem hiszem, hogy az lenne a probléma, hogy személyes ellenérzések miatt nem akarunk bizonyos emberekkel együtt dolgozni. A munka nem válogat, és a közös célért össze kell dolgozni.

Másik dolog, hogy amíg a magunk véleménye nincs ütköztetve olyan külső felekkel, akiknek objektív rálátásuk van a dologra (gondolok itt egy külföldi országra). Nem mindig vesszük észre, hogy amit mi gondolunk, az nem feltétlen látszik kintről ugyanúgy. Példának okáért rajtunk kívűl senki se érti, hogy miért kell a románokkal szemben dolgoznunk.

Külföldön is van nacionalizmus, de rájöttek arra, hogy ez játék, és azért szimulátor, mert itt nincsenek következményei annak, hogy egyik percről a másikra barátból ellenség lesz. A karakterek mögött nem feltétlen ugyanazok a személyiségek lapulnak, mint akiket a játék felületén keresztül megismerünk: RL találkozókon szoktak engem is érni kellemes meglepetések, és hogy mennyien mutatunk egy külső képet a másik fele.

Nem mondom azt, hogy nekünk félre kell dobnunk identitásunkat azért, mert játszunk: csomóan olyan vágyakkal érkeztek ide, amit RL nem fognak feltehetőleg sose elérni. Azt viszont fel kell ismerni, hogy nem szabad azt hinni, hogy ez nekünk természetes, de másoknak nem.

Magyarország szövetséget választott: jelenleg egy szövetségben vagyunk egy balkáni központú országcsoporttal. Hitet tettünk amellett, hogy a szerbekkel szeretnénk együtt maradni. Most kitalálhatok kígyót-békát azért, hogy miért nem lettünk lengyelpártiak: nem teszem. Aki a külföldi folyamatokat követte, azt nem érhette meglepetésként, hogy a románok is benne lesznek ebbe a szövetségben. Mégpedig azért, mert a szerb-magyar-szlovén trió kevés önmagában. A román-argentín-görög trió meg hasonló a mienkhez, tehát nem szétrobbantható csak a mi kedvünk miatt. Éppen ezért kötöttünk egy kompromisszumot, hogy az ellentét dacára egy életképes szövetséget tudjunk létrehozni.

Viszont az ellentét magától nem oldódik meg: amennyiben nem a magyar ugaron élünk, ahol csökönyösen kitartunk az elcsépelt dolgaink mellett, úgy szerintem egy játékon belül minden ellentétet meg lehet beszélni. Pont azért, mert a legtöbb ellentét játékon belül keletkezik, tehát az orvosság rá is játékon belül kell hogy létezzen.

Kimaradhattunk volna az egészből, élhetnénk egy harmadik utas szövetség úgymond élén, ahol minden ország a saját érdekei szerint harcol: mert azért azzal legyünk tisztában, hogy ha az erős országok elmennek a két erős szövetségbe, akkor nekünk a harmadik szövetségben csak gyenge országok jutnak. És gyenge országokkal hogyan akarunk nagyhatalom lenni? Ezt most nem is fejteném tovább, mert nem erről szól a cikk.

Mindössze annyit kérnék, hogy azon gondolkozzunk el, hogy valóban akarunk-e tenni ezért a dologért valamit, valóban akarjuk képviselni hazánkat? Vagy csak marjuk egymást céltalanul, és esténként megelégedve fordulunk az ágyban a fal felé, hogy ma ismét sikerült jót beszólnom a másiknak különösebb eredmény nélkül? Mert tennivaló van, ebben mindnyájan egyetértünk. És aki tenni is akar az országért, az jelentkezzen magától, figyelje a felhívásokat, mert a dolgok maguktól nem oldódnak meg. Ha közösséget akarunk építeni, akkor ahhoz szolgálni is kell tudni.

Quod erat demonstrandum.