Fekete nap

Day 1,263, 10:26 • Published in Hungary Hungary • by Rodric

A következő novella emlékezés a napokban elhalálozott katonákra. Talán nem voltak szentek, de ne felejtsük el, hogy mi sem vagyunk azok. Ők velünk és értünk harcoltak. Legyen ez egy főhajtás előttük.

Fekete nap

A háború rohadt dolog. Mindenki tudja, aki már részt vett benne. És mikor eljön az aktuális világégés, akkor bizony mindenki benne van a szószban. Nem csak a kirobbantói, nem csak a katonák, hanem az is, aki a háta közepére sem kívánja. Ez már csak ilyen. Az a generáció, amelyik túl van egy háborún, nemigen kíván egy másikat. Általában azok buzdítanak harcra, akiknek a füle mellett még nem fütyültek a golyók. Azok, akik még nem imádkoztak a barátjuk vérbe fagyott hullája mellett az életben maradásért. Azok, akiknek még nem erőszakolták meg az anyját, vagy a hitvesét. Vagy azok, akiknek már semmi sem számít csak a bosszú. Így kezdődött ez a háború is.

- Csak szólok, hogy ez volt az utolsó lövésünk a páncéltörővel. Elfogyott a muníció – roskadt le az utca kövére méla közönnyel Axelero.
- Szar ügy – mormolta Szidani, miután leadott egy rövid sorozatot a ház mögül egy pillanatra kilesve. – Mindegyik utcán legalább két tank kíséri a gyalogságot.
- Talán vissza kéne vonulni – vetette fel valaki.
- A hidakat már rég rommá lőtte a tüzérségük, de ha van kedved úszni egyet, akkor hajrá! A Száva már csak olyan háromutcányira lehet mögöttünk – felelte egy vállvonás kíséretében Zotza.
- Szar ügy – tette hozzá Szidani.
- Hol a faxomban van már az erősítés? – pillantott hátra Sethenich, mintha tényleg azt várná, hogy a háztömb mögül mindjárt kifordul egy pihent, jól felszerelt zászlóalj, és felvált minket.
- Mi voltunk azok, ha nem rémlene – fosztotta meg az illúzióitól a közlegényt DDenes.
- Szar ügy…

A Gábor Áron Tüzéreit a hadvezetés előszeretettel küldi a legveszélyesebb helyekre, a legvadabb helyzetekbe. Ez a mostani, azonban minden eddigin túltett. Belgrád. Dante új fejezetet illeszthetne az Isteni színjátékba, a Pokol egy új körét.
Szerbiát egyszerre négy oldalról támadta a Gonosz Szövetsége, és ennyi frontot lehetetlen volt tartani. A főváros szimbolikus jelentőséggel bírt. Ha elesik, az súlyos csapást jelentett volna, talán végzeteset. Míg a magyar hadsereg egy része a román milíciákkal fogócskázott a Körösvidéken és Bánátban, a legharcképesebb századokat legfontosabb szövetségesünk támogatására vezényelték.



- Hogy akkor törött volna el a lábam, mikor beléptem a seregbe! – sóhajtotta lemondóan Belamagyar.
- Szeretnéd megúszni egy lábtöréssel, mi? Álmodozz csak, kislány! – torkolta le N1trOgen. – Van még rá úgy három perced.
- Kiszúrtak minket! – ordított fel hirtelen Levi Kay. – Gyerünk, gyerünk!

A tank lövegtornya felénk fordult, és mi úgy rebbentünk szét, mint a verebek, amik közé a macska ugrott. A robbanás levert a lábamról, úgy kúsztam be egy kapualjba. Visszanéztem és láttam, hogy Realmadridfan nem volt elég gyors. Szinte kettétépte a robbanás. Öklendezni kezdtem.
Egy másodperc múlva egy test zuhant rám, képemet a saját hányadékomba nyomva. Joszek volt az. Lelöktem magamról. Mikor felemeltem a fejem, hogy letöröljem róla a mocskot, a bajtársam úgy nyomott vissza a földre, hogy csak úgy koppantam.

- Baz… - néhány nekem szánt horvát golyó verte végig a vakolatot mellettem. – Kösz! – ezután már nem érdekelt a dzsuva a pofámon.
- Na, húzzunk innen!

Beljebb kúsztunk az udvarra, majd széttörve a léckerítést, átmásztunk a szomszédba. Észrevettem, hogy egy bácsika valami első világháborús muskétával vesz minket célba a ház ablakából. Az öreg cseszett elmenni az evakuálás során, úgy látszik itt akart meghalni az otthonát védelmezve. Marha gáz lett volna, ha ő nyír ki minket, vagy éppen mi őt. Veszettül integetni kezdtem, próbálva jelezni, hogy barátok vagyunk. Erre kinyitotta az ajtót, és mutatta, hogy menjünk be. Aztán a nyakához kapott, és összeesett.
Villámgyorsan a hátunkra fordultunk, és úgy, fekve kezdtük el szórni az ólmot. A fakerítés maradékát fogpiszkálóvá aprítottuk, mire leszedtük az ellenséges lövészt. Aztán, uzsgyi!
A következő utcára átérve megtaláltuk Szidanit és Laccát. Néhány kiégett autó mögött rejtőztek és sakkban tartották az előretörni szándékozó EDEN katonákat.

- Csak nem ketten akarjátok megállítani a rohamot? – kérdeztem.
- A túloldalon ott van Ahanybika meg Hekkat is. Kicsit előrébb a buszmegállónál meg Axelero és Belamagyar.
- A párhuzamos utcán viszont senki nincs. Be fognak keríteni minket, vagy itt jönnek át – mutattam visszafelé, ahonnan jöttünk.
- Akkor ti figyeljetek arra! – vonta meg a vállát Lacca.
- Szar ügy – köpött ki Szidani.



Végül is mindegy volt, hogy ott fogunk-e megdögleni, vagy egy sarokkal odébb. De pár horvátot még jó lett volna magunk elé engedni, hogy odaát a másvilágon, a forró üstben rotyogva legyen csicskánk, aki hozza nekünk a hideg sört. Ám mielőtt hiú ábrándokba ringathattuk volna magunkat, az eddig elakadt tank áttört a helyi járatos buszokból emelt akadályon, és úgy robogott előre, mint egy páncélos lovag, akinek megveszett a paripája. Elsöpörte volna a fedezékünket és eltaposott volna minket, ahogy a csikket szokás.
Axelero, az az őrült, ekkor kiugrott a buszváró bódéja mögül, miközben Belamagyar fedezte, és az elhaladó tankra ugrott. Feltépte a nyílás ajtaját, ahol be lehet mászni a lánctalpasba, és behajított egy kézigránátot. Pillanatokon belül lekaszálták, de a gépezet megállt. Nagyjából tíz szívdobbanás múlva pedig a páros másik tagja borult ki az útra. Fejlövést kapott.

- Rohadékok! – szűrtem a fogaim közt, miközben leszedtem egyet a minket kifüstölni szándékozó bakák közül.
- Na, mi az ábra? – szólalt meg váratlanul a hátunk mögött felbukkanó Bence Kovacs. Majd összehugyoztuk magunkat ijedtünkben.
- Jó, hogy jöttél! Mindjárt támadunk. Elsöpörjük őket, és kéne egy ember, aki számolja, hogy ki hány abroszost puffantott le – tájékoztatta fapofával Joszek. – Menj előre, hogy jobban lássál!
- Cseszd meg!

Végül a horvátok nem szarakodtak tovább, nekiindultak. Talán valami vérgőzös agyú komiszár hajtotta őket hátulról. Voltak vagy harmincan. Majdnem felüket kinyírtuk, mikor Lacca is bekapott egy találatot. Úgy rángatózott szegény, mint egy epilepsziás. Bence és én megragadtuk, odébb húztuk, hogy megnézzük, tehetünk-e érte valamit, ám egyszer csak úgy éreztem, mintha Lacca felszedett volna még vagy 80 kilót. Addigra már egyedül húztam a srácot, a társam pedig felbucskázott. Ki volt lyuggatva a zubbonya, ahogy a mellkasa is. „Viszlát Testvér!”
A sebesültet a kerítés betonalapjának támasztottam. A gyomra tájékán hatalmas foltban átázott az egyenruha. Valamit mondani akart, de csak vér bugyogott fel a szájába.
- Sajnálom, haver! – súgtam neki, és lecsuktam a szemét.



- Meghaltak – közöltem Szidanival miután visszarogytam mellé a lestrapált Yugo fedezékébe.
- Szar ügy.
- Az.

A hátunk mögül is fegyverropogás hallatszott. Mielőtt rohamtempóban lepergethettem volna életem filmjét magam előtt, hogy még végezzek vele, kiderült, hogy Zotzáék azok. Összeszedte a csapat javarészét, és minket is megtalált.
- Gyertek fiúk, kivisznek minket! – ordította, hogy húzzuk a belünket el innen, de szaporán.
- Végre! – kurjantottam meglepődve, mert nem hittem már abban, hogy megmenekülhetünk. Szidani is hasonlóképpen érzett, láttam az arcán a megkönnyebbüléssel vegyes megrökönyödést. Aztán egy gránát csattant mellettünk, és elvitte a lábait. A megnyílt verőérből a pulzus lüktetésével spriccelt az éltető folyadék. A bajtársam tekintete kifejezéstelenné változott.
„Szar ügy.”

A katonai temetésen Drago vezényelt a hadügytől.
- Tisztelegj!
- Axelero, Belamagyar, Bence Kovacs, Lacca_81, Realmadridfan, Szidani. Hűen szolgáltak, és a Hazáért áldozták az életüket.
- Tűz!
„Ez értetek szól, srácok!”
- Éljen a GÁT!

by Rodric
2011-05-06