Elnöki beszámoló a ciklus végén

Day 1,048, 00:34 Published in Hungary Hungary by eMagyar Kormany

A szeptemberi elnöki ciklus a végéhez közeledik, így ideje, hogy összefoglalót adjak a legfontosabb történésekről és folyamatokról.

Nemzetközi környezetünket továbbra is a kétpólusú világ határozta meg. Szövetségünk, a PHOENIX (a továbbiakban: PH😵 és az EDEN között igen érzékeny egyensúly volt a jellemző, amely azonban két tényező miatt is kismértékben az ellenség javára billent. Egyrészt lényegesen több pénzük volt (miközben a PHX egy esetben eszközölt szövetségi célú pénzgyűjtést, az EDEN láthatóan számolatlanul költötte a pénzt csatanyitásokra és tankolásra) - ennek ingame oka nyilvánvalóan Szibéria megszállása volt, de valószínűsíthetően más, a szabályszerű játékkal nehezen összeegyeztethető okok is voltak/vannak. Másrészt a ciklus legnagyobb részében érvényes v2 harcrendszerben, a mi éjszakai idősávunkban lényegesen nagyobb aktivitást tudtak felvonultatni. Tovább nehezítette szövetségünk helyzetét néhány kapitális hiba pár ország részéről. Oroszország elnöke (nem most, korábban) beütötte összes szomszéd ellensége összes MPP-jét maga ellen (ez vezetett Szibéria elfoglalásához). Portugália elnöke, érthetetlen módon, beütötte az USA-t eredeti területén, nemcsak saját országát ítélve halálra ezzel, de nehéz helyzetben hozta a brazilokat is. A Baltikumban pedig a júniusi lett-észt botrány "gyümölcse" érett be mostanra, a litvánok eltörlését eredményezve.

A PHX legfelső vezetése egy elég inaktív triumvirátus volt 27-éig, amikor a tapasztalt, szerb Clueless_Djex-et választottuk főtitkárnak.

Elnöki programom katonai része a fentiek miatt tartalmazta Szibéria visszafoglalását, nyilvánvalóan szövetségi együttműködésben (máshogy nem is menne). A PHX végeláthatatlan egyeztetései azonban nem vezettek eredményre. Én Magyarország nevében két dologban nem tudtam engedni:
1. Világos tervet vártam volna a szövetségtől, hogy egy sikeres visszafoglalás és oroszoknak visszaadás után mi a garanciája annak, hogy az EDEN nem foglalja vissza rögtön ezeket a területeket.
2. Mivel az oroszok azonnal kérték volna vissza a régióikat, ahhoz is ragaszkodtam, hogy a swapok és a csatanyitások költségét ne mi fizessük. Régióbérleti lehetőség egyébként is csak FER kapcsán merült fel, de talán érthető, hogy nem akartam egy új Rhone-Alps-konfliktust egy szövetségesünkkel, vagyis hogy előre tisztázatlan pénzügyi konstrukcióban vágjunk egy sokkal költségesebb támadásba.
A hadműveletben az ukránok annak ellenére benne lettek volna, hogy az ő számukra ez komoly kockázatot jelentett, hisz mind nekik, mind a swap-partner Ausztriának nyílt háborúja van a felvonulási területtel határos Lengyelországgal. Az oroszok azonban gyakorlatilag addig sem voltak hajlandók pénzt adni a művelethez, amíg volt nekik (és aztán el is szórták pár RWre).

Ha tehát valaki azt a jogos kérdést veti fel, hogy miért nem foglaltuk el Szibériát: ezért.
Más értelmes támadó célpont pedig nem adódott, a PHX pénztelensége miatt ilyent kitalálni, tervezni sem lehetett (erre a gazdasági kérdéseknél visszatérek: most talán változik ez a helyzet).

Dél-afrikai kolóniánkkal végig szoros kapcsolatot tartottunk, az együttműködés folyamatos volt. A kolónia léte hazánk számára közvetlen hasznot nem hajtott ugyan (sőt, a megújított MPP magyar részét most mi fizettük), fontos az azonban mind a magyar közösség e részének összetartása, másrészt hazánk titánigényének részben magyar munkával biztosítása miatt. Ami Indiát illeti, a ciklus végén indiai finanszírozásban szövetségre léptünk velük, annek oka, hogy a szerb és a PHX-diplomácia irányváltást ért el India orientációjában.

A hazánkat is érintő hadi eseményeket a fenti összefüggésekben érdemes szemlélni. A ciklus első időszakában a PHX védelmi, és pár kevéssé átgondolt és nem igazán koordinált támadó harcában való részvételünk vezetett bizalmi válsághoz hazánk és a PHX hadvezetése között. Két olyan hadművelet volt, amely a fenti körülmények által meghatározott hazai állóvizünkben hullámokat vetett: a debreceni csaták és Liaoning ostroma.

(Itt vetem fel: sok cikkben olvasom, hogy "Nalaja nem is nyomott piros gombot a ciklusban". Nyomtam - eddig egyszer -, kellett is: kommentben lehet tippelni hogy mikor, milyen körülmények közt és mi volt a jelentősége.)
UPDATE: Ahogy ígértem, hétfőn írom a megoldást - ZoleeB0 és Jarlaxle helyesen válaszoltak a kommentekben: ahogy az első debreceni csatát elbuktuk, ahogy feljött a visszatámadás piros gombja reggel 6-kor, megnyomtam. A szabályok értelmében támadott régióból nem lehet tovább támadni, a fél perccel később indított miskolci román támadást le is állították az adminok. Ezzel a potenciálisan veszélyessé váló román hadjáratnak gyorsan vége is lett.

A második debreceni csata illetve Liaoning éjjeli-hajnali hadműveletei alatt, amelyeket volt szerencsém a hadsereg és a Nemzetőrség társaságában eltölteni a cseten, az aktív katonák és civilek igazi közösségi élménnyel gazdagodhattak. Nem is maradt el a győzelem ezekben az ütközetekben. Hangsúlyozom: a v2-ben az igazi epic csataélményt csak azok élhették át, akik az ütközet legfontosabb időszakában, koordináltan ütöttek. Ha hajnalban, hát hajnalban. Az új harcrendszerben 2 óránként izgulhatunk. Én személy szerint sajnálom a v2-t, a hexás rendszert. Sajnálom azért is, mert ahogy a programomban terveztem is; végül sikerült a sereget alkotó századokat önállóan működni képes taktikai egységekké alakítani, és így vezényelni a csatákba. A reguláris csapatokat, a nemzetőröket és az aktívan ütő civileket a fent említett epic csatákban azonos módon támogattuk. Hadi kiadásaink alacsonyak voltak e hónapban. Az UVVA-tól 174 goldnyi támogatást kaptunk Debrecen visszafoglalására.

Az új harcmodul bevezetésével - amely a csataindítási költségek felére csökkentését is hozta! - meg kellett tanulnunk a többfrontos harcot. Támadások, szövetségeseinket érő támadások és egyidejű RW-k adtak harclehetőséget az elmúlt napokban, ezeket az akadályokat eddig sikerrel vettük.

A ciklus sikertörténete egyértelműen a gazdaság. Minthogy hadi aktivitásunk a nemzetközi kényszerek miatt alacsony volt, erre nem is költöttünk sokat, más igazi költségigény pedig nem lépett fel. A ciklust 1800 gold és 160k HUF egyenleggel kezdtük meg, most 4000 gold és 140k HUF a készlet, a növekedést pedig olyan időszakban értük el, amelynek nagy részében (a v2 időszakban) adóbevételeink történelmi minimumon (napi 4-7k HUF, 0.019-es arany árfolyamon) voltak. A cilkusban még 5 MPP-t kell fizessünk. Két tartalékalapunkat feltöltöttük, a NAT-ban 2000 gold és 50k HUF, az eMagyar Vedelmi Tartalek-ban pedig 500 gold és 20k HUF van elhelyezve, a napi költségvetési ügyeket pedig ismét az eMagyar Nemzeti Bank intézi. Kb. 150 gold adományt is kaptunk a játékot abbahagyóktól, illetve bő 500 goldhoz jutottunk hozzá újra az adminokkal folytatott szorgalmas levelezéssel, és két, több mint fél éve "elveszett jalszavú" org visszaszerzésével. Lelkes elnökjelöltek figyelmébe: ez az összeg még mindig kevés keleti szomszédainkkal kapcsolatos bármilyen tervhez - nézzétek csak meg, mennyit tankoltak az elmúlt napok RW-iben. Más irányú, swap alapú műveletekhez azonban - különösen a felezett költségű régiócserékkel - ez már jó bázist ad; ha már szövetkezünk Indiával, mehetünk éppen arra is Ázsiába.

A ciklusban zajlott a forradalmimaki által vezényelt adóreform (kismértékű adócsökkentés és adóegységesítés) az Országgyűlésben. A kormány ebben a folyamatban élt a javaslattételi jogával; a kialakult rendszert az új modul körülményei közt is jónak tartom. Adóbevételünk a világon a 4. hely körül mozog (Szerbia, Lengyelország és Spanyolország előz meg minket), ennek bázisa a jól képzett, tapasztalt (régóta játszó) közösség.

Végezetül hadd említsem meg azt a három hibámat, amelyeket az elnöki ciklusban én a legkomolyabbnak tartok:
1. A ciklus elején, még a v2-ben nem végeztem el a korábban rossz helyre tett kórházak védelmét további kórházakkal (nem tudom, hogy ez sikeres lehetett volna-e, de az első NGP-csatában biztos hogy ez vezetett a vereséghez).
2. Az első NGP-csatában nem hittem el, hogy a hajnali aktivitással 13 MPP-vel együtt le tudnak tolni minket.
3. Téves számítás alapján kértem az új harcrendszer elején, hogy mindenki fegyverrel "aludjon".

A beszámoló hivatalos része ennyi, a személyes vonatkozásokat a saját újságomban fogom megírni.

Nalaja
eMagyarország elnöke