Elnökválasztás - FONTOS
Quicksilver
Ma, magyar idő szerint 9 órától kezdődik az elnökválasztás (és holnap reggel 9-ig tart). Tudom, sokan sok mindent mondtatok már az elmúlt napok belpolitikai történéseire, lesz is még sok vita róla, hogy az egységkormány jó vagy nem jó, diktatórikus vagy éppen ellenkezőleg a pártok összefogását mutatja meg. Egyvalami biztos, és ezt tiszta lelkiismerettel állíthatom; amit a pártok összefogásával tettünk és teszünk azt azért tesszük mert ezt tartjuk Magyarország elsőrendű érdekének. Nem hagyhatjuk, hogy TO-veszély fenyegessen, és nem hagyhatjuk azt sem, hogy szövetségeseinket az fenyegesse.
Ezért kérek (kérek és nem utasítok, remélem érzi mindenki a külöbséget), tehát kérek mindenkit, aki ezt meg tudja tenni, hogy ne szavazzon ma reggel, ne szavazzon ma délelőtt, hanem tartogassa a szavazatát ameddig csak tudja, és jöjjön fel a chatre az antito szobába mielőtt leadja! Több országban is van TO veszély, fontosakban is, és bizony könnyen lehetséges, hogy mennünk kell segíteni. Sajnos a TO, ez a szerintem igen aljas fegyver túlzottan népszerűvé vált sokak körében mint a háborúk kiváltása, az egyszerűbb, olcsóbb megoldás egy ország érdekérvényesítésére. Nem ítélem el vagy meg, de mivel létezik, így foglalkoznunk kell vele így vagy úgy.
Tehát mégegyszer: Ne szavazzatok elhamarkodottan, hanem várjatok vele, és jöjjetek fel a chatre megkérdezni, hogy kell-e valahova utazni, szavazni, segíteni - amennyiben hajlandóak vagytok rá. Romániaia magyarok, támogassátok az RMDP jelöltjét.
Köszönöm
Quicksilver
eMagyarország elnöke
The article is about the presidential elections and about the TO-threat in many countries - asking Hungarian voters to keep their votes until we know if we have to help out allies somewhere.
Comments
vote
mibbit.com/chat
#erep szoba
javaslom Quick legyen ennek egy külön szoba is
Csak egy javaslat: #antito... 😃
Én benne vagyok,segítsünk másoknak!
rendben
slowhand 🙂
Ne hagyjuk az imperialista burzsoázia reakciós felforgatóinak beszivárgását! A népi demokratikus munkás parasztok dolgozó tömegei hősiesen és egységben fogják védeni hazánkat a sötétben bujkáló, rémhírterjesztő ellenforradalmárok ellen!
🙂
Kampec, ez volt a csel 😉
NEm tudom. TO ellen választhattatok volna egy nem nyilas, szalonképes jelöltet is. Meg ha lett volna 2 valódi jelölt (Huba, is pl) akkor sem kellett volna TO-tól tartanunk - elég sokan vagyunk hozzá hogy ne kelljen. Meg tudtommal nem volt mo-n román kézben levő párt.
Szóval a magyarországi TO veszély az bullshit. Innentől kezdve ha nem állítjátok a demokráciát helyre, akkor illegalitásba vonulok, és ha kell megpróbálom akár ATLANTIS tagállamok segítségét is kérni (AMerikai szárny), inkább őket segíteni hogy elsöpörhessük a diktatúrát, és viszaállíthassuk a szabad választásokat.
Remélem még sokan éreznek így.
Slowhand, ez a beköpés nagyon ült. Jó ízűt röhögtem, köszi 🙂
Vazze Slowhand. Ez csak úgy jött, vagy eltartott amíg ilyen szépen megfogalmaztad?
Innen már csak egy lépés az egy párt rendszer.
Tanulta iskolában, kisdobosként 😛
Pesthy: Nem csak magunkra kell gondolni, hanem szövetségeseinkre is, ill. számunkra stratégiailag fontos semleges országokra is!
Gabor Pesthy: isten áldjon, majd meséld el, milyen a Walt Disney...Na meg tanuld meg, hogy más szavaival hupákolni röhejes dolog, ne írj legalább addig, amíg saját elképzelésed nincs....
vote
Mr Soco: RL-ban olyan hihetetlen fejlődést mutat az ország a többpártrendszer alatt? Nincs semmi baj az egy párttal csak csinálják rendesen. Tölem lehetne királyság is csak működjön! Uri nélkül is. 🙂
Az ilyenek miatt tartunk itt IRL is. Mert valakinek a hatalmas egója és liberális agymenése fontosabb mint az egész ország. Gratz. Erigyj az amcsik keblére mint a többi gyáva emigráns
quicksilver, vote, teljes a bizalmam benned 🙂
" Nem csak magunkra kell gondolni, hanem szövetségeseinkre is, ill. számunkra stratégiailag fontos semleges országokra is!"
És azon hogy kint szavaz akihez eljut a hír mit változtat az hogy 1 jelölt van itthon vagy 5? Ismétlem: Mivel minden nagy párt magyar kézben van itthon, nem tudtak volna a románok TO-t csinálni. Csak az 5 legnagyobb párt állíthat jelöltet.
Pesthy: Te tényleg nem érted! Minél több szavazat marad meg itthon, annál több ember tud elutazni máshova szavazni. Sztem. te még mindig nem érted az erep politikai modulját. Szerinted a pártod, az Indexpanzió miért vonta vissza tegnap indított jelöltjét? Talán mert felfogták a dolog lényegét?
FSix: Térj vissza a közéletbe! Remélem mielőbb megteszed!
Gaborka Pesthykém: van még mit tanulnod...
Pesthy,
Ha szerinted ez egy bullshit,
akkor te meg egy "root" vagy
Pesthy,
Ha szerinted ez egy bullshit,
akkor te meg egy "root" vagy
Ti nem értitek:
Ha valakihez eljutott a kérés hogy ne szavazzon, az ha van több jelölt akkor is hajlandó megtenni. Akihez nem az így is morreau-ra szavaz.
És még ha csak 1 jelölt is lenne akkor is lehetett volna nem IRL nyilas szólamot, logót hangoztató jelöltet.
1 jelölt- diktatúra akármit is állítotok
Nyilas diktátor. Szálasi már megmutatta mennyire jó az. Köszönöm nem kérek belőle akkor inkább az oroszok.
Igazan szep szandek, hogy az usa segitseget kered Magyarorszag ellen. Ahogy Kadar tette 50 eve a szovjetekkel. Vagy elotte 500 evvel egy csapat nemes a Habsburgokkal.
Egyebkent nem ez az elso MHP kormany. Egynek en is az oktatasi minisztere voltam, Szolidaritasos szinekben. Nem mondom, hogy mindenben egyet ertettem az elnokkel, de ezek a kerdesek nem a demokracia korul forogtak.
Harmadreszt: a jatek strukturajaban van garantalva a demokracia. Itt nem letezik olyna, hogy egy part magahoz ragadja a hatalmat, es soha tobbet nem lesznek demokratikus valasztasok. Az IRL reflexeket itt el kell felejteni, es jozan fejjel gondolkodni.
En megbizom Quicksilverben es Moreau-ban. Eleg tapasztalatuk van a jatekban, nekem meg eleg bennuk.
Pesthy: Ez nem IRL. Holnap reggelre rá fogsz jönni...
És még egyszer: Szerinted a pártod, az Indexpanzió miért vonta vissza tegnap indított jelöltjét? Talán mert felfogták a dolog lényegét?
Koko, egyelore meg nem tervezem a visszaterest, max a nagyobb fordulatoknal bukkanok elo 🙂
Azert egyszer lehet, majd jovok, nem zarok ki semmit 🙂
Remélem már mindenki ismeri az álláspontokat egyes játékért felelős illetők szőrös talpáról...🙂
Szeressuk egymast gyerekek....
la lala la-la
Megyez.
Ehh... Ezek mégis indultak...
Vote
Jól látom hogy nem mindenki fogott össze? 😃
sebaj, akik nem fogtak össze, kiírták magukat számomra az ePolitikából 🙂
türelmet azokkal szemben, akik nem értik, de mondják! 🙂
én sem értem, de bízom a mentoraimban, és példaképeimben 🙂
örülök az összefogásnak.
Pesthy: itt nix diktatúra, mert ekkora létszámnál, a szoftverbe beépített tulajdonságok mellett, matematikailag lehetetlen.
kovacskoko:
akkor azert aldozzuk fel a demokraciankat, hogy utazhassunk a szavazatunkkal?
szerintem nem volt jogotok ilyen dontest hozni
legalabb megkerdezni illett volna a plebszet
rossz dontest hozott a kormany es raadasul magat akarja fenntartani...
errol meg irok reszletesebben
addig is:
http://www.erepublik.com/en/article/a-demokracia-halala-746611/1/20
mixed, en nem vagyok kormanytag, de ebben nem az onfenntartas van benne.
neked is van lehetoseged partot alapitani, kepviselonek jelentkezni, elnoknek indulni.
A kartelezes egyetlen problemaja, hogy a kartelezesi megallapodast megszegok rendszerint jobban jarnak mint a a megallapodast betartok. Rendszerint azert, mert ala tudnak menni a kartel altal diktalt araknak.
Ez esetben a realtive keves belfoldi szavazat eseten abban biznak, hogy becsuszhatnak a vezeto pozicioba. Vagy csak nem altak be a sorba valami biztosan jo szemelyes ok/okok miat.
Mindig is voltak es lesznek szakadarok.
azért azt furcsálom, hogy erepen a szabályok miatt úgy alakult, hogy a demokratikus, szavazáson alapuló érdekérvényesítés (TO) mocskosabb dolognak tűnik pont a magukat erkölcsösebbnek tartó játékosok szemében, mint a háború
és pont ezek a szabályok teszik lehetővé a TO-t, mint eszközt, tehát nem értem, miért nem élünk mi is ezzel a lehetőséggel
ha mexicot nem a lengyelek fosztják ki, hanem az USA elfoglalja, az mennyivel veszi el kevésbé a mexicoi játékosok kedvét?
ráadásul a magyar kezdők szavazata pont annyit ér, mint a román tankoké, tehát nekünk ez az esélyek valamelyest való kiegyenlítődését eredményezhetné
mixedtothemax: Én nem hozok döntéseket! Én csak átlátom azt a szituációt, amit Te még esetleg nem! És aki romániában van, szavazzon Smile64-re!
Gábor Pesthy
Te minek tartod a pártokat?
A pártelnököket demokratikusan választják, a játékban senki másnak nincs joga elnököt jelölni csak nekik, ha nem tetszik a pártelnök jelöltje, akkor lelehet váltani, vagy lehet új pártott csinálni, de itt ez egy ilyen demokrácia.
Pesthy: "Innentől kezdve ha nem állítjátok a demokráciát helyre, akkor illegalitásba vonulok, és ha kell megpróbálom akár ATLANTIS tagállamok segítségét is kérni (AMerikai szárny), inkább őket segíteni hogy elsöpörhessük a diktatúrát, és viszaállíthassuk a szabad választásokat."
Mit akarsz külső hatalmat behívni, hogy igazad legyen abban amit nem értesz! Gondolkozz már kicsit! A magyar történelemben ilyet Kádár csinált utoljára!
Én is sokszor nem értettem egyet egyes politikai lépésekkel, de megvilágosultam! (Köszönet felvilágosítóimnak!)
Bízzuk a döntéseket azokra, akiket egyébként DEMOKRATIKUSAN megválasztottunk!
Ennyi sötét "ultrademokratát". Látszik, hogy közük sincs az ilyen, és ehhez hasonló játékokhoz. Nem fogják fel, hogy a háttérben folyó tervezéseket, tárgyalásokat nem lehet közszemlére tenni...
Külső segítségkérés 😉)
Figyelj, a játékszabályok adottak. Bárki alapíthat pártot és állíthat jelöltet. Meg lehet próbálni.
Nekem sem tetszik ha közös jelöltet állítunk, elárulhatom, de most így jött.
Ha nem tetszik, senki sem gátolhat meg abban hogy legközelebb jelöltesd magad.
...bár történelem-hűbbé tenné a játékot egy "többpártrendszer felszámolása" gomb, talán javasolni kéne a rendszer fejlesztőinek 😃D
Pesthy: kicsit gondolkozz, ha egy verseny van akkor mindkét fél azt prbálja majd elérni, hogy rá szavazzanak az emberei, és nem támogatja majd az antiTO-kat. Ennyi! egy hónapot kibirsz....
Igen, érdemes a sorok között olvasni. aki jár mibbitre, sok mindent megtudhat. És, hogy mennyire jó dolog az egységkormány, majd kiderül, nekem is vannak vele kifogásaim, de igyekszem ezeket lenyelni. Biztos lesznek csatározások a korményon belül, de mint olvashattuk, néha még úgy is volt, ha nem volt egységkormány. És abba gondoljon mindenki bele (nem tudok konkrétumokat, csak példálózom), hogy mennyire lenne jó, ha az indoknál TO-zna az atlantis. Ezért is kell szavazatokat készenlétben tartani, hogy ha baj van a szövetségeseinknél, ilyen esetben is tudjunk segíteni.
Érdekes, Quicksilver politikájában is nagyon sok mindennel nem értettem egyet, de kussoltam és olvastam, és sok mindent megértettem, de még mindig nem gondolom, hogy rengeteget tudnék a játék működéséről). De vallom, hogy nem volt rossz elnök (nem mondom, hogy senki sem lehetett volna esetleg jobb, de sokkal rosszabb biztosan)
De amit mint közpolgár kérek, mindenki igyekezzen feljönni mibbitre, és próbáljon tájékozódni, nagyon sokat segíthet 🙂
"Te minek tartod a pártokat?
A pártelnököket demokratikusan választják, a játékban senki másnak nincs joga elnököt jelölni csak nekik, ha nem tetszik a pártelnök jelöltje, akkor lelehet váltani, vagy lehet új pártott csinálni, de itt ez egy ilyen demokrácia."
A programodról csak az általad irt sajtobol ertesultem. Bejelentetted hogy indulsz. Nyilt kommunikaciot hirdettél. Szimpatikus voltal. Ratok szavaztam. De mind kiderült hazudtál a választóidnak. Ezt elkúrtad, bár nem mondtad ki nyiltan.
Már meg ne haragudjatok, de az eRMDP jelöltje egy komunista román, és ez nem sértegetés akart lenni : http://www.erepublik.com/en/citizen/profile/1242360
Szempy: nem, nem az. Kérlek higyj nekem!
Öööö... én sajna nem nagyon értek sem az IRL politikához, sem az ePolitikához... de valaki priviben szájbarágósan elmagyarázná hogy ki kivel van és különben is WTF???! Meg-meg-meg... mi az a TO?
nos igen. Első körben jó lett volna beleírni a cikkbe, hogy aki vette a fáradtságot és elolvasta a cikket, majd eljutott a csöpp agyáig, hogy ne szavazzon le rögtön az írjon már ide egy kommentet, főleg akkor ha nem tud felmenni csetre ill. bárki vezetővel beszélni... És akkor csak a kommenteket kellene végignézni, hogy kit kell megkeresni vészhelyzet esetén.
A másik: az a 916 db emberke, aki már leadta a szavazatát, az miért is nem vette a fáradtságot egy kis olvasásra?😛