Join the new world

Előre, a jövőbe

A tűző nap sugara lesüt a magányos katona fejére, megizzasztja, összezavarja a gondolatait, elszédíti, táncba viszi a délibábbal, a pusztán ördögszekeret görgető széllel, a szabadság ígéretével... elmúltak az évek, elszálltak fölötte, zajlott az élet, míg neki más tervei vannak, és ő volt benne a sakkfigurától a főszereplőig minden mi csak lehetett. Elvállalt minden szerepet, jobban s rosszabban elvégezte őket, kihívást keresett mindig, feladatokat, helyeket, embereket... s azok jöttek is, az élet már csak ilyen, ki tenni akar lesz alkalma bőven.

Jót is tett és rosszat is tán, de akarni mindig jót akart - s ha ez nem elég, hát többet tenni nem tudott, ennyi csak mit adhatott, elég-e vagy sem, de hisz nem kérdés ez... a múlt elmúlt, lezárta, most a jelen van, s holnap a jövő jön az ígéreteivel. Előre néz, a puszták fia ő, sasszeme messze lát, látja az eljövendőt, ahogy az közeleg, a viharfellegeket elmenni, a levegőt megtisztulni, friss erőket beözönleni a táguló térbe, feltöltve a megritkult sorokat, új oszlopokra támasztva a régi épületeket, ledöntve régi szobrokat és bálványokat, új megoldásokat hozva az új problémákra és új szavakat, hol a régiek csődöt mondtak - s látja a háttérbe húzódni a nagy öregeket, fegyvereik hallgatagon a fal mellé támasztva, lassan elballagva, vissza se nézve, vagy csak néha visszapillantva, mennek útjukra tovább, ők, a legendás idők nagy tanúi...

Kit a kard ragad el, kit a kalapács, kit a pénz vonz magához, kit egy más világ, ki marad, csak elkóborol, ki felemelkedik és lenéz a tájra már... nem, nem térkép e táj. Az oly fontos, oly kedves kis színes pacák sora mennyire más már... kiteltek, megsokasodtak, rajtuk jelek, de már nem véres csaták szomorú sírhant-rúnái, hanem az életéi; nyüzsgő városok, gyárak, kórházak karcolják tele őket jövőbenéző jeleikkel. A magányos katona is a előre néz hát. Jöttünk, tettünk, építettünk; harcoltunk, vitáztunk és romboltunk - s a jövő sem lesz más, csak másokkal.

Aki megáll, lemarad, kimarad.

Az élet megy tovább.

Menjünk mi is.

Szavazz Kampecre! 🙂

---

---

Forth to the Future

The hot summer sun beats down on the head of the lonely soldier; makes him sweat, makes his thoughts go in circles, makes him dance with the mirage, with the wind that drives a lone tumbleweed on the hot prairie, with the promise of freedom... the years go by, they fly like the wind, life happens, while you are having other plans, but he tried every role, from the hapless pawn to the main character - anything possible. He accepted the roles and did them to his best, better or worse, he accomplished them all, for he always sought the challenges, the tasks, the places and the people... and they came, life is such, those who wants to do can do much...

He did well and badly, althought he always meant good - if that is not enough, well, he cannot do more; that was what he could give and he did give it all - is that really a question? Past is past, he closed it down, now is the present that flows in the veins of time, tomorrow will be the future with all its promises... he looks forth, he is a true son of the plains, his eage-eyes can see much, can see what is to come, the future approaching, the clouds of the tempest leaving, the air clearing, and new forces flooding into the widening lands, filling in the gaps in the ranks, seeing old constructions being supported by new columns, new solutions for fresh problems, new words where the old ones failed, seeing old staues and idols falling to the dust... and he sees the great ones pull into the shadows, one by one propping their famous weapons to the wall and slowly walking away, fading away, rarely looking back, for their ways leads elsewhere now - they slowly leave, witnesses of great, of legendary times...

Some has gone down by the sword, some by the hammer; some are lured by gold and some by another world; some stays here just wanders more around, some rises and looks down on the land... on the land that is not a map any more. The all-important, all beloved coloured blots so much more different now, they grew, they multiplied, the signs on them are not the dark, bleak tombstone-runes of bloody battles, but the markings of life; busy towns, factories and hospitals carve them with their future plans. The lonely soldier looks ahead too. We came, we built, we did, we thought; we fought, we argued and ruined too - and the future will be no really different - just with different people.

Those who stop, drop out.

Life never stops.

So we must go too.

Quicksilver

Minden, ami erephez kellhet: http://erepublik.lap.hu/

Vote for Kampec! 🙂
.