Join the new world

Nyilván nem sokan olvasták, és még kevesebben emlékeznek egy régi cikkemre, amit még Hellokitty elvesztése táján írtam, Egy pécsi lakos naplója címmel. Mondanám, hogy ez most annak a folytatása, de nem igazán, csak ki akart már jönni belőlem, nesztek 🙂


Réges régen egy messzi-messzi galaxisban…

Mesélték, hogy átalakul a világ. Egy szebb jövőt lebegtettek. Vártuk, hogy jöjjön, hogy legyen, hogy fejlődjön, jobb legyen. Vártuk az ígéret földjét.
Eleinte nem sokan nyertek bepillantást az ígért Paradicsomba, ám akik látták, azzal tértek vissza, hogy szép és színes és fényes és jó lesz ez. Én is a kiválasztottak közé kerültem. Megmutatták a jövőt, eléggé tetszett, bíztam benne.

Egyre többen kerültek át az Új Dimenzióba. Tankok és helikopterek születtek, a kisiparos távolodott a földművestől. Irtottuk a matzákat, ők is minket. Isteneink segítettek, elmondták, milyen is lesz a jövő, ha mindnyájan odajutunk, beavattak minket.


Hazudtak.


Day: N minusz nagyon sok

Kiszámoltuk, mit csináljunk a cégeinkkel. Mivel a haverok is pilóták, kézenfekvő volt, hogy gyártsunk magunknak helikoptert. Remek technikusi képzettségemmel be is álltam a futószalag mellé, csodálatos töltényeket gyártottam, szemben velem egy srác kezei alól csak úgy pörögtek ki a hozzávaló lövegek. Amikor a csatatéren nekünk esett egy csapat matza és abrosz, lebombáztuk őket a levegőből, űztük őket hegyen-völgyön-vizen át. Volt, hogy városok vértől iszamlós utcáin folyt az ádáz küzdelem, de volt kórház, benne orvosokkal, akik gyógyítottak minket, amíg bírták.
Jó is lehetett volna. Ha… Ha nem derül ki, hogy sokaknak nincs pénze megvenni az istenek által drágává tett fegyvert. Ha hirtelen nem értéktelenedik el a vasunk, és kell titán után néznünk.


Day: N minusz picit kevesebb

Egyik este épp egy hegy mögött lapultam jó kis helikopteremmel, amikor a távolban feltűnt pár polák tank. Közeledtek. Gondoltam, lecsapok rájuk, hisz isteneink azt ígérték, fentről támadva még a tankok is győzhetőek. Mikor egy fél rotorral a hónom alatt két nap múlva végre hazavergődtem, elgondolkodtam. Pláne, amikor kiderült, sokan jártak így, hiába lőttek a helikopterből, a tank elpusztíthatatlan volt. Égbekiáltó dolog, nem? Mi is ezt gondoltuk, így is tettünk, égbekiáltottunk.
Isteneink meghallgattak minket, a helikopter erősebb lett. Vagy mi. Vagy mégsem.
Mindenesetre alig értünk rá ezzel foglalkozni, mert megrendült a világunk. Mégsem lennének mindenhatóak az istenek? A háttérből valami gonosz erő ellenünk fordult. Az ország az összeomlás szélére került, eltűnt a pénz a kincstárból, a határokon sok kis egyforma, egy korú fegyveres masírozott át. Mi történik velünk?


Day: N-hez még közelebb

Helyre állt a rend, már amennyiben a gazdagok világa a rend… Zaciba csaptam az órám, hogy tudjak harcolni, bár ez is elég nehezen ment, mivel a zálogos muksó polcán már alig volt hely a sok beadott érték miatt.
Tűnnek el az emberek, hirtelen rengeteg hely lett mindenütt. Öngyilkosok lesznek, vagy mi. Sokan visszasírják a régi világot, a paradicsom előtti állapotokat, dühödten verik az egek kapuját, míg mások már csak lemondóan legyintenek, lefekszenek a földre és meghalnak, nekik már mindegy, már késő.


Day: A nem túl távoli múlt

Úgy látszik, az isteneknek is megfeküdte a gyomrát az alma vagy mi. Egyik nap arra ébredtünk, hogy valami nem stimmel. Fogtam a szerszámosládámat, a haver felkapta a sarokból az ekét, indultunk volna dolgozni – igen ám, de hirtelen nem különbözött egymástól a csavarkulcs meg a cséplőgép. Ő ment volna a földekre, én a gyárba, de nem tudtunk. Csak „dolgozni”. Ez most jobb? Hogy egyszerűbbnek egyszerűbb, az tuti. No de sebaj, megyek a hangárba inkább, megnézem, vannak-e tankok a síkságon.


Day: Mostanában

Rémálmom volt tegnap. Repültem a helikopteremmel az erdőben pár tank után, aminek a tetejéről gyalogosok rázták felém az öklüket, majd egy légelhárító üteggel átúsztattam a folyón, be a városba, ahol a főtéren egy csapat szkafanderbe öltözött tüzér játszott kötélhúzósat néhány levegő-levegő rakétával felszerelt harckocsival… És nem volt igazán különbség – akárki ütött akárkit, ugyanaz lett a vége, mindegy, milyen fegyvernem.
Sikoltozva riadtam fel, a kispárnám verítékben úszott. Kiálltam az erkélyre szellőzni kicsit, és ekkor ért az igazi döbbenet. Tudjátok ugye? Nem álom volt. Pont ez zajlott a szemem előtt. És minél tovább néztem, annál inkább feltűnt valami. Ez… nem is… a jövő… Ez egy átalakított múlt csupán már… De nem lehet visszahozni, akik eltűntek belőle.


Day 1051

Képzeljék, mik vannak. A múltkori csatában egyszer csak azon kaptam magam, hogy az egyik oldalamon egy brazil gyerek csépel egy görögöt, a másikon meg egy szerb egy kanadait. Előttem meg annyiféle nemzet ugrált, hogy a szemeim jojóztak belé. Volt ott minden, kínai kimonó, olasz talpig pizzában, egy finn meg tök meztelenül, talán szaunából jött? Hogy kerül ide az egész világ basszus?? Mi ez a káosz, ég az egész világ és a füsttől nem látszik semmi, csak érezni alatta az iszonyatos embergomolyagot, ahogy mindenki öli egymást…


Day 1063

Here we go again… A matzák elfoglalták Debrecent! Megint. Elkezdtem felírni, hanyadszor, de kifogyott a tollam, újra meg nem költök. Persze most Szegedet is ütik rögtön, mi meg próbáljuk védeni. Megint. Meg persze próbáltuk visszavenni a területeinket, hiába. Valahogy mindig éppenhogy megnyerik a kötélhúzást, én nem értem. Mi meg hiába tömjük magunkat energiaitallal meg norbiápdéttel, hogy jó erőben legyünk, ez kórház nélkül nehéz, hisz amikor egy szatyorban viszed haza a fejed, akkor mit sem ér a multivitamin, ide sebész kéne.


Day 1064

Nem sikerült visszaszereznünk Debrecent. Szegednél a kötélhúzás még tart, közben persze a matzák lövik Miskolcot, a Nyugat-Dunántúlon meg abroszok vonulnak. Illetve nem is csak abroszok ugye, hanem a fél világ. Már akik még vannak, mert például Oroszország megszűnt, eltörölték a térképről. Még jó, hogy lett helyette Taiwan. Lehet, mindannyiunknak oda kéne költözni, vagy esetleg Dél-Magyarországra, ott úgyis most nyár jön.


Még jó, hogy ez csak egy messzi-messzi galaxis, és az életben vannak jó dolgok is 🙂 Köszönöm őket mindenkinek! 😘