Ambient on/off
Join eRepublik

Eddig és ne tovább!

82 Day 482, 12:33 Hungary
Eddig és ne tovább!

Eddig és netovább - ez az érzésem támadt ma. Nem, nem akarom abbahagyni. A kormányból, illetve annak hazugságaiból lett elegem. Hekkatéból, Morreauéból, Hexalia gúnyos csúsztatásaiból, az aljas vádakból, és ma a visszautasitott bekejavaslat után - ami visszaadta volna az összes régiónkat - végképp úgy érzem, hogy amit csinálnak, az egészen egyszerűen rossz. Nem minden. Mert való igaz, hogy a kormány jórésze működik, ugyanúgy, ahogy az előző ciklusban is - nagyszerű, hogy visszaszereztünk két régiót, amíg a románok nem figyeltek oda, de reálisan továbbra sem remélhetjük, hogy megverjük őket, és a béke alkalmat adhatna végre arra, hogy ennél jóval reálisabb és érdekesebb célek - azaz nyugat felé fordulhassunk.

De én nem vagyok most senki, sem képviselő, sem kormánytag, hogy kifejtsem a véleményemet bárhol is. Így megkértem Machek-et, hogy a nevemben adja be Morreau ellen az impeachmentet; tudom, hogy nem fog keresztülmenni, de jelzésnek alkalmas; annak a jelzésére, hogy nem, nem mindenki ért egyet azzal, amit Morreau képviselt a kezdetektől fogva.

A felelősséget tehát vállalom, és kérek minden képviselőt, aki tiltakozását ki akarja fejezni nyomja meg a YES gombot - én megtenném ha megtehetném!

Quicksilver
KARD

KARD KI KARD!

[the article explains why we proposed the impeachment against Morreau - because a lot of us thinks that the proposed peace with Romania should have been considered, negotiated and even accepted - for we have had enough from this conflict and this time we could have put an end to it while keeping our head high - for this peace could have been acceptable. I know that the impeachment will not go through and many will accuse me for it - but I owed it to my conscience to do it]

.

 
Report comments
 
Machek
28
Machek Day 482, 12:35

Egyébként nem csak beadó bábú vagyok, hanem támogatom is, mert végre jó lett volna lezárni ezt a konfliktust/háborút.

 
Ymdar
37
Ymdar Day 482, 12:36

Keduaxx!

   
CSCS82
26
CSCS82 Day 482, 12:37

Álltalában egyetértek veled Quick, de ma nem tudom mi történt veled.

 
BB
27
BB Day 482, 12:38

a nyugat felé fordulás mit jelent nálad kvikk? hogy a burgenlandi rw-ben a másik oldalon harcolsz?

 
MBeer
25
MBeer Day 482, 12:40

Quick, ez most hülyeség volt. Mivel ennél okosabbnak hittelek, update-elj, pls. MIUTÁN elolvastad ezt:
http://www.erepublik.com/en/article/b-ke-visszapillant-friss-tve-impeachment--755867/1/20

Hol olvastál Te olyat, hogy 'ami visszaadta volna az összes régiónkat'?

Nem nyilvánvaló, hogy a románok csak azért ajánlanak be valamit, mert fáj nekik a kétfrontos háború?

MBeer.

 
hekkat
37
hekkat Day 482, 12:40

Ha megbukik a törvényjavaslat, akkor leállítod végre magadat?

Vedd észre, hogy egyre több embernek van elege belőled és a kirohanásaidból. Persona non grata lettél sokak szemében. Amilyen hatalmas népszerűséget felépítettél a briliáns novelláiddal, azt egy-egy gyalázkodó rohammal pillanatok alatt porrá zúzod.

Hekkat

 
Orion Investment
Or
Orion Investment Day 482, 12:40

Nem értem különben ha nem vagy sem kormánytag sem semmi, hogy a francba jössz ahhoz, hogy beadatsz a báboddal egy az elnök megdöntésére való szavazást? Nem bírod elviselni hogy kipottyantál vagy mi? Egyre gázabb vagy szerintem...

KR

 
Tóth TamÃ&
27
Tóth TamÃ& Day 482, 12:41

Bocs, de mostmár nyugodtan meg lehetett volna kötni. A románok oroszország által vannak elválasztva az indonézektő. Tehtá rövidesen nekimennének az oroszoknak. MPP-nk van megnyílódik és ujra ittvan csak már minden régiónk megvan. Blokkolni nem ajánlatos Viszont errre ukrajna jó lenne.

 
Gildor Ingorion
25
Gildor Ingorion Day 482, 12:42

quick:
végig támogattalak, most sem vagyok ellened, de nem szeretnék megosztottságot.
amúgy a játékélményről is szó lehet. ha visszakapjuk a területeket, akkor a játékosainkat veszítjük el.
ez egy olyan gesztus, amit nagyon udvariasan kellett volna fogadni, de nem feltétlen kellett volna elfogadni.
nincs jó megoldás ebben a helyzetben. és itt nem a tettek, hanem a szavak, a gesztusok számítottak volna.

 
BorgWarrior
24
BorgWarrior Day 482, 12:42

én viszont minden képviselőt a Kormány, és Morreau melletti szavazásra kérek!

Most nincs itt az ideje a békének. Itt,most nem. Majd ha MI tehetjük meg hogy megalázó feltételeket DIKTÁLJUNK, akkor lehet szó békéről. De addig semmiről!Főleg hogy a románoknak még azt se szabad elhinni hogy ha levegőt vesznek...Arról nem is beszélve hogy a "béke" egyenértékű lenne a PEACE-ből való azonnali kirugással, és megbélyegezne minket mint államot, hogy nem tartunk ki a szövetségeseink mellett, hanem ugrunk a legkisebb koncra..

 
zebikeback
26
zebikeback Day 482, 12:42

Szerintem ez egy elhamarkodott lépés volt. Az ajánlat a szegedi csata alatt tényleg elfogadhatatlan volt. Én is békepárti vagyok, de nem minden áron. Tárgyaljanak róla most és ismerjük meg a teljes feltételeket és döntsünk azután.

 
Hungarian Defense Corporation
Or
Hungarian Defense Corporation Day 482, 12:42

Ha viszaadják az öszes területet, nem látom akadályát egy békének, vagy egy meg nem támadási szerződésnek... Ezek az egyezségek úgyis arra valók, hogy később legyen mit felrúgni. Ahogy olvasgatom a román véleményeket, egyre inkább ők is arra hajlanak, hogy legyen velünk béke, hogy tudjanak Indonéziára koncentrálni. És itt a nagy kérdés, hogy mit szólnak az indonézek, ha békét kötünk a románokkal saját szakállunkra.
Czincziri Hám

 
Zabalint
34
Zabalint Day 482, 12:43

Most aztán végképp nem értem. Most szavazzák a románok a békeajánlatot, aminek mik is a feltételei? Ki hazudik, Quicksilver vagy Morreau? Ha nem válaszol senki, én a román elnöknek írok hogy tegye már ki a fórumba a békeajánlatot és a feltételeket.

 
Quicksilver
25
Quicksilver Day 482, 12:44

MBeer olvasd el a belinkelt cikket.

Ezt:
http://www.erepublik.com/en/article/egy-visszautas-tott-b-kejavaslat-755748/1/all

 
Tervisk
36
Tervisk Day 482, 12:45

eddig nem akartam belefolyni a politizálásba,de most kezd elszakadni a cérna...

Lehet,hogy mégse akkora az egység,mint mutatjátok kifelé?
SZERINTEM sokan kikapcsolodni jönnek ide,nem ezt a gusztustalan szarkavarást nézni...abból van elég a valóságban is...

quick nem hiszem,hogy ne tudta volna a részleteket...
Ez az egész nem tunik másnak,csak hangulatkeltésnek,rombolásnak,a kézifék behúzásának...
Ti olyan régen vagytok már itt,hogy elfelejtettéek,hogy ki az ellenfél a játékban...
Ha mindenki legalább annyi erőfeszítést tenne ,hogy a kormány/és ezzel Magyarország/ szekerét ELŐRE tolja,és ne az ellenkező irányba,akkor itt semmi baj nem lenne...

Lehet, hogy itt is más van a háttérben, amit mi, a PÓRNÉP nem lát,nem láthat,de nekem/nekünk/ez jön le...
Mi lenne,ha egymás baszogatása helyett inkább a megoldásokon dolgoznátok?
Vagy csak eddig tartott az egység,mert megint közelednek a választások???
/akinek nem inge ne vegye magára/

 
Xevax Tavax
20
Xevax Tavax Day 482, 12:49

Vagány lenne ha átmenne a bizalmatlansági... mi adnánk az elnököt

 
hekkat
37
hekkat Day 482, 12:49

Tök jó Quick, hogy már nem Te vagy az elnök.

Emlékszem annak idején, amikor én voltam, a legjobb ajánlat annyiból állt, hogy 400 aranyat fizetünk, és cserébe visszakapjuk Szegedet, a többi régiót meg elvileg a költségek kifizetése után (garancia nélkül).

Te már azt is elfogadtad volna. Nézd meg, a mostani ajánlat hol van ehhez képest. Végül gondold meg, milyen lesz a jövő. Mert a jövő a mi kezünkben van. Lásd a perspektívát.

 
Perverzsrac
24
Perverzsrac Day 482, 12:49

"a nyugat felé fordulás mit jelent nálad kvikk? hogy a burgenlandi rw-ben a másik oldalon harcolsz?"

Milyen igaz... és

 
Tóth TamÃ&
27
Tóth TamÃ& Day 482, 12:50

Na quick linkjében kommentelőknek.

Románoknak most nincs keleti frontja. Van románia, aztán oroszország aztán indonézia.

Ahhoz hogy ott front legyen nyitni kell egy román orosz háborút, ami kapásból 750 arany dsala szerint (dumálunk msn[én da hazaárulú]) Ebben a háborúban kapásból néhány mpp állna velük szemben Mi(és a háború is ujra nyílik, indonézia és sokan mások.

 
eHonfoglalo
20
eHonfoglalo Day 482, 12:51

Má nem azé, de alaposan utánaolvastam ezeknek a dolgoknak, és én, mint jelenleg egy kis senki itt eRepublikon kimerem azt mondani, hogy: MORREAU MONDJON LE!!!
Teljesen hülyeség volt ezt a békeajánlatot visszautasítani, hisz még visszaadták volna a területeinket is!!! Nem értem ezt na, nem értem...má itt eRepublikon is egy gyöngekezű királyfi uralkodik mint a valóságban?

 
Zotza
39
Zotza Day 482, 12:51

Nem fog. De az mekkora lenne már... 1 hónapos párt adná az elnököt

 
Quicksilver
25
Quicksilver Day 482, 12:52

Egység.. nem volt itt egség Morreau és hekkat az első nap átbaszta az egész kormányt.

Én meg nem vagyok senki és semmi, úgyhogy ma dsalageanu amit írt és ami a belinkelt cikkben van, az meglepett, nem tudtam róla - de énszerintem minimum tárgyalni kellett volna róla, és nem egy héttel később kiderülnie, akkor is a román elnök által leírva.

 
Kmerse
40
Kmerse Day 482, 12:53

No megint van élet... Az a szörnyű, hogy mind a két oldalnak igaza van valahol. Hogy álljon így egyik, vagy másik oldalra az ember fia?!

 
Hungarian Defense Corporation
Or
Hungarian Defense Corporation Day 482, 12:53

Amúgy DSalajeanu-ék rég fontolgatják a békét, csak nekik is megvannak a maguk nacionalistái, így is szét fogják szedni ezért az ajánlatért.

 
Tankred Orfeusz
48
Tankred Orfeusz Day 482, 12:54

A magam nevében szólok most, ez nem a PPL hivatalos álláspontja:
Ellenzéki képviselő vagyok, így természetesen nem nem vagyok a kormány támogatója. De ezt az eljárás így akkor sem tetszik.

A szavazatom leadása előtt megvárom Morreau, a kormánypártok és a PPL hivatalos állásfoglalását is. (Utóbbihoz van némi közöm, egyelőre nem tudom ígérni, mikorra várható.)

 
Zotza
39
Zotza Day 482, 12:56

eHonfoglaló, egy napi játéktapasztalattal inkább csak figyelj!

 
Zabalint
34
Zabalint Day 482, 12:57

Most magyarázza meg valaki, hogy ebben a pillanatban él-e a románok ajánlata, vagy csak szeged támadásakor élt. A másik hogy miért nem tájékoztatták ezekről a lépésekről a pórnépet? Ez nem olyan mint a választás előtti összefogás, ez nem az ország érdekéből maradt titokban.

 
Nekros102
36
Nekros102 Day 482, 12:58

Mindenkinek lehet véleménye akárhány napos/hónapos/éves.

 
SnoopX
37
SnoopX Day 482, 12:59

c'mon ...a little english...we love internal fights

 
Perverzsrac
24
Perverzsrac Day 482, 12:59

AMúgy meg ugyanúgy nem hiszek a románoknak mint a németeknek se hittem. El is mondtam ezt akkor mikor burgenland és szeged egyszerre volt harc alatt eslőre. Oszt igazam is lett. Jöttek a németek? Nem. Na a románok is előbb adják vissza a régiókat aztán lehet béke. Addig meg igaza van az elnöknek. Hinni a templomban kell...

 
Nekros102
36
Nekros102 Day 482, 13:00

Bízni pedig az emberekben ez nem hit kérdése

 
Arctis
Or
Arctis Day 482, 13:00

Újabb Quick ámokfutás.
Szerintem téged zavar, ha nem te írányítod a dolgokat és már régen nem a realitás talaján mozogsz.

 
Lisztes
47
Lisztes Day 482, 13:01

Egyre szánalmasabb vagy. Az előző cikkedhezt írt kommentemhez tartom magam. Addig jó a játék, amíg erőlködni kell a sikerekért.

 
Count Adyn
34
Count Adyn Day 482, 13:01

Ha valóban a szegedi csata alatt jött ez a javaslat akkor ez a nagy fenti kiakadás csak vihar egy pohár vízben. Abban a pillanatban ezt gondolkodás nélkül visszautasítja bárki. A Fekete Lovag is akkor akart kiegyezni döntetlenben, mikor már se keze se lába nem volt:)

 
hekkat
37
hekkat Day 482, 13:01

"Egység.. nem volt itt egség Morreau és hekkat az első nap átbaszta az egész kormányt."

ELŐSZÖR: vegyél vissza ebből a stílusból! Ezt a hangnemet itt senki nem tűri. Ha csak mocskosan tudsz beszélni, nem kellesz.

MÁSODSZOR: én részemről annyit tettem, hogy bejelentettem azt a tényt, hogy külügyminiszter vagyok. Se többet, se kevesebbet. Te pedig nem vagy része a kormánynak, így Téged végképp nem érintett a dolog.

 
Nebulae Orionis
21
Nebulae Orionis Day 482, 13:02

quick te beszelsz atbaszasrol? egyre szanalmasabb, amit muvelsz. ahol csak lehet, ontod magadbol a sertett hisztit. ideje lenne felfognod, hogy mar sajnos - vagyis inkabb szerencsere? - nem rolad szol az emagyar elet.

 
Thusor
27
Thusor Day 482, 13:04

Én is annyit tudok mondani, mint Tankred Orfeusz. Egyenlőre várom a Kormány, főként Morreau hivatalos nyilatkozatát az eseményekről. Addig nem fogok szavazni a javaslatra.

 
Pannon Companies
Or
Pannon Companies Day 482, 13:05

Tiszta hulye a romanok probalnak kulon beket kotni velunk. Maradjunk az Indonez szovetsegeseink mellet. Kesz.

 
Nekros102
36
Nekros102 Day 482, 13:05

"ELŐSZÖR: vegyél vissza ebből a stílusból! Ezt a hangnemet itt senki nem tűri. Ha csak mocskosan tudsz beszélni, nem kellesz."


Már bocs de ha elolvasod a kommenteket a 90% csupa mocsok és Quick felé! Kimondta amire gondolt. Az vesse rá az első követ aki nem bűnös. Hittéritő vagyok nagy T-vel

 
drith
25
drith Day 482, 13:07

Ez a bizalmatlansági nagyon arra emlékeztet, ahogy Shaok lelépett...

 
A HAZAERT
40
A HAZAERT Day 482, 13:08

MI értelme a játéknak háború nélkül (olyan háború nélkül ahol nincsenek áldozatok)?
Quick. HA ennyire rádtört a háborgás, meséhetnél nekem kicsit a Shaok ügyről.

 
hekkat
37
hekkat Day 482, 13:09

Nekros102: ez annak köszönhető, hogy miután felhívtam Quick figyelmét arra, hogy reportolni fogom a vulgaritásért, gyorsan törölte a kommentet.

 
PlayerP
52
PlayerP Day 482, 13:11

Ha a kormány a szegedi csata eufóriájában visszavonul, csak mert a román puszipajtásaink azt mondták, hogy vonuljunk vissza és visszakapjuk a területeinket(ez önmagában is ellentmondásos), akkor itt 7ezer gépet törnek össze az országban egyszerre és rajtad kívül senki nem ujjongott volna.

Ez a hisztis magatartás meg, SZÁNALMAS!! Csupa nagy betűvel.

Ha valóban ilyen békét ajánlottak abban a pillanatban, amikor Szeged már a kezünkben volt, nem dühöngök, hogy nem tájékoztattak, mert egy ilyen béke említésre sem méltó!

 
Zongo
19
Zongo Day 482, 13:11

Quicksilver, te magad mondtad, hogy nem vagy még csak képviselő sem. Akkor légyszives viselkedj is úgy! Lehetőleg gondold át, mi is ment végbe az elmúlt pár héten stratégiai szempontból és csak azután írj ilyeneket... Tök jó irásaid vannak/voltak, de ez a mostani irgalmatlan baromság. Ez a játék, akárki akármit mond, egy stratégiai játék. És azért szociális, mert többen döntik el mi legyen. Most a románok legjobb stratégiája, hogy keletre koncentráljanak. Nem kell nekik egy púp a hátukra! Ráadásul nem is olyan régen, még te hordtad le minden gerinctelen népségnek őket, és most szó szerint nyüszítesz, hogy béke legyen. Azt ajánlom fejleszd a stratégiai érzékedet... Az utóbbi időben egyre inlkább azt látom, hogy a IRL személyiséged uralkodik a játékban, pedig nem kéne! Túlságosan leköt az a szerinted rosszaság, hogy "jobb oldal". Aludj inkább egyet!

 
Ferdinand Rosenkrantz
24
Ferdinand Rosenkrantz Day 482, 13:11

Szerintem, beke csak huseges indonez szovetsegeseink egyetertesevel fogadhato el. Ha ok is konszolidalni szeretnek a poziciojukat es bekere hajlanak akkor a beke es az utana jovo gazdasagi megerosodes mellett lennek.

Sok munka egy baratsagot es egy szovetseget felepiteni. Egy alattomos egyoldalu kiugrassal tobbet veszitenenk mint amennyit regioink ideig oraig valo megtartasa jelent. Tartosan csak akkor tarthatjuk meg teruleteinket, ha szovetsegunk megorzi dominanciajat.

 
Galantai
41
Galantai Day 482, 13:12

Szerintem kicsit higgadjunk le.

Quick szerintem amit művelsz az ámokfutás. A Közlönyben megjelent cikk pontosan elmondja a körülményeket, hogy mikor történt az ajánlattétel (amit te Quick valami oknál fogva elhallgattál).

Abban a helyzetben teljesen érthető volt a vezetőség döntése, egy nyertes csatából senki nem vonul vissza azzal, hogy "megígérik" hogy utána visszaadnak mindent.

BorgWarrior barátommal értek egyet: a románoknál az se igaz amit kérdeznek, ez egy hazudozó, ígérgető, köpönyegforgató banda, egy szavukat sem szabad garanciák nélkül elhinni.

Olvassa el mindenki a Közlöny cikkét: http://www.erepublik.com/en/article/b-ke-visszapillant-friss-tve-impeachment--755867/1/all

A kicsinyes sértődéseket pedig hagyjuk otthon, ez nem méltó hozzánk. Egy ilyen egyértelmű dologért impeachmented beadni... Quick, ha a te ellenzéked is ilyen butaságokért perelt volna, téged 3x megbuktatnak a ciklusod alatt...

 
Zabalint
34
Zabalint Day 482, 13:16

Zongo:
Mert mi van keleten? Ha a románok megtámadják az oroszokat, akkor mivel MPP-nk van az oroszokkal, velük tudunk harcolni. Az indonézek viszont ha tovább akartak volna nyomulni, nem zárták volna el magukat. Keleten nincs most front, itt van front, viszont ahhoz hogy keleten legyen, az indonézeknek kéne területet cserélni, az elnökünknek nincs más dolga mint megkérdezni az indonéz vezetést hogy mit akarnak.

 
BorgWarrior
24
BorgWarrior Day 482, 13:16

@Galantai:

És még a talpuk is szőrös! Blaszfémia!

 
Zabalint
34
Zabalint Day 482, 13:19

"A Közlönyben megjelent cikk pontosan elmondja a körülményeket, hogy mikor történt az ajánlattétel"

Quick elhalgatta ezt a részét, a kormány meg azt a részét hogy akkor most mi van a jelenlegi román béke szavazással, él-e az hogy visszakapnánk a régióinkat. Ezekből a cikkekből nem derül ki hogy ki hazudik, és látszólag se a közlöny, se Quicksilver nem akarja tisztázni.

 
kenau
34
kenau Day 482, 13:28

No vote! Never!

 
Godmaster
31
Godmaster Day 482, 13:28

"Vedd észre, hogy egyre több embernek van elege belőled és a kirohanásaidból."
Nekem már rég, pedig nem vagyok itt rég óta, csak 3 hónapja...

 
playerEv
22
playerEv Day 482, 13:31

Az a béke egy vicc. Mármint ha a a 400 goldos béke után egy feltétel nélküli békét ajánlanak az már jelenthet valamit, egész konkrétan félelmet. Másrészt nincsen ott olyan régió, aminek olyan nyersanyagai (gyémánt, vas, olaj) lennének, amire most és azonnal szükség van. És tényleg a magyarok zöme azért regisztrált, hogy jól összeverjék a románokat. Na most az ugye nem fog menni, ha egy békekötés következtében kapjuk vissza a területeink, amik nélkül gyakorlatilag megvagyunk. Szerintem indonézeknek és a többi PEACE tagnak sem tetszene, ha a románokkal békét kötnénk.
Nem értem igazából miért kell így hisztizni, mert nagyon jól mondták előttem, ez bizony annak nevezhető. Nyugat felé maximum a jó fej németeket kéne lerohanni, ez a véleményem.

 
kopoltyu
34
kopoltyu Day 482, 13:32

Szerencsére nem teheted meg.

 
spaingroup
Or
spaingroup Day 482, 13:34

Csak halkan jegyzem meg hogy tul nagy arcod lett hekkat. En azert emlekszem am amikor az elnokseged alatt hol bujkaltal, hol pedig depresszios rohamokat kaptal es kozben turot sem tettel magyarorszagert.
Ugyhogy szepen vegyel vissza az arcodbol mert nevettseges vagy a hirtelen nagy odaadasoddal es hozza erteseddel.

 
Zabalint
34
Zabalint Day 482, 13:36

OFF:
Bocsánat hogy ide írok, lehet hogy csak összeesküvés elmélet, miközben ebben a témában kommenteltem Quicksilver előző cikkénél, egy Krujsz Corp nevű org magánban elkezdett vádolni hogy multi accoutozok. Valaki segítene, hogy ez kinek az orgja? Azért ide írom, mert egyik gondolatom az volt, hogy talán valakivel egyetértettem, és ebből gondolt olyanra, hogy én valakinek a másodnickje lehetek.

 
xstr
42
xstr Day 482, 13:36

A romanok problemaja hogy a haboru csak indonez oldalrol indithato ujra, az oroszok gondolom hadat uzenhetnek olcson Indonezianak es akkor Indonezia ujraindithatja a haborut.

A romanok beszartak, tudja hogy az egesz PEACE ellen viselnek hadat es hogy nem eleg erosek, vagy ha igen akkor az nagyon sokba kerul, nem veletlen hogy allamositottak a fegyvergyartas hiszen nyilvan kiszamoltak hogy csak igy erheti el a fegyver utanpotlas a kombinalt PEACE ipar szintjet.

 
ProTech
23
ProTech Day 482, 13:36

Keleten nem kell elfelejteni meg Norvegiat. Szoval a romanok ha atveszik a Norveg teruleteket egy az egyben nekimehetnek Indonezianak, Oroszorszag kikerulesevel.

Quick utobbi cikkei es ez az impreachement teljesen roman propagandanak tunik. En inkabb hiszek a magyar kormanynak mint a roman elnok allitolagos szavainak. Engem nem erdekelnek tovabb ezek a cikkek: Unsusbscribe.

 
Zongo
19
Zongo Day 482, 13:43

Zabalint: Ne feledd, hogy az indonézek állták a háborók javát! Szinte minden csatánkat ők fizették. Nem gondolod, hogy meg kéne pihenni egy ilyen kimerítő csatasorozat után? Ha most bevállaltuk volna a békét, a románok ezen felbuzdulva bizony sok bajt okoztak volna, hisz csak keletre kell figyelniük. Ha az oroszoknak hadat üzennek a románok akkor mi is automatikusan hadban leszünk velük, hisz a szomszédban van (lásd Ausztria). Ezt a románok is tudták, pont ezért marhaság a részükről békét ajánlani... Vagy ha mégis, akkor belerakták volna az apró betűs részt "több hónapig semmilyen harcban ellenük nem vehetünk részt". Teccikérteni? Ez a békeajánlat csak ara volt jó, hogy időt nyerjenek! Míg mi ezen tanácskozunk szerinted mi lett volna? És pont egy megnyert csatában ahol 100k hiányzott a falból. Mit is mondott a Közlöny? 1500 goldba fájt volna a terület tisztázása? Ekkor már sokkal jobb, hogy egy csali béke ajánlattal megállítanak minket. Ez egy próbát megért... Quick előző cikkéből kiderült, hogy a románok még mindig úgy próbálnak velünk kommunikálni, hogy az egész őket nem érdekli, és hogy magasról le vagyunk sz@rva. Ez derült ki a commentekből is amit szintén Quick írt az elvesztett magyar párt miatt. Ők nem kétség jó játékosok, nekünk is fel kell érni ehhez!

 
MBeer
25
MBeer Day 482, 13:46

Quick, az általad linkelt román törvény kizárólag annyi, hogy 0.01 goldért békét kötünk. Szó sincs benne olyasmiről, hogy a magyar területeket visszaadják. Szó sincs benne arról, hogy nem dózerolnak le minket közvetlenül azután, hogy az indonézeket legyakták.
Fenntartom, hogy a béke csak nekik lenne jó - megszabadulnának a kétfrontos háborútól. Mi ellenben elveszítenénk a lehetőséget, hogy akkor támadjunk, amikor nekik a legjobban fáj!

Uff, beszéltem.

 
MrSanyee
26
MrSanyee Day 482, 13:49

Szervusztok!
Mivel én nem rég óta vagyok itt az eRep-en("index-gen"), ezért csak halkan jegyezném meg, h ők uazt akarják megtenni, mint amit már régen is megtettekmár egyszer a magyarokkal, miszerint elfoglalni az összes területet, amit lehet. Vagy nem ez a célja ennek a játéknak? Ha a diplomáciai partnereik már nem tudnak segíteni, és már a harcon a sor, akkor végig harcolni kell, amíg az be nem fejeződik, különben mi értelme volt belemenni???
Gildor Ignorion : "amúgy a játékélményről is szó lehet. ha visszakapjuk a területeket, akkor a játékosainkat veszítjük el."
Mert nekik mi a játékélmény? Ha leigáznak más népeket, ha gyarapodhat a terület. Most egyébként sem alkalmas az idő békekötésre, amikor is a fél világ harcban áll egymással. Mégis, mennyi területet tudtak eddig szerezni pusztán diplomáciával?
Ha ezeket átgondolták a döntéshozók(és szerintem igen), akkor ők is arra az álláspontra jutnak, h folytatni kell a háborút.
Puszi!

 
harangozo
37
harangozo Day 482, 13:49

Tényleg kezd gázos lenni a politika. Quick, legyél kritikus, de ez a javaslat két okból rossz:
1, nem sokszor bizonyították a románok a szavahihetőségüket...itt sincs semmi garancia.
2, a többség inkább drága háborúkba megy bele, mint politikai megegyezésbe...

Néha az az érzésem, hogy pár politikusnak a nép csak támasz, de a játék az övé. Nem, nem politizálok, nem is akarok, de a játék kell nekem is...Harc, taktika, cselszövés...ha most a háttérben visszakapjuk és csendesen dolgozgatunk naponta, akkor megölöm a polgáromat azonnal...Mi értelme annak?

 
Bretwalda
32
Bretwalda Day 482, 13:59

A románok nem írtak szerződést a területek visszaadásáról, ergó békét a jelenlegi határok mellett ajánlanak...

Vagyis Quick nem mond igazat, vagy túlságosan hisz a a román elnök szavának.

(Lassan sajna nekem is érik az unsubs...)

 
Zongo
19
Zongo Day 482, 14:01

Ha bárkinek van kedve erről csevegni a továbbiakban az küldjön PMet. Jóéjt!

 
Prizma Jeno
22
Prizma Jeno Day 482, 14:18

tökéletesen elfogadhatatlan!
Quick, tökéletesen egyértelmű, hogy egy esélytelen impeachment kimutyizása, egy teljesen homályos és 50féleképpen magyarázható békeajánlat okán, nem a hideg észérvek találmánya. Talán, ha nem lehetne egy fényévről kiszúrni, hogy érzelmi döntéseket hozol kapkodva, átgondolatlanúl, bele a nagyvilágba... szakszóval: hisztizel, talán el is érnél valamit a saját tekintélyed rombolásán kívűl. Aki nem olyan rég, még egy többezres közösség vezetője volt, adjon már kicsit a méltóságára.
Komolyan mondom, irigylem a romikat!
Dsalát egyszer nem láttam lemenni kutyába.

   
hekkat
37
hekkat Day 482, 14:43

Spaingroup: ORG-gal kommentelsz, akkor ki bújkál?

Öngól

 
Abonyi Levente
30
Abonyi Levente Day 482, 15:16

ez nem az adott szó, hanem a tettek játéka

 
Tvta Ebel
25
Tvta Ebel Day 482, 15:19

Románia pl. kapásból le fog blokkolni bármiféle magya expanziót..

 
Carter76
25
Carter76 Day 482, 15:49

Végre valamiben egyetértek Veled.

nincsen Morreau

 
Bacilus
24
Bacilus Day 482, 16:33

Szeretném én is lefordítani a román elnök levelét magyarra anélkül, h. beszélnék románul (az angolom sem túl erős..)
Tehát az én fordításom:
" Teli van a f***om a kétfrontos háborúval! Ezt így nem bírjuk!"

Szerintetek mekkora lehet a gáz ha az ősellennek számító Magyaroktól kér békét?

Ja! és ha vki elfogadná annak inkább a hímző szakkört ajánlanám. Ott nyugi van.

 
Dunedain
23
Dunedain Day 482, 17:04

Unsubscribed. Kicsit uncsi már ez a sok rinyálás. "Nem vagyok senki DE azért megmondom a tutit"
Nem érzed az ellentmondást? Túl sokat foglalkozol ezzel a játékkal...

 
ShueShue
24
ShueShue Day 482, 17:47

KARD KI KARD?


tenyleg?

Quick, legyszi, konyorgom....

   
chris84
20
chris84 Day 482, 23:31

Miért kéne annyira békét kötni a románokkal? Főleg, úgy, hogy egy győztes csatából mi vonuljunk vissza kit érdekel,hogy mi állunk nyerésre... Mond te észnél vagy?

 
Han Solo
24
Han Solo Day 482, 23:39

Hmm.. nu am gasit nicaieri aici scris de podareasa ceva de genul "Hungarian scum and hungarian filth".
Mama eide obiectivitate cum ne afecteaza coloana si ne face cocosate )

This is just hate and BS. So predictable.

 
Varga Balazs
28
Varga Balazs Day 483, 00:43

Qucik a burgenlandi csata indítása óta egyre negatívabb személy itt eMagyarországon. chaten, csak poénból mondtam azt, hogy ő az eRepes Tomcat, hát most már nem poénból. Neki semmi semmilyen döntés nem jó. Senki sem akarja ezt a békét, csak a nép elenyésző kisebbsége. Amúgy meg, mi vagyunk jobb tárgyaló pozicióban és nekünk kell megszabni a feltételeket:
- Románia indít RW-ket
- átadják nekünk a területeket szép sorban
- fizet nekünk némi kártérítést az elnyomás és a HIGH grain terület birtoklása miatt
- a béke lezárást is ők fizetik.
Ha belegondolunk, hogy anno mi milyen békét köthettünk Trianonban... ahhoz képest szerintem elég előnyös.
De mindezt csak akkor fogadhatnánk el, ha a PEACE is így gondolja. mivel akárhogy is nézzük a PEACE nélkül senkik vagyunk és összerugjuk a PEACE-el a port akkor eRománia végiggyalogol rajtunk.

Ennyi és nem kell sírni egy olyan béke miatt, ami ránk nézve nevetséges.

 
AaReE
32
AaReE Day 483, 01:22

Sztem Quick be kéne fejezni az ilyesfajta írogatást... ne oszd meg az embereket, ne próbálj meg magadnak így "bázist" keresni... A döntő többség nem akarja azt, amit te akarsz... Törődj bele...

 
Noel Guns of Brixton
25
Noel Guns of Brixton Day 483, 02:35

szeretnék TÖBB komunikációt! sokan szidtátok quickéket h alig csorgatnak vmit, most meg hopp kibújt a szög a zsákból, hát írjunk pár mondatot... ez így elég gáz...
nyilván senki nem vonult volna ki a szegedi harcból, de tárgyalni lehetett volna..(lehetne?) a románok mindeképpen felhasználhaatják ezt a szitut PR-ban, ezzel már nyertek. A legutóbbi éles csata megmutatta, h azért nem lesz az gyaloggalopp mire mindent visszaszerzünk (nem beszélve egy erdély felé nyomulásról).
Harcolni elmehetünk Kongóba is a románok ellen, a tapasztalat nem vész el ebben azestben sem.
Az indonézekre pedig előbb vagy utóbb rá fognak hajtani a románok.
A PEACE megítélése sem lesz örökké pozitív.
Szvsz nem feltétlenül kell vérrel-verejtékkel küszködni, főleg ha aztán amikor kivéreztünk, kapunk egyet a hátunkba. (Ro, Németo, TO)
Még egy plusz, hogy egy többé-kevésbé kontrollált háborús ország gazdasága nagyon is jól pörög.. (nem, ez nem Mo...)

 
AZLK
24
AZLK Day 483, 03:26

Szánalmas! És még Te mondod, hogy Morreau-ék hatalom-éhesek...
Folyamatosan csak fikázod Őket! És ha semmilyen politikai tisztséged nincs, akkor honnét tudod, hogy a legfrissebb infókat olvasod épp? minden szentnek magafelé hajlik a keze!!!

 
loserock
34
loserock Day 483, 03:45

Elnézést, Hölgyem, de:
szomorú, hogy egy ennyire gondolkodásra képtelen egyén is volt itt miniszterelnök.
Ez nem személyes sértegetés, de az ország vezetése nem frázis puffogtatásokból áll, mégha Ön ezt is látja IRL, mert ott ezt tolják az orra elé, és annyi esze már nem volt, hogy rendesen informálódjon. Nem szégyen, ha az ember nem ért mindenhez, úgyhogy írjon újságot, sztorikat, és azt nem csinálja rosszul, sőt. De a fél tudás veszélyesebb a teljes tudatlanságnál, és Ön most ebben szenved. Semmi probléma, persze, tényleg, csak próbáljon logikusan is gondolkodni, de úgy ,,igazából logikusan''.

 
Nightelfi
24
Nightelfi Day 484, 01:02

egyetértek Terviskkel, de hozzátenném:
unalmas már, hogy egyre-másra írogatod a cikkeket Quicksilver, és mindegyikben ugyanaz van, csak ha előbb emígy fogalmazod meg, akkor később amúgy
ha nem tudsz új dolgokat leírni, akkor ne írj semmit
nekem ez tisztára egy egoista blognak tűnik, nem újságnak