eÉlt 41 napot

Day 995, 04:24 Published in Hungary Hungary by Feher Varazslo

41 nappal ezelőtt találtam véletlenül a neten az erepublikra.
Gondoltam kipróbálom. Az még a V1 volt, talán 1 hetet ha játszottam vele, és indult a V2.
Tetszett a játék, és igazából most is tetszik, így megértem, hogy sokan miért nem hagyják abba, annak ellenére sem, hogy "fenyegetőznek" vele.
Szerintem a V2 nem sikerült rosszul. A harci modul jó, tetszik. A gazdaság nem lett a legjobb, de ez is javítható.
Igaz tele van bug-al, de idővel ez is javítható. Szóval szerintem max 1 hónap és egy egész jó játékot lehet faragni belőle.

Amiért mégis visszavonhatatlanul a befejezés mellet döntöttem az a következő.

1. Kezdtem függő lenni, és túl sokat ülni a gép előtt. Benézek csak 5 percre. Aztán ebből az 5 percből 1-2 óra esetenként még több lett.
Néha már ezzel álmodtam. Már emiatt is kezdett bennem érlelődni, hogy jobb lenne abbahagyni, de ez önmagában biztos, hogy nem lett volna elég.

2. Az, hogy sorozatos hacker támadás érte az erep-et, hát.... van ilyen. Szóval lenyelhető. A magyar közösség tényleg a jó, és mivel nem tudták tisztességgel legyőzni, ezért tisztességtelen eszközökhöz folyamodtak. Ez, nem a magyarokat minősíti, hanem az ellenfeleinket. Szóval szerintem ez kifejezetten hízelgő ránk nézve, mert azt jelenti, hogy mi voltunk a legjobbak. 🙂
Tehát bár a sok véletlen bug, és hacker támadás idegesítő, de még mindig nem lett volna elég, hogy befejezzem.

3. Tegnap amikor a lengyelek megtámadták podoliát és az ott elköltött kb 2000 fake arany ellenére sem bírtak velünk, még tetszett is. Nem szeretem a könnyű győzelmeket. Csak mi meg ők, és meglátjuk ki a jobb. Hiába volt a sok fake gold, mégis sokáig mi voltunk a jobbak. Kell ennél nagyobb dicséret nekünk? 🙂
Hogyan számoltam ki, hogy kb 2000 goldot költöttek a podoliai csatára? Tegnap hajnali 4-ig játszottam, legyen méltó a befejezés részemről.
Amíg elfoglalták a kórházakat a 2 podoliai kórház összesen kb 90.000. healt-ot gyógyított a magyarokon. Folyamatosan figyeltem a kórházakat. Ez 4500 health kit-nek felel meg, ami 0,5 gold/Health kit áron számolva 2250 Gold. Ennyit kellett költeniük ahhoz, hogy játékban maradjanak.
Mint leköszönő elnökünk írta eMagyarország 1 hónap alatt nem költött ennyit csatákra, nem hogy 1 csatára!
Ez önmagáért beszél.

4 Tegnap amikor a románok 11 szövetségessel láthatóan összehangolt támadást indítottak, betette az ajtót, miközben a mi szövetségeseinket csalással blokkolták, az adminok hathatós segítségével, az már mindennek a teteje volt. Kész vége!
Ennél nagyobb csalás talán már csak az lett volna, ha pl minden karakternek lenullázzák a számláit és elveszik a fegyvereit.

5. Én játszani jöttem ide, engem csak a játék érdekelt, és játéknak is tekintettem ezt az egészet. Az, hogy vannak emberek, akik bár a programozáshoz jól értenek, de erkölcsük 0 azaz nulla, és nincsenek tekintettel arra, hogy a hackeléssel mennyi ember szórakozását rontják el, az őket minősíti, meg az adminokat, akik asszisztáltak hozzá.
Nekik üzenem: Becsületet, csak eladni lehet, venni nem! Tettükkel nem csak a saját, hanem az országuk becsületét is tönkre tették. Hiába fedi őket a névtelenség. A névtelen gazember attól még gazember.
Ez egy nemzetközi játék, és gyakorlatilag az egész világ színe előtt tették amit tettek! Ennek a valódi világban is híre fog menni, még ha nem is lesz benne a tv-ben. Láthatta az egész világ, hogy elengyelország és erománia ellen nem lehet nyerni, mert akkor csalnak. Képzeld el, hogy te ezt egy idegen országból nézed végig. Kiábrándítana az erep-ből? Engem igen!
Ha ugyanezeket a csalásokat egy magyar hacker tette volna, én lettem volna a leghangosabb aki tiltakozik, és biztos, hogy nem asszisztáltam volna hozzá.
Örülök neki, hogy smagyarország tisztessége megmaradt. Ez szerintem mindennél fontosabb!

6. Nem az a gáz, ha egy országban vannak alja emberek. Minden országban vannak ilyenek. Az viszont nagyon nagy gáz, ha egy egész ország épít ezeknek az embereknek a tevékenységére. Ha egy közösségben, mint lengyelország, és románia nincs legalább néhány becsületes ember, akik kiállnának és azt mondanák, hogy:
"Bár ez egy játék, de azért álljunk már meg. Én nem csalással akarok győzni. Nem hiszem el, hogy ne tudnánk becsületes úton is nyerni."
Na ez már gáz!


7. EZ AZ IGAZI OK AMIÉRT ABBAHAGYOM A JÁTÉKOT.
Az adminok végig asszisztálták ezt a csalás sorozatot!!! A legkisebb kétség sem fér hozzá, hogy tudtak a csalásokról, és meg sem próbáltak tenni ellene. ÉN NEM VAGYOK HAJLANDÓ OLYAN JÁTÉKKAL JÁTSZANI, AMIT ILYEN EMBEREK KÉSZÍTETTEK ÉS ÜZEMELTETNEK!
Úgy érzem, ha ilyen játékkal tovább játszom, az engem alacsonyít le!
Pontosan ezért, hogy a kísértés se legyen meg, hogy esetleg újra belekezdek, nem fogok visszalépni a karakterembe és az orgomba se, még szétnézni se!
Nem várom meg, hogy az adminok lépnek-e valamit. Nem érdekel a kifogásuk. Ha tenni akartak volna, akkor már tehettek volna.


8. Ha tisztességes körülmények között győznek le, az még motivált is volna, hogy megmutassam jobb vagyok, de így....
Te, kedves olvasó, ha leülnél sakkozni valakivel, és mondjuk az ellenfeled csalna pl: lelopna egy bábut amikor nem figyelsz, folytatnád azt a játszmát?
Leülnél valaha is játszani ugyanazzal az emberrel? Mert Én NEM!

Szerintetek van értelme ilyen játékot játszani?
http://www.erepublik.com/en/search/?q=oddajciekrzyzamjastu&commit=
http://www.erepublik.com/en/search/?q=phaniz&commit=
http://www.erepublik.com/en/search/?q=0010001&commit=

Van 43129 barátja!?
http://www.erepublik.com/en/citizen/profile/2296671


9. Ha a gazemberek csak legyintenének mondván, hogy ez csak egy játék, nem kell komolyan venni amit csináltak, arra azt válaszolnám, hogyha leül több ezer ember a világ minden tájáról a számítógép elé játszani, és néhány másik tönkre teszi az összes többi ember szórakozását, az már nem olyan valami amit egy legyintéssel el lehet intézni.

10. Úgy érzem, hogyha tovább folytatnám, akkor azzal a azt üzenném a csalóknak, a csalókkal együttműködőknek és az adminoknak, hogy bármit megtehetnek. Hát velem nem lehet bármit megtenni!

Láttam tegnap megjelent egy csomó cikk, hogy nem szabad feladni! Igen egyet is értek velük.
Én nem szoktam feladni, és soha nem is adnám és nem is adom fel, DE NEM VAGYOK HAJLANDÓ CSALÓKKAL JÁTSZANI! Ez azért nem ugyanaz!!!


Nem kívánok az adminoknak se jót se rosszat.
Ha csak egy kis realitás érzékem is van, akkor úgy gondolom, hogy most nagyon sok ember ábrándult ki végleg az erep-ből, ezt biztos, hogy ők is észre fogják venni. Lehet, hogy fognak tenni valami látszólagos intézkedést, de az engem már nem érdekel. A becsületüket eladták, csalókkal meg nem játszok.
Ha az adminok normálisan álltak volna hozzá, akkor minden egyéb megbocsátható lett volna. Ha becsületes harcban bukunk el, akkor küzdöttem volna az utolsókig. De ez így nem!


Így utólag érdekes módon még egyfajta megkönnyebbülés is van bennem, hogy befejeztem. 🙂
Ez egy jó játék volt, nem bánom, hogy játszottam vele és nem bánom, hogy vége.

Mellesleg tegnap hajnalban elértem a captain rank-ot, csak a gép elfelejtett térképet adni.

Ha valaki úgy gondolja, fordítsa le a szöveget angolra és nyugodtan tegye közzé az újságjában.

Akik meg maradnak azoknak kellemes további játékot.
Ez csak egy játék, ne vegyétek túl komolyan, és ami még nagyon fontos: NE ALACSONYODJATOK LE AZ Ő SZINTJÜKRE!