Dúsgazdagból mélyszegény lettem - 200 arany története
Kreg
Tegnap kiadtam 2 cikket, amiben ecseteltem, hogy feltámadásom után hirtelenjében lett 200 aranyam.
Ez sokak fantáziáját megmozgatta, úgy kommentben, mint PM-ben kaptam ajánlatokat 🙂
Rámírtak a hadügyből, a szocminből és maga az elnök is megkeresett.
Végül mobra tanácsát fogadtam meg, és a 200 goldot beutaltam az államkincstárba, onnan aztán úgy és annak osztják szét, akinek jónak látják.
Biztos vagyok benne, hogy jobban sáfárkodnak majd vele, mintha elaprózva elosztogattam volna.
Végeredményben tegnap volt 200 aranyam, mára maradt 30 forintom, de csak azért ilyen sok, mert ma már melóztam 🙂
Viszont a 150+ fegyveremmel továbbra sem tudom mi legyen, így egyben el tudom donatelni valahová, vagy csak a piacon tudom eladni?
Mit csináljak velük?
Ötletek?
Kreg
Comments
a 150+ fegyvert donateld el éjszaka a #nightwatch szobában mibbiten, ott nagy szükség van rá
vagy tedd ki piacra és a maradék is menjen az államnak
Az államnak adtad?!
éjszaka rosszul állunk, oda mehet minden segítség
ok, de én osztani nem érek rá éjjel, szóval olyan megoldás kellene, ami gyors, tehét hogy egyben meg tudjak szabadulni a sok fegyvertől 🙂
donate. kibee vagy olvastar, mindkettő aktív nightwatchos.
majd ők elosztogatják.
kecskére káposztát...
fegyver amugy mehet, a nightwatch-nak, BORONA alapnak, az MHP is szokott osztást rendezni más most hirtelen nem jut eszembe.
Jó nagy marha vagy, már bocs. Sok ingyenélő rögtön jött kunyizni, tisztára mint a való életben...
ha jön a nightwatchba az nagyon jó lenne 🙂
szerintem tartsd meg és ütögesd el őket a fejlődésed érdekében, vagy oszd szét őket a seregek között.
jo dontes volt. masnak csak napi 10 aranyat tudtal volna kuldeni, gondolok itt addictivre, lgaborra.
ha q1 fegyver, akkor osztogasd el kicsiknek..ha q5, akkor hadügynek
csatlakozom az előttem szolokhoz 😃
Q1-et a szocminnek, Q5 a nightwatchba.
http://www.erepublik.com/en/article/military-tactics1-1747090/1/20
okos vagy, hogy az államnak adtad a 200 aranyat, gondolom nem olvastál arról, hogy mekkora lopások voltak az elmúlt idszőszakban az ország vezetőinél...
Jó döntés😃