Csanád Vidéke: Köszönet a Média Mogul Medálért
Ludrew
Kedves olvasóim, alább következő írásommal - ha némileg megkésve is -, de szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik előfizetésükkel a játéktechnikailag elérhető legnagyobb újságírói kitüntetéshez segítettek hozzá. IRL elfoglaltságaim miatt magáról a medál megszerzéséről is lemaradtam, és miközben legutóbbi cikkem révén beállítottam saját vote-rekordomat nem hogy gépközelben, hanem még az országban sem voltam; de most eljött a visszatekintés és a köszönetnyilvánítás ideje.
A heti – aktivitásom függvényében néha kétheti - lapot 2008. augusztus 21-én alapítottam. Ez még az én szememben is elég rég volt; a FÚSZ magánújság-ranglistáját átfutva pedig arra jutottam, hogy a listán fölöttem szereplők közül csak Zoli, hekkat és Decsi Dani alapította régebben az újságját – vagy legalábbis nekik volt meg rá a lehetőségük, hogy korábban alapítsák, mint én. Ez magyarán annyit tesz, hogy a Csanád Vidéke egyike a három legrégebbi és legolvasottabb, csak magyar nyelven publikáló újságnak. A tudat mindenesetre jólesik, úgyhogy gyorsan készítettem is egy kis statisztikát arról, hogy hány és milyen cikk kapott helyet az újság hasábjain:
31 hír és tudósítás – főként az újság korábbi szakaszaira volt jellemző, amikor a CSV eDél-Alföld, később a romániai magyarság egyik legfontosabb információforrásává vált
15 tárca, amelyben aktuális eseményekre reagáltam hosszabb cikkekben, személyes véleményemet is beleszőve, szépirodalmibb jelleggel
10 összefoglaló kongresszusi képviselő-jelöltekről vagy megválasztott képviselőkről – az utóbbi időkben a CSV egyik legkarakteresebb sorozatává vált, jelentős olvasótábort vonzva
7 történelmi visszatekintés, helytörténeti munka
5 interjú leköszönő elnökkel, szegedi politikusokkal, és másokkal
3 polgármesteri vagy állami közlemény
3 nekrológ Joe Gergelicsről, Balassáról, és Szeged elestéről
1 nyílt levél, a Béta legvégén a játékhibákról.
A CSV-t a Dél-Alföld egyetlen aktív regionális hetilapjaként indítottam útjára még 19 hónapja; később a román megszállás alatt élő magyarság körében deklaráltan az „ellenállás lapja” lett; mostanában főként országos eseményekről írtam, de a gyökerektől nem elszakadva, higgadt, objektív és értékes cikkek írására törekedve. A Média Mogul Medál hatalmas elismerés; véleményem szerint egy újságíró számára a leginkább szívmelengetőbb érzés mégsem az aranyozott trófea megszerzése, hanem az olvasók pozitív visszajelzései. A cikk zárásaként most ezekből adok közre néhányat - a vállalkozó kedvűbben megkereshetik, hogy melyik cikkek alatt szerepeltek; Nektek, olvasóknak pedig köszönöm eddigi támogatásotokat, és invitállak benneteket, hogy tartsatok a Csanád Vidékével a következő 19 hónap alatt is!
Comments
Gratulálok, megérdemled.
Van mit barátom, van mit. 🙂
gratulaaaaaaaaaaaaaaa 🙂
grat🙂
Gratulálok!
Happy Media Mogul Medal day 🙂
A fiataloknak itt van a számomra legemlékezetesebb cikked linkje, igaz ők nem fogják már érteni miért is jelentett nekünk olyan sokat annak idején:
http://www.erepublik.com/en/article/emagyarorsz-g-felt-madott-775277/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/emag[..]/1/20
Tádám!
Megszolgáltad, voted. 🙂
jee
Gratulálok!
Rendesen megdolgoztál érte, de vitán felül megérdemled, már sokkal korábban meg kellett volna kapnod.
Már nagyon régóta megérdemled. Egyik kedvenc íróm vagy 🙂
unsub 🙂)))
unsub 😃 gratula!
gratula
Már csecsemőkoromban is ez volt a kedvenc újságom 🙂
gratulálok!
Továbbra is te vagy a legszínvonalasabb író!
mi köszönjük
Még sok ilyet kívánok 🙂
Na, csak osszejott 🙂
Őszinte gratulációm.Egyszerűen eMagyarországunk legszínvonalasabb lapja.
vote sub, hajrá! 🙂
akkor most már leszedhetem a votebot-ot? 😁
grat!!
Nem emléxem pontosan, de szerintem BÉTÁban még nem írtam cikkeket. Max annyit, hogy munkát keresek manuf 3 skillel
xD
De azért köszi, hogy megemlítettél.
És grat a medálhoz 😉
Remélem nem érsz utol xD