Csak lazán: Kreg 4 Prez
Kreg
Mivel Oliverray esetében egyszer már befürödtünk amiatt, hogy a kelleténél fiatalabb és a vártnál inaktívabb elnöke lett az országnak, és mert többen is kérdezték az életkorom, ezért a nagy érdeklődésre való tekintettel, hadd osszak meg egy kis IRL infót magaról.
IRL Gergely vagyok, ebből lettem IRL Greg illetve a játékban Kreg 🙂
3 gyermek atyja vagyok, ebből 1 fiú (akinek olykor -ha hagyja- kihasználom az informatikai tudását) illetve 2 lány. A lányok sajnos nem velem élnek, hanem az anyjukkal, a fiam meg már túl nagy ahhoz, hogy gondom legyen vele 🙂
Gondolom feltűnt, hogy rengeteg szabadidőm van, ami egyrészt a fent leírtakból fakad, másrészt pedig abból, hogy tavaly szenvedtem egy elég súlyos balesetet, és sajnos a bal lábamra maradandó sérülést szereztem 🙁
A baleset előtt diplomás buszsofőrként tengettem mindennapjaim, előtte pedig mentőztem, szintén mint sofőr. A sérülés tehát eléggé betette a kaput nálam, sok hónap rehab + nemrég kérvényeztem a rokkantosítást is...
Azt hiszem ennyi elég is rólam, nem vagyok egy mai csirke, ez tény, de elnézve a közelmúlt botrányait, amiben elég sok tinédzser korú heves fiatal volt érintett, lehet, hogy ez kifejezetten előny is 🙂
Eddig elég komoly stílusban nyomtam a kampányt (és ez a cikk is így indult), viszont így a vasárnap délutáni ebéd utáni ejtőzés közepette kicsit lazábbra veszem a figurát, ha nem bánjátok. A lazaság gondolata, amúgy távol áll tőlem, de hát mit tehet az ember, ha váratlanul kap egy ilyen PM-et?
Szóval gondoltam ha már úgyis cikket írok, beleszövöm a cikkbe ezeket az ütős K4P képeket is, ami remélem nektek is tetszik 🙂
Kreg (4 Prez)
Comments
K4P!
a cikkből nem derült ki hány éves vagy! szóval?
Jobbulást!
lol
18 múltam
: )
BM4P!
Ment a vote, Kreg. : )
rohadt szar hónapunk megint ha tényleg ennyire félsz a lazaságtól
én a helyetekben biztos zsigerre szavaznék
nem hittem vóna, hogy 1 emhápésnek mondom: K4P!
😛
DF4P!
Hajrá, hajrá!
K4P!
Támogatlak!
szép név az az IRL Gergely. Kicsit fura családnév, de szép : D
Amúgy ez a lesántult/megrokkant/kórházban van szerű kampányolás nem biztos hogy jó: szomorú, meg azt sejteti, hogy sok szabadidőd van de sorihunnak sem jött be. viszont téged látlak is nap mint nap tevékenykedni, úgyhogy nálad nem tartok attól hogy mindez üres duma... viszont még nem győztél meg teljesen... persze nem tudom, milyen lesz a felhozatal, ha megint olyan szar mint az előző választáskor akkor te ott nagyon ki fogsz tűnni : D
zsiger: állítmánymaxxxxx 😛
@DA - sógorom (és egy ideje már nővérem) vezetékneve is Gergely, szóval nem olyan fura az : P
az én szavazatom megvehető, az ajánlatokat PM-ben
KIVP
ipath remélem a nővéred keresztneve nem gergely😛
Hajrá! Jó munkát, és sok sikert!
doa
Nem tudom észrevettétek-e, de a gyilkos nyulak valahogy mindenhol ott vannak.
mert mi vagyunk a legjobbak, csak csendesek 😉
K4P, K4P!
Baró képek! : )
Egyébiránt a jövő havi elnökaspiránsok:
Kreg, (4P)
Incitato,
ZoltanB,
Zsigeronto,
DeathFury.
Oliverray tökéletes elnök volt.
most már érdekelni kez😛 hány éves volt irl? 15?
IRL=Ireland, vagy Indy Racing League ... xD (Szóval te Ír Gergely vagy?)
De a legszebb neve akkor is ennek a szingapjúri mukinak van:
http://pwnage.ro/wp-content/uploads/2010/12/superheroes-irl.jpg
sok sikert 🙂
A Gergely nagyon is szép név!
KGergyely 4 prez!
ONE :: MEDIA MOGUL ACTION :: SUBMITIONS :: http://tinyurl.com/oneMMA2
Támogatom, vote 🙂
Többszörös vot
Nem járja Törpapás képpel kampányolni.
Amúgy hajrá!
Tehát 19 éves legényapa.
K4P!
megint lesz egy elnök
csak most nem fűnyírós
Signedvote
Ideje egy érettebb elnököt választani.
Kreg, ezek szerint idősebb vagy, mint Oliverray? Vagy miért hasonlítottad össze vele magadat?
Gondolom a játék sokat segített a baleset után elvonni kicsit a figyelmed,
a cikk jó és sok sikert ,majd meglátjuk a többiek mit mutatnak🙂??
ez eddig biztató...
-ne legyél báb 🙂
-akármilyen sz*r ciklust produkálsz mondd azt hogy jó volt és indulj újra!
-ugyanez a pártelnöki posztra
markáns karizmatikus elnökre van szükségünk aki aktív és sok hatalom van a kezében.
Mikrobi: nem hasonlítom, csak mint rossz példát hoztam fel
K4P! : )
Darth AtheelDay 1,377, 05:29 Amúgy ez a lesántult/megrokkant/kórházban van szerű kampányolás nem biztos hogy jó: szomorú, meg azt sejteti, hogy sok szabadidőd van de sorihunnak sem jött be.
én nem kampányoltam ezzel te. Te írtad le gerincesen.. Mellesleg neki nem egy állapot, hanem így éli az életét ahogy én olvastam. De hogy érthetnéd meg mikor ömlik belőled a rosszindulat.
K4P
K4P :_D
Am nem nagyon értem, hogy mit kell azon kiakadnia a felnőtteknek, hogy gyerekek mit csinálnak😛 (am 17 vagyok...) Én naponta legalább 5-ször végig hallgatom azt, hogy ilyen idős koromban minek játszok még mindig, a h*** játékokkal : P
Ez a cikk eléggé ambivalens érzéseket keltett bennem.
1. Mindig utáltam azt, ha valaki hátrányos helyzetéből akar előnyt kovácsolni ... de be kell ismernem, hogy ejsze a dolog megállja a helyét. Amúgy remélem megszokod majd így élni az életed, sok erőt és kitartást.
2. A képekben nem találok semmi érdekeset, de lehet velem van a baj.
3. Várjuk a kormánylistát aozkkal az emberekkel, akik nem mondanak le / tűnnek el szó nélkül a hónap közepén : )
4. Sok sikert.
hajrá!
amugy hajrá!!!