Ambient on/off
Join eRepublik

Cáfolatok (HU only)

52 Day 614, 16:27 Hungary
Cáfolatok Mikrobi hazugságaira, azaz bizonyítékok, hogy valóban egy aljas hazudozó, aki nemhogy külügyminiszternek de még embernek is kevés.

Mikrobi egyes állításai (az olaszoknak írt cikkem kommentjeiben, a chatről és más cikkek kommentjeiben):

1. "Quicksilver elárulta eMagyarországot amikor elnök volt."

Hogy mire gondolhat, fogalmam nincs, ez már a rágalmazás kategóriája, amire itt és most bizonyítékot követelek.
Természetesen SOHA nem árultam el eMagyarországot semmilyen formában.

2. Ennek egy verziója amit szokott mondani:
"Quicksilver eladta az országot a románoknak"

Ugyanilyen hazugság mint az első, semmiféle ilyen üzlet soha nem született, már a mondat maga is annyira nevetséges, hogy ezt rágalmazásnak sem tudom felfogni, max Mikrobi szellemi szegénységének, hogy ezt netán humornak szánta?

3."Quicksilver az ország teljes jövedelmét hónapokig oda akarta adni Romániának egy békéért"

A történelemtudás teljes hiányáról árulkodik ez a mondat; a maiaknak talán furcsán hangzik, de bizony valamikor Románia erősebb volt, és tárgyaltunk a békéről velük. Ezt megtette Adam Zahovay (ez volt az az 5000 aranyos béke amit soha nem tudtunk volna kifizetni), megtette Hekkat, megtettem én is; és a tárgyalások során a fizetendő összeg folyton csökkent, ahogy a tárgyalási pozíciónk javult, míg az eredeti 5000 aranyról le nem csökkent a régiók RW-inek az árára (közben volt szó havi 400 goldról, majd összesen 400 goldról, majd már arról sem). Ezt az utolsót aztán már én nem fogadtam el (dsalageanu ajánlotta fel és sokáig győzködött róla), mivel az index-generáció már ekkor itt volt, és nekik háború, csata kellett, és nem RW-k, amire nem tudtuk volna utaztatni az embereket. Ez volt a legutolsó béketerv amiről érdemben tárgyalás folyt és az egyetlen, ami az én elnökségem alatt volt.

4. Mikrobi azt állítja, hogy felmentettek az elnökségből - ez nem igaz, a law-proposalok között bárki megnézheti, hogy nem volt impeachment, és teljesen kitöltöttem az elnökséget, valamint a következőn saját elhatározásomból nem akartam elindulni még egyszer (időhiány miatt, egyszerűen túl sok időt igényel az elnökségi munka).

5. Mikrobi állítása szerint én a Shaok-kormány alatt is elárultam Mo-t, ami szintén nem igaz, még akkor sem, ha ezt Shaok is terjeszti. Az ominózus esetben Shaok egy nyílt levéllel próbálkozott átvágni az usát, de a cikke kommentjeiben gyakorlatilag mindenki leírta, hogy mire megy ki az egész; én is nevettem rajta, és senki más sem hitte el annyira átlátszó volt a dolog. Ezt árulásnak csak a legrosszindulatúbb egyének tudják hívni. Shaoktól ekkor és ezért vették el a channel op státuszt, mivel nyilvánvaló volt, hogy a banja az személyes bosszú volt.

6. Mikrobi állítása szerint engem kirúgtak az összes magyar chatszobából és opom van a román chaten - ezzel is próbálja az 'áruló' vonulatot erősíteni.

Az első természesen megintcsak nem igaz, mindössze ezt szeretné Mikrobi. A másodikból annyi igaz, hogy cca. egy hónapja, kb egy órára kaptam halfopot az eRo-n, mivel akkor náluk folyt egy belpolitikai harc. Se akkor se azóta nem volt és nem is lesz opom ott, nem is érzem szükségét. Néha jó ott beszélgetni, mert ott legalább normálisan viselkednek az emberek és nem gúnyolódnak, mocskolódnak mint az erepen a Kerkások, pár vérpistike az MHP-ből, meg persze Mikrobi.

7. Mikrobi mint az áruló teokratát hozott fel példának az egyetem szobában, szintén próbálva a lejáratásának ezt a vonulatát erősíteni, befeketíteni. Igen, a hozzá hasonlóak támadásai elől mentem el egy hónapra Svájcba, ahol teokrata voltam, majd a Szardíniai csata ideján eljöttem onnan, mert nem tudtam/akartam vállalni azt, hogy Románia és Spanyolország mellett üssek.


8. Mikrobi folyamatosan sérteget az erep chaten, ugyanezt tette a kongresszus szobában is, direkt, szándékosan és a kéréseim ellenére is eltorzítva a nickemet. Soha nem volt hajlandó rendes nickemen hívni, és normálisan beszélni - így mindig is ezt kapta vissza válaszul is; amit megérdemelt.

9. Mikrobi állítása szerint megpróbálom magamat hivatalos személynek beállítani, valamint Mo-t képviselni, holott mind a cikkben, mind a kommentben konkrétan kihangsúlyoztam, hogy a cikk a magánvéleményem.

Mindezeket összevéve tökéletesen megáll az az állításom, hogy Mikrobi aljas és sértő módon hazudik rólam, folyamatosan, több helyen és aljas módon a hátam mögött; megpróbál lejáratni, befeketíteni és az igazságot, a történelmet meghamisítani.

És ez az 'ember' most eMagyarország külügymnisztere. Orgot lop az államtól, megakadályozza a parlament munkáját, lejáratja az ország egyik volt elnökét, és korrekt diplomáciailag leszidja az éppen leTO-zott olaszokat.

Mindenkinek magára bízom a következtetések levonását.





Közben látom erepen már Shaok hazudozik az indexes cikkről, miszerint azt nem is én csináltam. Hát de igen, azt én csináltam. Simán tudom bizonyítani is, a komplett levelezés megvan az indexes újságíróval.

Következő hazugsága a 'TO-zták eMagyarországot', ez volt a híres, de sikertelen romániai TO, amiről Shaok azt hazudja, hogy kizárólag azért szerveztem meg, hogy őt kitúrjam az elnöki székből. Egy orbitális ostobaság, a romániai TO-t zockyval közösen szerveztük, benne voltak a magyar pártok (kivéve BB-t) és teljesen komoly volt - csak reggel váltottunk át Ukrajna megszerzésére, és a kettőt együtt nem tudtuk megcsinálni.

Quicksilver

.

 
Report comments
 
Simontornyai Lackfi Nandor
23
Simontornyai Lackfi Nandor Day 614, 16:39

*YAWN*

 
xstr
42
xstr Day 614, 16:50

*YAWN*

 
Tuxi
25
Tuxi Day 614, 16:52

*YAWN*

 
herrheil
25
herrheil Day 614, 16:53

Remélem egyre kevesebb rágalmazást kell majd megélniük a következő nemzedékeknek, kik talán hajlandóak lesznek egymással nyíltan kommunikálni.

Mi lesz most?
Esetleg egy trackback, hogy nem, meg de.

herrheil

 
Semorion
24
Semorion Day 614, 16:56

mit jelent az *YAWN*?

 
xstr
42
xstr Day 614, 16:57

<a href="http://en.wikipedia.org/wiki/Yawn" target="_blank">http://en.wikipedia.org/wiki/Yawn</a>

 
Tuxi
25
Tuxi Day 614, 17:01

xstr én is ezt akartam linkelni

 
Noel H. Field
24
Noel H. Field Day 614, 17:05

Le a belpolitikával.

 
yyytttvvv
24
yyytttvvv Day 614, 17:06

Wish I spoke Hungarian-amaxxx .

 
Quicksilver
25
Quicksilver Day 614, 17:18

"Természetesen az index cikk hatasu munkája"

Természetesen ez nem igaz. Mint említettem megvan a komplett levelezésem az újságíróval, akit én hívtam meg ide, én adtam neki telefonon interjút, stb, stb. Ennyire nyíltan hazudni már művészet Shaok.

"A cikkben csak a románok és te írkáltatok, te különös konkrétsággal, miszerint: vigyázzatok, csapda. "

Mindenki más is, sajnálom, ha vak vagy.

"Mivel többszöri kérésemnek se tettél eleget chaten, miszerint fejezd be ezt a tevékenységedet, sőt, folytattad, ezért kaptál előbb kicket, majd bant,"

Mivel ignore-on voltál és ezt tudtad is, természetesen tudtad, hogy nem látom a kérésedet (aminek oka sem volt), így a ban abszolút személyes bosszú volt csak.

A Kerkások látványosan hordákban járnak az erep szobába, a nickjüket sorban kvikk1 kuvik1, kvikk2 kuvik2, cvekker1 stb-re változtatva és sértegetve közben. Nyilván nem mind a talpnyalód, de hogy a nagyrészük igen, az eléggé nyilvánvaló.

A romániai TO-ról is hiába próbátad átírni a történelmet már akkor is; nem sikerült. Most kihasználnád, hogy a sok új nem tudhat mindent a régi dolgokról, hogy eladd nekik a hagymázas rémálmodat?

 
Genom Development Center
Or
Genom Development Center Day 614, 17:23

Ha javitani akarnal e problemakon, akkor megprobalhatnal beszelni az adott szemelyekkel. Elitelem, hogy manapsag az emberek elsirjak az egesz vilagnak a bajaikat, de megoldani nem kepesek oket.

Igy ez nem tobb, mint egy propaganda a szennylapokban.
Ha meggyozol tegyuk fel x embert arrol, hogy neked van igazad az mit segit a probleman?

 
Quicksilver
25
Quicksilver Day 614, 17:28

Mindketten nyilvánosan rágalmaztak, hazudoztak rólam és lejárattak. Jogom van a nyilvános cáfolathoz.

 
Genom Development Center
Or
Genom Development Center Day 614, 17:33

> "Jogom van a nyilvános cáfolathoz."

Ez igaz, csakhogy semmi szukseg nincs ra.

 
Katz feldkurat
24
Katz feldkurat Day 614, 17:43

vazze, get a life! ezt mind a kettőtökre vonatkozik.

 
Zoli84
32
Zoli84 Day 614, 17:59

^^

ne szórakozzatok hosszú rágalmazós, cáfolós, lejáratós cikkekkel.... egy "Leszarom bazdmeg" című cikk "Leszarom bazdmeg" szöveggel sokkal hasznosabb.

Esetleg Jama999 az új konkurenciának megüzenheti hogy "Leszarom bazdmeg"

 
kecsegm
31
kecsegm Day 614, 19:57

no vote

 
Bececenev
22
Bececenev Day 614, 22:23

/sarcasm on
Éljen a magyar politikai élet.

/sarcasm off

 
Eva Online
38
Eva Online Day 614, 22:28

voted: qucik ne hagyd magad!

 
Lionbridge
33
Lionbridge Day 614, 22:31

Ne legyetek gyerekesek. Írány a harcmező, abban versenyezzetek ki üt le több téglát..
Quicksilver - mindenki tudja, hogy tied az indexes cikk, az újakat meg úgysem érdekli, hiába mondanak nekik bármit is, jó világba "születtek"

 
hekkat
37
hekkat Day 614, 22:34

"nem is LESZ OPOM" Ejnye, a LE igekötő tagadásnál helyesen az ige végén áll.

Viccet félretéve: illene már békén hagyni Quicket, eléggé demoralizáló h egyesek ilyen módon élik ki magukat itt.

 
taltosok
24
taltosok Day 614, 23:07

Kerka: szinte minden pártból van ott ember, kard is
ha már két kerka tag megszólal egymás után, neked méris üldözési mániád van, és rögtön mocskosra vált a beszéded, ezek szerint mi már nem is írhatunk erep szobába
egyszerűbb ha te nem jösz oda
én még egyszer nem beszéltem veled csúnyán, de tőled már kaptam mocskolódást
neked most savanyú a szőlő
Én személyesen kikérem magamnak ezt a hangot a Kerka Squad nevében. Mi is az országért harcolunk, mi is megérdemeljük ugyanazt a tiszteletet mint a többi század! Ami a kerka sozbába elhangzik az ránk tartozik, ami erepen meg mindenki magán véleménye. Nagyon szomorú, hogy személyed ilyen állatokat hoz elő az emberekből. Lehet veled is baj van.

 
Prizma Jeno
22
Prizma Jeno Day 614, 23:14

@hekkat:
xD xD xD xD xD xD xD


@Quick:
megértem, hogy ideges vagy, mikróba nem egyszerű eset, de teljesen fölösleges ilyen hevesen, érzelmi alapon reagálni. bőven elég lenne egy link... pl.:
<a href="http://www.erepublik.com/en/article/official-statement-of-polish-government1-764773/1/all" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/offi[..]1/all</a>

 
Mitsou
32
Mitsou Day 614, 23:17

A világ nem fekete-fehér.

 
gyika
41
gyika Day 614, 23:31

Hagyjátok már Quicksilvert békén. Ő már kivonult a politikából, a maga útját járja. Ha meg az fáj, hogy még így is nagyobb befolyása van egyes dolgokban, mint nektek, hát tessék dolgozni: ő a hasznos munkájával érte el ezt a befolyást.

 
kasparhauser
18
kasparhauser Day 614, 23:36

Quick kezdők is tudják, hogy nagyon nagy érdemeid vannak.

 
Hasis
21
Hasis Day 614, 23:38

Halihó.
Új játékosként nem sok közöm van a fent leírtakhoz, de undorítónak találom hogy még az e-világban is olyan mocskolódás folyik mint a való világban. Nem a másik fél aláásásával kellene foglalkozni, mert akkor eMagyarország ugyanarra a sorsra jut mint Magyarország. Legalább már egy nyamvadt játékban ne legyünk ilyen önzők. Tudom hogy ilyen a "politika" de miért is? KH.

 
Lord Heckmann
26
Lord Heckmann Day 614, 23:39

Mikrobi szerint Pepe nem tud űrhajót vezetni, meg különben sem szabadna egy 4 évest a volánhoz engedni...


Jáááj hagyjátok már abba, a kutya nem kiváncsi rá, hogy ölitek egymást.. menjetek el talira, rendezzétek le sörvirsli versenyben, oszt kalap....

 
Lord Heckmann
26
Lord Heckmann Day 614, 23:39

Egyébként meg kit érdekel ez, mikor General lettem? )))

 
Mitsou
32
Mitsou Day 614, 23:41

(*Az kimaradt, hogy a pletykák ellenére nem verekedtetek talin)

 
Quicksilver
25
Quicksilver Day 614, 23:43

Igen, taltosok, amikor bejön az erep channelre az Kerka squad, és sorban nicket váltanak kuvik1 kuvik2 stb, meg a többi gúnynévre, akkor tényleg nem egyértelmű, hogy ezt mint csapat művelitek...

 
taltosok
24
taltosok Day 614, 23:59

nem fogod látom
téged csak kerka tag sérteget igaz? más századokból nem?
miért nem nevezed meg őket is mint század, vagy szervezet? mert vannak mások is
de neked a kerka a lovaglótémád, mindenhol a századot becsmérled
nyílvános bocsánatot kérek a csapatnak!

 
Feherlofia
23
Feherlofia Day 615, 00:32

...édes Istenem....szánalmasak vagytok, SZÁ_NAL_MA_SAK!.

 
Feherlofia
23
Feherlofia Day 615, 00:38

Ja, és vote-ot a büdös életben ilyen cikk tőlem nem kap, ha nem lenne szívemnek kedves a monitorom, most leköpném...húzzatok a francba valami erepvitaforum.com -ra (ha nincs ilyen csináljatok), és ott verjétek magatokat a földhöz, meg húzzátok egymás haját, vagy vegyétek el a körtefomákat...felelős, köztiszteletben álló emberek vagytok a nép előtt, a Jóisten áldjon már meg Titeket!
Mi a túróért kell állandóan lejáratni magatokat, az újak is hánynak már lassan tőletek, pont az ilyenek miatt!!!

Még egyszer így felhúztok és MINDENT unSub-olok, csak a közlönyöket és Longfellow-t hagyom meg.

NO NEED FOR THIS!!!

 
Hippike
24
Hippike Day 615, 01:13

Ez valaminek tűnik bújtatva

 
F1End
25
F1End Day 615, 01:24

Az ilyemire szerintem nem ez a hely a megfelelő. Ahogy Fehérlófia írta inkább valami erepforumon folytassátok.

 
Mikrobi
44
Mikrobi Day 615, 01:44

Na, a fontossági sorban elértem odáig, hogy foglalkozzak ennek a nagyra nőtt óvodásnak a hisztijével:-)
Ad 1-2: az ország eladása nem olyan kijelentés, mintha azt mondanám, hogy "Quicksilver eladta az autóját". Ez egy vélemény, azt jelenti, hogy Quicksilver igen gyakran az ország érdekeivel szemben cselekszik, ír, beszél (hisztizik).
Ad 3: Bizony, lelkesen bizonygattad elnökként, hogy milyen jó lesz 4000 aranyat fizetnünk és cserébe békében élnünk a két régiónkban.
Ad 4: sosem állítottam olyat, hogy felmentettek az elnökségedből. Ezzel szemben nem véletlen, hogy egy elnöki ciklust csináltál csak és azóta már kiszorultál a parlamentből (ahol szintén szégyenletesen viselkedtél), kirúgtak a kormányszóvivőségből, mára semmilyen funkcióval nem bíznak meg, mert nem bírsz uralkodni az idegeiden.
Ad 5: erre Shaok szépen válaszolt:-)
Ad 6: banoltak a TO-szobákból is, nemcsak az #erepből. Tegnap meg saját shoutod tanúsága szerint is kirúgtak az #erepből, miután ott trágárkodtál és gyalázkodtál.
AD 7: az egyetemen azt mondtam, hogy teokrata *voltál*, amit egy hallgató félreértett és most az én számba akarod adni.
Ad 8: te sértegetsz engem folyamatosan és még fel vagy háborodva, ha az esetek 5%-ában válaszolok a mocskolódásaidra:-) És én legalább még sohasem hülyéztelek le, nem mondtam, hogy dögölj meg és nem trágárkodtam.
Ad 9: sosem állítottam ilyet.
Ad 10: ... ennyi volt az egész?

 
alioth
45
alioth Day 615, 02:45

Fárasztó és unalmas ez a marakodás, mindegy kinek van igaza. Tiszta IRL.

 
Decsi Dani
42
Decsi Dani Day 615, 03:49

én már nagyon unlak Q mindenféle cáfolattal együtt
meg a többieket is, csak ők nem írnak 2 km-es cikkeket ez ügyben

 
Istencsaszar
42
Istencsaszar Day 615, 06:25

Legjobb megoldás: előre megbeszélt napon, mind a hárman kiadtok egy cikket, hogy mekkora bal..sz a másik fél, és egyikőtök sem reagál a másik cikkjére, ezzel le is lehet zárni a témát. És még azon sem lesz vita, hogy kié volt az utolsó szó.
Amúgy tanács mindenkinek:
Mikrobi, Shaok: sztem ne foglalkozzatok vele, hogy miket csinál, vagy miket nem. Ha tényleg hazudozik, stb. akkor egy idő után úgyis kiderül, és akkor majd az egész ország megveti majd.
Quicksilver: ha azt állítod, hogy ők rágalmaznak, akkor te se foglalkozz velük, mert ezekkel a "viszontrágalmakkal" csak annyit érsz el, hogy sok ember azt fogja gondolni, hogy csak az védekezik hevesen, akinek van rejtegetnivalója.

 
Rozsgyi
34
Rozsgyi Day 615, 06:53

Quick, hagyd rájuk, én is indexes vagyok, és emlékszem a régebbi dolgokra, amik nagyrészt úgy történtek, ahogy leírtad.

Az más kérdés, hogy sokan azért szeretnek provokálni téged, mert látják, hogy könnyű kiborítani...

 
baluro
24
baluro Day 615, 07:09

Kurvára senkit nem érdekel már a rinyálásotok. Szánalmas.

 
Mogyi
33
Mogyi Day 615, 07:55

ne hagyd magad......

 
Rudolf McGarry
23
Rudolf McGarry Day 615, 08:08

Kedves Kuvik!
Tisztelt Kvikkszilver!

Egy valamit szeretnék csak neked mondani:

l á r i f á r i.

 
The_Kid
30
The_Kid Day 615, 14:31

lol
Ebben a játékban soha semmi - max időnként egy-két név - változik.

 
Kmerse
40
Kmerse Day 616, 01:40

Quick tedd meg azt a szívességet, hogy véletlenül sem leszel elnök! Az országnak nincs szüksége rád...

 
Feherlofia
23
Feherlofia Day 616, 13:58

unsub

 
Lisztes
47
Lisztes Day 616, 14:36

Quicksilver szimplán rossz elnök volt. Speciel én is emlékszem valamiféle elfogadhatatlanul drága román békejavaslatra, amit ő mindenáron el akart fogadni.
A teokrata korszakáról annyit, hogy megsértődött, kivonult a világból, majd rá két napra már újból visszajött. Ezt a viselkedésformáját egyébként a mai napi shoutok is tanusítják. Kereken 8 óráig bírta a "kétklikkes" üzemmódot, amibe önkéntesen vonult, mostantól ismét aktív mind a játékban (kommentelget), mind a chaten.
A Shaok-féle békejavaslatra meg igenis hazaárulás volt olyanokat írni, jogosan bannolt az erep szobából.

"mocskolódnak mint az erepen a Kerkások, pár vérpistike az MHP-ből, meg persze Mikrobi."
Ezt meg rohadtul vissza lehet vonni. Ennyire ne általánosítsunk, ha kérhetem. Se kerka, se mhp nem jelenti azt, hogy automatikusan utálnak téged.
Mellesleg baromi csúnya szavakat tudsz kiadni magadból, ezért is simán járna ban az erep szobából, hogy megtanulj kulturáltan beszélni.

 
GyermekT
29
GyermekT Day 616, 23:16

Na ez is egy kozepesen hosszu cikk,
ez is mint a tobbi az erepublik.com/en-en gyulekezik
ebben is a betuk kozepesen sokan vannak.

ennyi!

 
Quicksilver
25
Quicksilver Day 617, 07:47

Speciel nem voltam rossz elnök és nem fogadtam el a románok békeajánlatát, úgyhogy bármennyien is mondjátok ezt el, attól még nem lesz igaz.

Amikor visszavonulok az a baj, amikor nem, akkor az - valamiért mindig baszogattok páran.

Shaok-féle jogtalan bannolás: természetesen az hazaárulás, ha leírom azt amit már leírtak előtte és mindenki tudja... istenem, ennyire ostobának nézitek az embereket?

Majd ha a kerkások nem hordában járnak a chaten, a nevüket változtatgatva sértő, kigúnyolóan, akkor nem lesznek általánosítva. De kötve hiszem, hogy abba tudják hagyni.

Idézzek pár leribancozást, lekurvázást, IRL fenyegetést és a többi hasonlókat Shaoktól, Mikrobitól? Nyilvános az erep chat, lehet ideidézni... én bizony elhordtam bárkit bárminek ha megérdemelte, de az mindig reakció volt, míg ők maguk kezdik el mindig...

 
GST INC
Or
GST INC Day 618, 15:51

quick: akkor sem írom le magyarként kommentben. ez nem vitás. ha 200-an leírják akkor se.

sorihun