Burgenland: Alfa és Omega
Shaok
Pillanatokon belül kezdődik a mai kongresszusi gyűlés, melyen többek közt Burgenlandról sorsáról is szavaznak.
Szeretném idézni a Haza Hagyomány Haladás egy régebbi közleményét az ügyben, melyen most némileg talán változtatni illene:
"Burgenland szimbólum, úgy a játékban, mint azon kívül is. A való életben Trianonig Őrvidék magyar föld volt, s jogosan tekintik sokan mindmáig annak. Itt a játékban pedig Burgenland volt, ahol minden elkezdődött. A két régión nyomorgó, ám már hatalmas potenciállal rendelkező eMagyarországnak ez volt az első hódítása, később sok időn keresztül, s mindmáig gyakorlóterepünk. Rengeteg emlék, igen, mondhatom érzelem is köt minket hozzá.
Gazdasági tekintetben jelentősége nincs. Egy medium wood található rajta, melyen mindenki tudja, hogy nem lehet gazdaságosan termelni, a világpiaci árakkal nem veheti fel a versenyt. Marad tehát a kötődés. Elismerjük, hogy az osztrákok kötődése jogosnak tekinthető, a játékban eredeti régiójuk, ám ezzel szemben áll a mi kötődésünk. Idéznék a HHH pártszabályzatának második pontjából:
"Szövetségeseinket kötelességünk segíteni, mely segítségnek kölcsönösségen kell alapulnia. Ez addig helytálló, míg a segítség a magyar érdekekkel nem ütközik, melyek ez esetben elsődlegességet élveznek bárkivel szemben."
Jelen helyzetben pedig ütközik. Hűen elveinkhez tehát a Haza Hagyomány Haladás képviselői NEMmel fognak szavazni bármilyen alkura, mely Burgenland átadásáról szól."
Miben és miért szükséges a módosítás? A tegnapi kongresszusi gyűlésen elhangzottak indokolják ezt. A mindenki számára hozzáférhető, nyilvános logból kiemelnénk elnökünk érvelését:
"22:19 rlazol[E] Ausztriában nem élnek osztrákok
22:19 rlazol[E] a többség, ideértve a teljes jelenlegi vezetést
22:19 rlazol[E] IRL amerikai
22:19 rlazol[E] nem osztrák gyökerű amcsi, mint Ukrajnában
22:19 rlazol[E] hanem yenki"
A HHH levonja a konzekvenciát, ugyanis ez esetben osztrák oldalról természetesen nem beszélhetünk kötődésről. Ugyanannyira osztrákok, mint mi vagyunk, ugyanannyi joguk van elkérni IRL és játékbeli határok miatt. Ezekkel szemben állnak azok a magyarok, akiknek Burgenland/Őrvidék jelent valamit, akár a valós életből, akár innen a játékból származtatható ez. Magyarok. eMagyarok. Akiket az eMagyar kormánynak illene képviselni, az eosztrákokat pedig a sajátjuk. Na de menjünk tovább. Ha ez nem lenne elég, ott az állandó ütőkártya, a fenyegetettség érzékeltetése:
"22:20 rlazol[E] idő kérdése, hogy mikor jönnek rá az ellenségeink
22:20 rlazol[E] arra, hogy Burgenlandon fullblokkolhatóak vagyok"
Ez a kérdés, bár költői, de engem is érdekelne. Feszülten várom a pillanatot, mikor ellenségeink rájönnek, hogy fullblokkolhatóak vagyunk Burgenlandon...vagy mondjuk a valóban értéktelen amerikai területeken, ne adj isten a svájciakon, melyekkel szintén határos Ausztria. Ez tényleg tragikus következményekkel járna, reméljük nem jönnek rá soha. Bár miért tennék? Minek harcoljanak, hiszen elég ha elkérik. Mi úgyis odaadjuk. Az indoklás tegnap este is az volt, hogy azért hogy jóba legyünk. Rendben, legyünk jóban. Kérdés meddig megyünk el? Mennyit áldozunk be azért, hogy jóban legyünk pár amerikai játékossal, akik minden bizonnyal szívükbe zárták már országunkat. Mindent odaadunk, vagy valahol húzunk egy határt, s ha igen, mégis hol legyen az? Svájcnál? Budapestnél? De mért pont ott lenne, hiszen játéktechnikailag jelentéktelen régió, egy kanyi nyersanyag sincs rajta. Vihetik azt is, nemde? Lényeg, hogy jóba legyünk, nekünk meg úgyis csak felesleges.
A politikai abszurditás elérte eMagyarországot. Mi az hogy elérte, új értelmet nyert. Burgenlandot kormányunk át akarja adni, olyan indoklással, hogy az a régió támadható, s blokkolhatnak minket. Most akkor vegyen mindenki egy mély levegőt, s futtassa végig ezt a kusza gondolatot az agyán.
Mondok egy teljesen más történetet. Este van. Hősünk ül a megvilágítatlan szobájában, pillangókését dobálgatva ütemesen a padlóba a szomszédból halkan beszűrődő deathmetal riffjeire. Hirtelen fájdalmasan nyilal elméjébe egy gondolat: - Uramisten! Ezzel a késsel ölni is lehet! Mi van ha erre más is rájön?! Szapora léptekkel az utca felé veszi az irányt. Ideges tekintettel méregeti az arra elhaladó nyugdíjas házaspárt. Egy pillanatnyi habozás után torkaszakadtából üvölti: -ENGEM NEM FOGTOK MEGÖ... Utolsói szavai kimondatlanul maradnak, a halálhörgés és az önnön kezével átvágott torkából felbugyogó vér eltorzítják hangját.
Aki a fenti két történet között hasonlóságot vél felfedezni...nos, annak igaza van. Burgenland volt az első, innen kezdődött eMagyarország felemelkedése, rajtunk áll, hogy innen indul-e bukása is, keretbe zárva történetünket.
Comments
Én nem adom Burgenlandot.
Burgerland magyar föld!!!!
Burgenland magyar!
Rosszindulatú, gonosz propaganda, ahogy azt Shaoktól megszokhattuk 🙁
Majom M. Matild. Valahonnan ismerős a stílusod, és szóhasználatod. Egész biztosan nem vagy multi?
Shaok te egy hurka vagy.
Shaok nincs képben ennyi. Flamel mint sebahmah csak ő politikai inditatással
Adjunk fel mindent csak HelloKitty maradjon, ott szövetségesek vesznek körbe, és nem leszünk blokkolhatók! Fenébe már a nagymagyarkodással, ez STRATÉGIA! Ha érzelmeket akartok a játékba vinni, jáccatok TeknősNeveldét!
😛
Budapest ősi Római föld!
Szerintem adjuk vissza, nincs szükségünk rá, Nagy-Magyarországot meg még nem kezdtük el kiépíteni, majd ha már minden meg lesz akkor visszavesszük.
shaok tanácsai:
Nem kell béke csak 1500 Gold per régió fizetésnél. Látjuk mi lett belőle. Egy nyert háborút zárhattunk volna le MPP-kkel együtt.
Uralt ne adjuk vissza: Mitől másabb most Hellokitti? Ugyanaz csak nem eggyel több 10K ellenségünk van.
Építő jellegű kritika kéne nem a nem adunk semmit senki. mert a miénk. Majd megvédjük mindent egymagunk, hisz szöviknek se adunk vissza semmit.
"Shaok te egy hurka vagy."
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ a hónap kommentje 😃 😃 😃
Minek kéne visszaadni? Butaság
Ez a véleményem:
http://www.erepublik.com/en/article/osztr-kok-hol--922967/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/oszt[..]/1/20
Kocsma, gyere csak pókerezni, te nyuszi, ott mondd 🙂
Ott is mondom de itt biztos jobban zavar 😃
Hmmm alfa és omega? Csak én vagyok függő vagy másnak is eszébe jutott a Fallout 3?🙂
N3sh nekem is az jutott előszőr eszembe😃
Shaok te egy hurka vagy.[2x]
gyerünk flémelni gyerekek😛
samu126 te ezt nem értheted. Ez a bosszúhadjáratom első szakasza. De az összes többi is ebből fog állni 😃
legközelebb Kolbász lesz?😃 Zsírszalonna
Támogatom Burgenland visszadását az osztrákoknak. Bocsi Shaok, de nekem te vagy Piszkos Fred. 🙂
Látom jó volt a vacsi, hogy ilyen szépet sikerült büfizni... 🙂
"Majom M. Matild. Valahonnan ismerős a stílusod, és szóhasználatod. Egész biztosan nem vagy multi?"
Shaok, amennyiben az a gyanúd, hogy multi vagyok, vagy más módon csalok, nyugodtan fordulj ezzel az adminokhoz, és kérd, hogy vizsgálják ki. Ha esetleg konkrét bizonyítékod is van, oszd meg a nyilvánosággal.
De ha nincs, akkor miről is beszélünk?
Viszont a saját pártodban szétnézhetnél, nemrég bannolták egy újabb csatlósodat multizásért, ha jól tudom.
Nem Shaok hurka marad. Majd ha újít akkor esetleg én is 🙂
Minek kell a sógornak az a terület? Az EU-ba (vagy itt a peace-be) nincsenek határok! Soviniszta banda ez az osztrák (mind az a vagy ötven user)...
Shaok, csúsztatsz, akkor lenne értelmes a késes párhuzamod, ha:
1. Tényleg olyan szintű következményei lennének Burgenland átadásának mint a halál.
2. Ha nem veszthetnék többet ha el akarják venni, mint ha odaadjuk.
Ugyanis adott esetben ha már nem leszünk kanadai blokk alatt 24 órát jelent legalább egy ilyen blokk, hacsak buzgó honfitársaink nem verik le az rw-vel kombinált támadást.
Zabalint
Amúgy leszarom Burgenlandot, nekem mindegy hogy odaadjuk-e vagy nem...
Ti nem értetek semmit🙁🙁🙁
Nem Burgenland itt a lényeg,hanem hogy Burgenland volt a legelső terület,amit elfoglaltunk,ráadásul ez Quicksilver miniszterelnöksége alatt történt még,ezért kötődik hozzá Shaok is ennyire,nekem titkon bevallotta HHH szobában,jobb ha tudjátok😛
Érdekes dolog az élet...
Anno az volt a hazaáruló, aki Burgerlandot NEM akarta odaadni a németeknek.
Majd ezek a renegátok hősök lettek és most azokra mondják, hogy hazaáruló akik vissza akarják adni Ausztriának.
Egy körforgás 6 hónap alatt.
Előbányásztam egy akkori cikkemet, kicsit feleleveníteni az akkori gondolatainkat:
http://www.erepublik.com/en/article/n-mab-labanci-ba-megy-haz-t-rulni-mese--756481/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/n-ma[..]1/20
Ha visszaadjátok Burgenlandot, pokolra juttok...
Adjuk vissza Burgerland-et.
Valamikor egész Dunántúl A Római birodalomhoz tartozott.
Valamikor egész Dunántúl A Frank birodalomhoz tartozott.
Valamikor egész Magyarország osztrák örökös tartomány volt.
@Bebevagyok
Te tényleg nem látod a különbséget, vagy csak a "liberálisok" megszokott cinizmusával provokálsz?
Most mi van?!
Ha nem ér semmit akkor miét ne adjuk vissza? De ha nem ér semmit miért adjuk vissza.
Mit veszíthetünk ?
"s kervben annyi hű kebel szakadt meg a honért" - tiszteljük azokat akik áldozatot hoztak e hazért !.. akár keleten, akár nyugaton tették.
Leszavazva.
Most kérem azokat akik nemmel szavaztak írjanak egy cikket az osztrákoknál hogy:
1. miért szavaztuk le.
2. miért módosítattunk velük vagy négyszer amikor bekerült minden módosításunk ugyan úgy leszavaztuk ( stadler: veled lebeszéltük kérlek erre te már ne írj 😛 ).
3. miért maradunk még barátok
4. miért segítsenek nekünk ezekután ha nem adunk semmit ( hisz sose adtunk nekik semmit, ellnben segítségükkel 3 csatát nyitottunk nulla pénzért aminek darabja 2K Gold lett volna.
Ha már leszavaztátok ti is dolgozzatok picit ne csak az elnök aki napokig egyeztetett a szerződésen hogy nektek is megfeleljen aztán visszakülditek puszta kézzel hogy csinálja úgy hogy ezután is segítsenek.
Köszönöm.
Itt szerintem arról van szó, hogy a világháború el lett cseszve egy bizonyos ponton, most patthelyzet alakult ki, amire több megoldás is létezik, a vezetés viszont egyiknek sem állt neki, nem tesz semmit, ezért jó ha teljesen haszontalan dolgokról beszélünk, mint pl. Burgenland ügye, aminek kb. semmi jelentősége nincsen.
Zabalint
Marginaldefeat: cseh-magyar háború, Szlovákia bekebelezése mint olyan neked nem rémlik? 😉
@Peterbon😛
Ha az elnök ezt egy jó ideje tárgyalja már az osztrákokkal, és a tárgyalások szentesítéséhez szükség van a kongresszusra, akkor áruld el, miért nem a tárgyalások ELŐTT kérdezték meg a kongresszust? Top secret volt a terv?
Bocsi, de nem tudom sjanálni a kormányt akkor, ha 1.) olyan munkába kezd, amihez nincs meg a kellő felhatalmazása 2.) bár megtehetne valamit, de elbújik a kongresszusi döntés mögé. Természetesen a kettő verzió közül csak az egyik lehet igaz. De az egyik mindenképpen igaz.
Fragreg
Vissza kell adni Burgenlandot a játékbeli jogos tulajdonosának, a szövetségesünknek.
Sem itt, sem pedig (abszurd!) IRL nincs jogunk ahhoz a területhez.
IRL a világtörténelem egy rövid szakaszában Őrvidék néven Magyarországhoz tartozott, de ennek semmi köze sincs ehhez a játékhoz.
http://www.erepublik.com/en/article/-burgenland-a-mi-nk--923512/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/-bur[..]/1/20
NEmazert de telleg nemszabadna visszaadni.
Shaok: "Szövetségeseinket kötelességünk segíteni, mely segítségnek kölcsönösségen kell alapulnia. Ez addig helytálló, míg a segítség a magyar érdekekkel nem ütközik, melyek ez esetben elsődlegességet élveznek bárkivel szemben."
Jelen helyzetben pedig ütközik."
- Mindössze az alapján, hogy Te deklarálod, hogy NEKED vannak emlékeid Burgenlanddal kapcsolatban? És ettől a döntés már magyar érdekekkel ütközik? Ennyi erővel azt is írhattad volna, hogy "mert nincs kedvünk visszaadni, mert csak, és ha olyat csinálnánk, amihez nincs kedvünk, az rossz lenne, úgyhogy ez alapján ez magyar érdekekkel ütközik".
Nos, én jóval fiatalabb vagyok a játékban, nekem Burgenlandhoz csak olyan emlékek fűződnek, hogy amikor Burgenland volt a menü, az azt jelentette, hogy semmi értelmes, nagyszabású csata nincs, pang a fegyver- és vaspiac, és összességében mindenkit szétbasz az unalom. Tehát, amikor én meglátom Burgenland nevét, akkor nekem a "jaj, ne"-mirigyem azonnal túltermelni kezd.
Ez eddig két eltérő nézőpont, két különböző vélemény, nincs is ezzel baj.
Csakhogy, ha én HHH támogató lennék, akkor most rosszul esne, hogy az én véleményem egyáltalán nem jelenik meg a kongresszusban, holott ez lenne a népképviseleti demokrácia egyik előnye a számomra. Ehhez képest van az, hogy Neked szép emlékeid vannak Burgenlandról, ergo visszaadása "ütközik a magyar érdekekkel". (Ezen még mindig röhögnöm kell, ne haragudj. 😃 Nehéz elhinni, hogy ezt az okfejtést "politikus" írta.)
Ha komolyan veszitek a kampányaitok üzenetét, hogy "itt mindenki számít, te is", akkor meg kellett volna kérdeznetek a választóitokat, hogy milyen arányban támogatják vagy utasítják el Burgenland visszaadását, és úgy nyomni az igent/nemet, hogy ez a választói akarat megfelelően képviselve legyen a kongresszusban.
Burgenlandot megszereztem egy nordjyllandi gyümölcsösért cserébe; az osztrákokat küldjétek hozzám tárgyalni. Köszönöm.
Shaok pontyfetisiszta.
hurka😃 lol
Úgy. Szóval Ausztria lakossága IRL amcsi. Akkor teszem fel a kérdést: mi a redvás tökért nem IRL magyar???
Shaok vagy Burgerland...... egy örök dilemma melyiket adjuk? 😃D
sorihun
"Burgenland volt az első, innen kezdődött eMagyarország felemelkedése, rajtunk áll, hogy innen indul-e bukása is, keretbe zárva történetünket."
Sure... LoL.
Burgenlan😛 PIROS! Adjuk vissza az osztrákoknak az értéketlen területet.
Szerintem a kongresszus döntése után már nem üthetünk pirosat.
Az én magánvéleményemmel is ellentétes, de eddig épp erről papoltunk (amíg még fordítva nézett ki a dolog), hogy népképviseleti demokrácia van, hát most nem fogok segget csinálni a számból, ha történetesen nem az én véleményemet képviseli a kongressz.
Tiszta szerencse, hogy amúgy is külföldön harcol a század.