Battle, Hero, közösség?
Sky Warp
Az én véleményem a divízió 1-es BH-zásról, és Norbesz16 menjünk külföldre álláspontjáról. Nem személyeskedés, csak a véleménnyel szállok vitába.
Alapvetően egyetértek azzal, hogy a divízió 1-ben a BH szerzés nagyon erősen javítja a karakterek fejlődését, és mint ilyen, érdemes is csinálni. Én is ezt csináltam, amikor tehettem. Ezzel semmiféle gond nincs, a szerzett goldból az edzőtermet kell fejleszteni amikor akció van, elsőnek az ingyeneset, és ha van még rá gold vagy tudunk kölcsönkérni, akkor a 0,19 goldosat. Utána meg a town centert amennyire csak tudjuk, és persze ahhoz kellenek még cégek is. Szóval idáig teljesen egyetértek Norbesszel, aki ezt hirdeti és propagálja.
Ahol a véleményünk eltér, az az, hogy hol kell, lehet és illik megszerezni ezeket a BH-kat. Ő azt mondja menjen a játékos külföldre és ne nézze hol, ki mellett vagy ellen harcol, csak azt, hogy tud-e ott BH-t szerezni. Merthogy kint kevesebb sebzéssel lehet. Én azt mondom, hogy első helyen a magyar csaták és RW-k legyenek, utána a szövetségeseké, az ő oldalukon – és igen, én elítélem azt, aki szövetséges ellen szerez BH-t, még a div1-ben is. Hadügyminiszterként megengedhetetlen, noname játékosként még esetleg elcsúszhat egyszer-egyszer, de akkor sem szép, pláne nem szabadna büszkének lenni rá.
Miért? Hát mert éppen elég BH-t lehet szerezni magyar, szövetséges, ill. semleges csatában ahhoz, hogy ne kelljen szövi ellen ütni. Azaz egészen egyszerűen nincs rá szükség. És ha nincs rá szükség, akkor mérlegelni kell a kárát is: az adott szövetséges reakcióját. És ne mondjuk azt, hogy nem is látta senki, nem is figyelnek rá, nem is érdekli őket. De igen. Minden országnak fontos a saját csatája. Aki nekünk ’csak egy szövi’, az neki az élet-halál harc (mint volt az angol-német is). Ahogyan mi is figyeljük és kritizáljuk, hogy mennyi szerb/lengyel/angol/stb jön/nem jön mellettünk harcolni, úgy ő is figyelik a saját csatájukat és hogy ki üt benne, hol.
És ha egy magyart látnak az ellenoldalon BH-zni, még nem is biztos, hogy szólnak, hogy cikket írna belőle – de megjegyzik. A másodiknál már dühös lesz, a harmadiknál már megírja a cikket a gonosz magyarokról, a negyediknél szól a ONE összekötőnek, a saját HM-jének, az elnökének… és lassan romlik a viszony, eltűnik a barátság, nem fog jönni mellettünk ütni – és a végső lépés az amikor inkább megy az ellenfélhez ő is, csak azért is. Nem, nem lehetetlen. Láttuk a brazilokat, megtették amikor eléggé felháborodtak, ha nem is ugyanezen okból.
És ugyan Norbesz16 csak egy játékos, de ezt propagálja és ezt támogatja a légió egy része is (ha csak bajtársiasságból is, nem tudhatom és azóta többen mondták, hogy nem tetszik nekik sem), és erre akarja tanítani az újakat. Holott egyszerű lenne a megoldás, és senkinek sem okozna kárt: akármilyen csábító is leütni az ellenfelet is a BH-ról, nem szabad engedni a kísértésnek, és nem szabad a szövetséges ellen ütni ezért. Mert van csata ezer amiben károkozás nélkül üthet valaki, és ha valakinek van pénze annyi tankra, kajára, akkor van utazásra is.
És még valami. Aki kimegy BH-zni világvégi csatákban az több BH-t szerezhet. Aki viszont itthon üt, az több TP-t szerez. 1 TP medál 5 golddal jár, egy BH a div1-ben 2 gold; azaz 4 TP esetén (ami simán elérhető a div 1-ben) 20 goldot szereztünk, ami 10 külföldi BH-nak felel meg. És azt még bele sem számoltam, hogy itthon is szerezhető BH ennyi sebzéssel, szerintem 5-10 mindenképpen a div1-ben. 10 BH-val és 4 TP-vel számolva ez 40 gold, amihez 20 külföldi BH kellene. (ez mind csak saccolás, de kb reális)
Összességében szerintem a két módszer (külföldi csak BH-zás vs. itthoni ütés+BH) nagyjából összemérhető eredményt ad goldban, azaz fejlődésben. Szerintem a legjobb módszer az az, hogy nagyrészt itthon üt a div1-es játékos, és próbál BH-t szerezni éjszakai csatákban, rw-kben (ez gyakorlásnak sem rossz, hogy hogyan lehet BH-t szerezni), és emellett ha nincs éppen itthon fontos csata, néha kiugrik egy noname, világvégi csatába és szerez még 1-2-5 BH-t ott is. Semmiképpen sem szövetséges ellen, én úgy vélem, mert ami elkerülhető úgy, hogy ne okozzon kárt, azt el kell kerülni.
Így szerez TP-t, itthoni BH-kat, és néhány külföldi BH-t is, és lesz goldja felfejleszteni az edzőtermeket (ingyenes és 0,19 goldos 3. szintre) és a town centert is. Nem elfelejtendő, hogy így a közösségért is tesz, és nem csak a saját fejlődéséért. A játék az egyéni fejlődésre teszi a hangsúlyt, holott elvileg ez egy szociális szimuláció, azaz közösségben kellene gondolkodni. Aki pedig újoncként a saját fejlődését teszi az első helyre, az később is ezt fogja – hiába mondja, hogy majd később többet tud tenni az országért. Tudna, ez igaz. Csakhogy mindig is ott lesz az olcsóbb BH csábítása, a gold meg mindig is kelleni fog. És aki újoncként elcsábul, az el fog később is.
Szerintem. És nem, nem fogok szavazatot venni a cikkeimre, hogy népszerűbbnek látsszak. Nekem, igazi új játékosnak nincs kétnaponta 6500 HUF-om 500 vote-ra mint Norbesznek. Az is 3-4 gold árfolyamtól függően. Két BH. Vagy három heti edzés a 0,19-es edzőteremben. Ügyes ember, hogy a medáljaiból szerzett 92 goldból felfejlesztett 3 edzőtermet a 3. szintre (126 gold!), edz is minddel, félre is tud tenni, nyilván a town center is megvan, bazooka meg tank is bőven… és még votokra is futja.
De ez már csak mellékes, mert ahogy számolgattam, elgondolkodtam néhány számon.
SkyWarp
Comments
Még sokra fogod vinni a gondolkodásoddal, csak gratulálni tudok a szépen felépített cikkedhez o7
A szomorú igazából az, hogy egyáltalán meg kell magyarázni, hogy szövetséges ellen miért nem ütünk. Pláne, ha az ember valamennyire még sereghez kötődik is. Az meg ugye mindig is a legingoványosabb volt, ha mindez keveredett azzal, hogy az adott játékos teljesen individuális játékformát képviselte : ) Rossz oldalon ütők pedig mindig lesznek, csak azért legalább propagálni nem kéne...
Voted, subbed, commented.
Kormányban van, mit vársz...
Az a gond ,hogy a magyar csatákra div1ben kell 160-200k sebzés minimum ,mert bizony leütnek , míg ebből külföldön összejön 4-7 bh is .Írod ,hogy 4 tp medal összejön és mondjuk még 10 bh is ,de kint 50ks bhval számolva ez 40 bht jelent ami 80 gold ,szóval csak kétszer olyan hatékony mint itthon ütni. Arra pedig ,hogy a szövik haragszanak szerinted az ottani div1s emberek mit csinálnak? Ők is fájdalom nélkül leütik azt akit tudnak.
Ment a sub
nemezsak, ezért kell alapból itthon ütni és ezt kiegészíteni a külföldi H-val. Nem fordítva. Így megvan az otthoni ütés, megvan a TP, néhány BH is... ÉS megvan néhány külföldi BH is. Nem látom be a módszer hátrányát. És nem, nem kell hazai csatákban feltétlenül 200 k a BH-hoz. 50-100 k már elég egy éjszakaihoz vagy RW-hez. Kint meg nem minden BH van meg 50 k-ból. Szóval sarkítani lehet, de igazából szerintem nem muszáj.
Nyilván sarkítottam kicsit ,de kint nyilván nem olyan csatába ütsz ahol már valaki beleütött 100kt hanem ahol 10-20kval vezet valaki, ebből következik hogy ezek nem fontos csaták szóval édes mindegy, hogy Romániában vagy az Antarktiszon vannak, Itthonra pedig nekem az első próbám olyan 180k volt utolsó percben jött egy gyerek és bizony átütött.
Sub már régen megvolt, mert tetszenek a külföldi tudósítások Sky Warp köntösben bemutatva.
Ezen gondolatokkal egyet lehet érteni érzelmi okokból, míg a racionális, matekos gondolkodással is lehet azonosulni, abból a szemszögből.
Ez ügyben talán jobb az érzésekre hallgatni, mert sok embert bánt a dolog.
nemezsak, Norbesz, aki láthatóan dúskál a goldban, huf-ban és fegyverekben tudott idáig 24 BH-t szerezni, külföldön. Hol van ez az 40 BH-tól, amit mondasz? Külföldön sem adják a BH-t ingyen és egyre több a BH-vadász. Én itthon szereztem BH-t 40 k-val is meg 330 k-val is. Mikor, hogy jön ki a dolog. RW-kben könnyebb. És bárhol leüthetnek sajnos a BH-ról, ez is megesett velem is.
Ja vote is ment.
egy újabb jó cikk Tőled
Messzemenőkig egyetértek a cikkel! És szemivel is, hogy sokra viheted, ha megtartod ezt a gondolkodásmódot.
votesub, van még reményem a fiatal nemzedékben😃
"Összességében szerintem a két módszer nagyjából összemérhető eredményt ad goldban, azaz fejlődésben"
Sky Wrap, csak hogy a TP-k nem potyognak az égből.Te példádnál maradok, hogy lásd hülyeségeket beszélsz...
5 TP az 3 millió dmg! Az legrosszabb esetben is 50 BH medállal ér fel(60 000/BH) Viszont ha ügyes vagy 100-at is kihozol belőle(30 000/BH).
Nos akkor a 25-40 Gold, vagy a legrosszabb esetben is 100 Gold(de akár 200 Gold) éri meg jobban? Azt hiszem egyértelmű...
\o/
Köszönöm a gratulációkat, ez a cikk már érett egy ideje, mert sokat vitatkoztam Norbesszel a chaten is a témáról.
Nyugodtan kövesse bárki ezeket a tanokat, de ne csodálkozzon ha DIV 2-3-ban nem jut majd vele sehova...
Halkan jegyzem meg, ha a hitelességről beszélünk, akkor én DIV 1-esként mindjárt utolérem erőben Sky Warpot, aki már DIV 2-es. Szóval nyugodtan kövessétek ezt a példát.
Viszont utána senki ne csodálkozzon, ha megint eltörölnek minket a románok, mert képtelenek vagyunk megfelelően gondozni az erőforrásainkat...
Norbesz, 4 TP-t írtam a cikkben, ami 2 milla sezés (én már div 2 vagyok egy ideje, ne azt nézd, hogy nekem 5 van), és azt néztem összehasonlításul, hogy te idáig tudtál szerezni 24 BH-t, pedig semmiben sem szűkölködsz. Nem számolhatsz úgy, hogy ha egy BH 50 k sebzés, akkor az összes többi is az, mert a világvégi csaták száma is véges. Nincs napi tucatnyi olyan, és ez azt jelenti, hogy az átlag külföldi BH is felmegy 100-120 k-ra ha sokat csinálsz - annyiból meg itthon is lehet szerezni.
Hitelességről ne beszélj Norbesz, te is beismerted a saját cikked alatt kommentben, hogy nem a medálok után kapott goldból tudtad felépíteni az edzőtermeket mind. Én nem monetaryzok, másik karim sincs, így csak nemrég tudtam felfejleszteni az akcióban az edzőtermeket. De te nem vagy átlagos új játékos, tehát ezt más valódi új nemigen tudja utánad csinálni.
Sky Warp most bizonyítottad be, hogy fingod sincs a témáról...
4 TP az 2 milla sebzés. Oké. Az meg 33 BH minimum(60 000/BH), de kihozhatsz belőle 66-ot is!
A példa ugyan ott van. 20-36 Gold vagy 60-120 Gold? Továbbra is egyértelmű!
A 100-120k-s átlagod meg szép elszámolás eredménye lehet.: D
Én eddig minden külföldi BH-mat 60 000 vagy az alatt szereztem szinte! Az nem érv, hogy "a világvégi csaták száma is véges." Naponta igen.
Újabb nap, újabb csaták. Elég a napi 1-2 BH. Netán 3...
... nem kell a 2 millából egy nap alatt 33+ BH-t csinálj. 😁 Szóval nem véges a világ végi rw-k száma, mert minden nap új indul. ; )
Sky
Jó legyen 30 bh az is 60 gold amit össze lehet szedni ha nem pazarolod az ütéseket.
De itt az igazi kérdés a div1 pontjai egyáltalán érnek valamit? Volt már csata aminek a kimenetele ezeken a pontokon múlt? Mert ha nem akkor az egyetlen értelmes dolog ,hogy minél több bh-t próbálsz összeszedni és készülsz a magasabb divekre ahol már számít is ,hogy ki győz.
Ha meg velem példálózol akkor vedd bele, hogy én a programot a DIV 1 végéig számoltam. Nekem még van pár napom hátra, ami alatt még bőven fogok BH-kat gyűjteni....
"nemezsak Day 1,706, 07:20
Sky
Mert ha nem akkor az egyetlen értelmes dolog ,hogy minél több bh-t próbálsz összeszedni és készülsz a magasabb divekre ahol már számít is ,hogy ki győz."
Rávilágítottál a lényegre... 100 csatából 1-nél dönt a div 1 sorsa...
a TP az meglehet ugyanugy később is, amikor div2-3ban már nem olyan könnyű BHt és a fejlődéshez aranyat szerezni....
Majd idő eldönti ki "nyer"...bár már sikerült is szerintem : )
Szerintem sokan emlékeznek PedjaT tankolására a törökök ellen,amikor még a törökök szövik voltak. A szerbek egy ember baromsága miatt jó pár hétig vért izzadtak,mert a szövik nem ütöttek mellettük. Norbesz16 kispályás még ehhez,de jó úton halad. Abban viszont biztos vagyok,hogy miatta sokan nem fognak mellettünk ütni,ahol a "fejlődése" érdekében ellenoldalon BH-t szerzett.
1. Norbesz utálom ezt a románok eltörölnek ha én nem Full lanát tolok hozzáállást.
Nagyon állságos hozzáállás mert te nem azért full lanázol mert majd az erőddel többet fogsz ütni a magyar csatákban. Ugyanúgy akkor is egy egy BH-ra kitársz ahogy a legtöbb Bh vadász is mindennap a napi 2 millájából 1-et a Bh-ért üt valahol.
Miközben a fele olyan erejű ember pont annyit üt jó helyre mint ő.
Mindig ellövik ezt és valahogy kiderül hogy semmivel se sebeznek általában többet napi szinten.
Mellesleg Norbi úgy könnyű példálózni hogy egy 2 éves karakter vagyonát mentetted át az új karidba.
És e mellé kihasználod hogy szegény kezdő játékosnak hisznek.
"És ugyan Norbesz16 csak egy játékos, de ezt propagálja, ezt támogatja a légió is, és erre akarja tanítani az újakat."
Melyik légió?
SkyWarp:
Reszemről minden elismerésem. Nagyon szépen összeszedted azokat a dolgokat amikkel én is egyetértek és jól is raktad össze a cikket.
Ha talán ilyen kezdők lennének kormányban többre is mennénk.
MCM: Valószinűleg arra gondol hogy a légió promináns személyei és a kicsik is védték Norbesz hozzáállását a cikke alatt.
Lásd sorihun, Botyar ( elnökjelölt ) és még páran a fiatalabb légiósokból amiből az jött le számára hogy ott ez a nézet.
Csak így tovább Sky Warp a becsületes játék hosszú távon nem goldban de megbecsülésben biztos bejön. 🙂
Egy rövid gondolat, a rakétagyár építését én első helyre helyezném a TP és a szövik melletti BH-k megszerzéséhez. 🙂
Sky Warp: én azt megértem, hogy te úgy gondolod, ahogy Peterbond azt előttem leírta, viszont ez a mondat "És ugyan Norbesz16 csak egy játékos, de ezt propagálja, ezt támogatja a légió is, és erre akarja tanítani az újakat." ebben a formában nem állja meg a helyét.
Norbesz16, nemezsak, nem a ti tisztetek eldönteni, hogy melyik divízió pontja mikor nem ér semmi adott csatában. Igenis számít a div1 is. Ilyen hozzáállással akkor mi a fenének még prioritáson tartani egy csatát mittudomén' 11-44 állásnál. Lehetne rá mondani, hogy 'áh, úgysincs esély már hozni', csak épp nem egy ember véleménye számít, és nem ő fogja eldönteni, hogy hozható-e még vagy nem, hanem azok, akik igenis harcolnak a régióért.
Peterbon😛 "mert te nem azért full lanázol mert majd az erőddel többet fogsz ütni a magyar csatákban."
Mondod te... Ezek szerint még mindig nem sikerült felfogni, hogy én CSAK a div 1 érdekében beszélek, és DIV 2-től meglátjátok hogy a magyar csatákat zúzom majd ezerrel! ; )
Shalas95 a példádnak semmi köze ahhoz amit mondasz, mert az helyzetfüggő.
Szóval hagyd már el végre a ferdítést, és mondj ellen érvet arra, hogy azon az 1 ponton a csaták többsége nem múlik. A legtöbb csatát a DIV4, DIV 3, vagy DIV 2 nyeri meg, A románok ellen az eddigi győzelmeinknél szinte mindig a romik hozzák a DIV 1-eket. Még is mi nyertünk. Ez is azt bizonyítja, hogy szinte semmit nem ér az az 1 pont, csak arra elég, hogy jól fel lehessen fújni...
Épp ez az, hogy helyzetfüggő, ezért nem a ti tisztetek eldönteni, hogy éppen mikor múlhat rajta csata. Egy csatán belül nem csak 1db pontot szerez a div1, hanem még a leggyorsabban lezajló csatánál is minimum 8-at, de akár 16-ot is, ami egy 83 pontos csatát tekintve IGENIS SZÁMÍT! Ahogy te is mondtad, a románok viszik ellenünk a legtöbb div1-es kört, ez például a múltkori körösvidéki tankolásnál rohadt jól jött volna és hozhattuk is volna a csatát bármi gond nélkül, ha a div1 képes arra, hogy...
„Miért? Hát mert éppen elég BH-t lehet szerezni magyar, szövetséges, ill. semleges csatában ahhoz, hogy ne kelljen szövi ellen ütni. Azaz egészen egyszerűen nincs rá szükség.”
„És még valami. Aki kimegy BH-zni világvégi csatákban az több BH-t szerezhet.”
Én itt látok egy kis ellentmondást, de amúgy a cikkel nagyjából egyetértek. Én azt vallom, hogy csak magyar illetve szövetséges oldalon szabad bh-zni. Személy szerint én csak magyar oldalon bh-zok.
Szerintem a fejlődést túlzott mértékben nem fogja befolyásolni az az aranymennyiség amit külföldi bh-kból szed össze valaki a div2-ig. Aki ennyire maximalista mint pl Norbesz16 annál fennáll a veszélye annak, hogy hozzászokik „jó szokásához” és a jövőben is csak az aranyért fog bh-zni mindenféle idegen vagy akár ellenséges csatában olyan indokkal „hogy most én ettől jobban fejlődök, és ez a haza érdeke”. Nem. A csírájában kell elfojtani a rosszat. Csak magyar oldalon bh-zzatok!
... nyer nálunk. De még szerintem rengeteg példa van, amikor az a pár div1-es pont jól jött volna valamelyik oldalnak, és ahogy eddig is bizonygattátok, azt a rohadt vékony falat át lehet tolni 20k sebzéssel is, ami a harmada annak, amit ti egy BH-ra elüttök. Ha teljesen véletlenül egy 40-45%-os falba beleütnétek annyit, akkor az egész kört elhozhatnátok vele akár, és nem nektek kell eldönteni, hogy az az 1 pont épp mikor jön jól egy ONE priós csatában, főleg, hogy azért terjed ki az egész...
"Zoli84 Day 1,706, 07:25
a TP az meglehet ugyanugy később is, amikor div2-3ban már nem olyan könnyű BHt és a fejlődéshez aranyat szerezni..."
Igen. Köszönöm, ezt el is felejtettem. Fölösleges milliókat rakni a magyar csatákba csak azért, hogy kapjál TP-ket, mert később DIV 2-től ha nagyobb lett az erőd, már simán begyűjtöd őket a csaták során.
DIV 1-be hozol kb 50-100 BH-t, és DIV 2-be meg majd hozod a Tp medálokat, hisz DIV 2-től már nem BH-zol amúgy sem...
...ONE-ra a prioritás, mert minden kib***ott pont számít! Ezt kellene felfognotok, hogy sosem tudhatjátok mikor kell az a nyereség a Div1-nek, csak a saját érdekeiteket propagáljátok, ami már több játékosnál még több erőt von el.
Norbesz: Ok majd meglátjuk. 1 éve is lejátszottuk ezt a vitát. Én csak az eddigi tapasztalatokból indulok ki. Aki elindul ezen az úton vlaahogy sose ér a végére.
Mert mindig van egy következő Bh, egy következő Edzőterem egy következő napi Lana.
De még mindig nem értem hogy miért nem lehet szövi melett ütve begyűjteni azokat a BH-kat? Vagy ha már máshol nem akkor india pakisztán csatában vagy Maláj Rw-ben.
Miért pont a szövijeink ellen kell?
Na de mindegy ezt a cikket nem akarom végigvitázni.
Ahogy cseten is mondtam norbesz, a magyar tapasztalatok általában azt mutatják, hogy a nagy fogadkozás a BH-vadászoktól, hogy "most azért kell ez, hogy majd az igazán fontos csatákban többet üthessek" oda szokott vezetni, mint amikor statisztikát készítettem, hogy CH védelme alatt 38 ember BH-zott szerte a nagyvilágban. Szóval ne legyen igazam, de általában nem az szokott történni, amit írsz, hogy leállnak, amint megvan a cégekre való.
Ráadásul az meg a másik, hogy felfejleszted az edzőtermeket fullosra a div1-es BH-kból, és azt mondod, utána csak a magyar csatát fogod zúzni, akkor előbb utóbb elfogy a goldod, amit edzésre szereztél. Akkor meg minek fejleszteni az edzőtermet, ha nem fenntartható a lanázásod?
"És ugyan Norbesz16 csak egy játékos, de ezt propagálja, ezt támogatja a légió is, és erre akarja tanítani az újakat." ebben a formában nem állja meg a helyét.
he? ezt honnan szedted? Felejtsétek már el ezt. Vagy nem olvasni magyar? Olvasd már el a cikkem alatti kommenteket. Amugy vote. De az a baj.. azért kényszerül szerencsétlen külföldre menni szövi oldalán div1ben.. mert akkora suttyók tisztelet a kivételnek,hogy egymást ütik le. Ezen kéne változtatni és megtanulniuk nem verjük le
verik le egymást a div1 ben hanem várna egy kört akkor a polártársnak is megmarad meg neki is lesz kövi körbe 200k-nál pláne.
Istencsaszar: Az első fizetős edzőterem akkor is kifizethető napi szinten ha csak a kemény munkás és szuper katona medálok árait költi rá. De amúgy egyetértek veled és peterbonddal. Jobb nem elkezdeni az ilyet szerintem, csak magyar oldalon kell powerkodni