Join the new world

Tisztelt Részvénytelen Részvényesek, Munkatársak, Kollégák és Béla 'bá!
(Béla 'bá külön megkért, hogy egyszer őt is említsük meg az újságban, mert ki akarja rakni a bódé falára, ahol munkáját teljesítve ülni szokott, amikor éppen nem a sorompót húzza föl.)

Először is engedtessék meg elnézésüket kérnem az újság megjelenési dátumának enyhén randomizált volta miatt, de komoly gondjaink adódtak. Egyrészt a sokszorosítással, mert valaki megitta a stencilezőgépből a festéket, és soká tartott újat beszerezni. A tettest már keressük. Szóltunk Magdikának, a takarítónőnek, hogy figyelje a vécéket, és aki után kék színű lesz, azt azonnal jelentse a munkavédelmiseknél.

A másik gondunk az sajnos az én egészségügyi akadályoztatásom volt, de már jobban vagyok! Na jó beszámolok róla, mert előbb utóbb biztos kiderülne és akkor már inkább tőlem tudják meg. Mint arról pár napja beszámoltam, cégünk profitja ugrásszerű emelkedést mutatott annak ellenére, hogy mindent elkövettük, hogy ilyesmi ne történhessen meg. Aggodalmas éjszakák következtek, megerősítettük a pénztár védelmét is, de az igazgatótanácson eluralkodott a paranoia.

Az egyik este az igazgatótanács beosont suttyomban az irodába és a kőművesbrigád felszerelését elorozva további betonrétegeket kezdett el felhúzni a páncélszekrény köré. Sajnos kiderült, hogy nem csak a cégvezetéshez dilettáns, de a betonkeverés sem erőssége és hogy hogy nem, valahogy odaragadt. Mármint a páncélszekrényhez. Bele a betonba. Igazság szerint addig nem akarta elengedni, míg beton meg nem köt. Aztán meg már nem tudta. Másnap reggel Mancika talált rá és a röhögéstől percekig nem tudta elmagyarázni a mentőknek a helyzetet. Ezek után érthető, hogy az igazgatótanács sokáig lábadozott, ráadásul a kezére kötött betondarabok miatt napokig nem tudott gépelni. Borzasztó.

De már meggyógyultam. A kórházban töltött feledhetetlen napok alatt - Ebben közrejátszott Hilde nővérke, akinek akkora szeme volt, mint egy vezértehénnek és bár felülről hajazta a 80 kilót, a kedvessége és a gyógyítani vágyása Semmelwiesi léptékű. Igaz ugyan, hogy a gyógykezelés során kiújult az igazgatótanács porckorongsérve, mert a hölgy barátok közt sem mondható légies alkatnak, de bátran állíthatjuk, hogy bőven megérte. - Szóval a kórházban töltött feledhetetlen napok alatt cégünk új stratégiai céljait véltük meghatározni.

Először is mindenki ki van rúgva és ebbe beletartozik az igazgatótanács is.

Másodszor elrendeljük a cég teljes vagyonfelosztását. Vagyonunk az már nem nagyon van, mert mindenki széthordott mindent, de a kőművesbrigád másfél napi munkával és egy légkalapács tönkretétele árán kibontotta a páncélszekrényt a szarkofágjából és a benne található nagy mennyiségű készpénzen dolgozói ajándékokat készíttetünk. Felbéreltünk egy igazi fegyvermestert, aki képes vonatkerékből puskákat készíteni. Na persze nem valami flancos darabokat, meg az is lehet, hogy elölről kell őket megtölteni, de puskák, az már ziher! A tusba belegravíroztattuk a cégemblémát és Mancika egyesével anyai csókkal látta el mindegyik fegyvert, mintegy megáldván azokat. Ezzel a búcsúajándékkal látjuk el minden egyes dolgozónkat. Már aki bejött dolgozni. Aki szokás szerint lógott az nem kap lópikulát sem.

Harmadrészt újraszervezzük a céget! Az újraszervezést követően mindenkit szeretettel várunk vissza a megszokott munkahelyére, visszakapja mindenki a régi öltözőszekrényét is és Béla 'bát is várjuk a bodegába. Mancika külön szólt, hogy említsem meg, hogy nagyon várja vissza a karbantartókat, de üzeni, hogy a szerelőkhöz is be fog nézni sűrűbben, de a kalauzokkal és a vonatvezetőkkel nem tárgyal, mert megcsalatva érzi magát.

Negyedrészt leányvállalatot alapítunk külföldön, ahova egzotikus cseremunkára várjuk munkatársainkat kiemelt bérezéssel és juttatásokkal. Persze ez még a jövő zenéje, mert előtte az igazgatótanács elvonul kezeltetni a porckorongsérvét valami jó drága szanatóriumba.

Mindenkinek kellemes és eredményekben gazdag máshol-munkát kívánva, könnyek közt búcsúzik:
az Igazgatóság