341
Békejobb
UPDATE:
1. Továbbra is igaz (mert senki nem cáfolta meg) hogy Shaok OK NÉLKÜL bannolt ki a chatről. Ugyanis semmilyen erepes újság semmilyen kommentjének nincs köze egy, az erepen kívüli chatszoba belépési jogaihoz. Az #erep chanelről való kitiltásnak a chanelen történő dolgokhoz van köze. Mivel részemről ott nem történt semmiféle szabály vagy illemszabály-sértés így Shaok visszaélt az operátori jogával.
2. A #togov szobában mint hivatalosan felkért résztvevő voltam és vagyok is jelen, azaz előzetes ok (pl személyi átszervezések) nélkül onnan sem lehet kibannolni - ezzel ellentétben Shaoknak nem lett volna joga ott tartózkodni, op/owner jogot adni neki pedig különösen nem.
3. Az ominózus békeajánlatos újságcikkben a sokadik hozzászólás volt az enyém, amelyek mind mind a cikk otromba csapda mivoltát taglalták - mivel hát eléggé ügyetlenül lett megcsinálva, küülönösen, hogy a módszert már Feherlo is felhasználta volna és már neki sem jött be. Pedig az még jobb is volt, nem ennyire átlátható. Így természetesen a bármiféle hazaárulás vádja SEM áll meg hiszen nem volt titok amit elárulhattam volna.
+1. Mivel Shaok hetek óta folyamatosan sérteget és gúnyol, így tökéletesen tudja, hogy ignore-on van az #erep chanelen, ezt mondtam sokszor, így álszentség részéről azt állítani, hogy ő pedig figyelmeztetett - tökéletesen tudta, hogy ha hozzám akar szólni, akkor annak a módja a PM. Azaz tudta, hogy nem látom amit mond, így megáll az az állításom, miszerint egy szó nélkül bannolt ki.
Mindezeket összevéve továbbra is tartozik egy bocsánatkéréssel, valamint a nickem megtanulásával. Ha ennyi emberség sincs benne, akkor tökéletesen alkalmatlan pl. elnöknek is, bár ezt már közben mással, így a TO-egység és az elit szétverésének szándékával is bizonyította.
eredeti cikk:
Haragtartó ember vagyok ugyan, de némi rábeszélés hatására megpróbálkozok a békejobbal is.
A javaslatom a következő:
Ha és amennyiben Shaok nyilvánosan és írásban (a saját újságjában közzétéve) elnézést kér* azért, amiért egyetlen szó és ok nélkül kibannolt a chaten a #erep és a #togov szobákból (előbbiben értelemszerűen van jogom tartózkodni, utóbbiban pedig mint a TO-műveletek hivatalos tagja), akkor hajlandó vagyok megbocsátani neki ezt és elfelejteni a dolgot.
* no meg persze leveszi a bannolást...
A labda az ő térfelén van.
[it is an offer for Shaok to make peace after today's happenings]
Quicksilver
.
1. Továbbra is igaz (mert senki nem cáfolta meg) hogy Shaok OK NÉLKÜL bannolt ki a chatről. Ugyanis semmilyen erepes újság semmilyen kommentjének nincs köze egy, az erepen kívüli chatszoba belépési jogaihoz. Az #erep chanelről való kitiltásnak a chanelen történő dolgokhoz van köze. Mivel részemről ott nem történt semmiféle szabály vagy illemszabály-sértés így Shaok visszaélt az operátori jogával.
2. A #togov szobában mint hivatalosan felkért résztvevő voltam és vagyok is jelen, azaz előzetes ok (pl személyi átszervezések) nélkül onnan sem lehet kibannolni - ezzel ellentétben Shaoknak nem lett volna joga ott tartózkodni, op/owner jogot adni neki pedig különösen nem.
3. Az ominózus békeajánlatos újságcikkben a sokadik hozzászólás volt az enyém, amelyek mind mind a cikk otromba csapda mivoltát taglalták - mivel hát eléggé ügyetlenül lett megcsinálva, küülönösen, hogy a módszert már Feherlo is felhasználta volna és már neki sem jött be. Pedig az még jobb is volt, nem ennyire átlátható. Így természetesen a bármiféle hazaárulás vádja SEM áll meg hiszen nem volt titok amit elárulhattam volna.
+1. Mivel Shaok hetek óta folyamatosan sérteget és gúnyol, így tökéletesen tudja, hogy ignore-on van az #erep chanelen, ezt mondtam sokszor, így álszentség részéről azt állítani, hogy ő pedig figyelmeztetett - tökéletesen tudta, hogy ha hozzám akar szólni, akkor annak a módja a PM. Azaz tudta, hogy nem látom amit mond, így megáll az az állításom, miszerint egy szó nélkül bannolt ki.
Mindezeket összevéve továbbra is tartozik egy bocsánatkéréssel, valamint a nickem megtanulásával. Ha ennyi emberség sincs benne, akkor tökéletesen alkalmatlan pl. elnöknek is, bár ezt már közben mással, így a TO-egység és az elit szétverésének szándékával is bizonyította.
eredeti cikk:
Haragtartó ember vagyok ugyan, de némi rábeszélés hatására megpróbálkozok a békejobbal is.
A javaslatom a következő:
Ha és amennyiben Shaok nyilvánosan és írásban (a saját újságjában közzétéve) elnézést kér* azért, amiért egyetlen szó és ok nélkül kibannolt a chaten a #erep és a #togov szobákból (előbbiben értelemszerűen van jogom tartózkodni, utóbbiban pedig mint a TO-műveletek hivatalos tagja), akkor hajlandó vagyok megbocsátani neki ezt és elfelejteni a dolgot.
* no meg persze leveszi a bannolást...

A labda az ő térfelén van.
[it is an offer for Shaok to make peace after today's happenings]
Quicksilver
.

lol... 5 articles per day:)
hahahahaah
Shaok eddigi legszebb húzását láthatjuk !!!
webstartm, it was only 2 today!
Többszöri felszólításra sem fejezted be az amerikai sajtóban megjelent elnöki nyílt levél szabotálásának kísérletét, folytattad azt kommentjeiddel. Ilyen emberekre nincs szükség, arra meg főleg nem, hogy akár ismereteikkel az állam ellen cselekedjenek személyes felindulásból, hisztiből.
Bannoltalak #erep szobából, pontosan ezért. Majd amikor tudomásomra jutott egy #togov szobában zajló beszélgetés, ahol titkos anyagokat adnak épp neked, rémhírterjesztésről már nem is beszélve, felmentem oda. Mivel OP-jogod volt, rögtön bannoltál onnan, amint beléptem, az ország egyik hivatalos csatornájáról. Meg lett oldva a dolog Falban segítségével, aki beregisztrálta a szobát. Nem kell aggódnod, mostantól nem vagy a TO-csoport hivatalos tagja.
A hisztinek is van egy határa, amíg csak személyem ellen irányult, különösebben nem érdekelt, de ha már államérdekeket sértesz, akkor túllépted ezt a határt.
Én nem kérem, hogy kérj bocsánatot, inkább gondolkodj el. Majd ha képes leszel másképp viselkedni, akkor talán beszélhetünk egyebekről, addig nincs szükségünk belső szabotőrökre, van elég ellenségünk azon kívül is. Ehhez viszont nem jár meglelőlegezett bizalom, vagy akár esély, abból, már túl sok volt. Bizonyítanod kell, s az nem egy nap lesz.
what happened today?
Tehát Shaok tovább hazudozik, rágalmaz és az elnöki hatalommal visszaélve a saját magánbosszúját éli ki.
Ez az, szép elnöke van eMagyarországnak.
ááá kezdődik a buli megint. azt hittem ezt már abbahagyatátok két hónapja.
gooooooooooooooal
Shaok - Quicksilver : 1-0
voted
must see everybody
Voted ^^
Quicksilver, ismét te rágalmazol, mi volt a kommentemben hazugság? Írnám, hogy mutasd meg, de ez nehezen fog menni, lévén nemlétező.
theodeus:
Shaok banned Quicksilver from our official chat room (mibbit #erep)
They don't like each other very much...
Úgy látszik Quicksilvernek savanyú a szőlő, de nagyon... és a részleteket elfelejtette elmesélni... Quicksilver... a hisztiből a tombolás felé... be kéne fejezni már egyszer és mindenkorra a hisztit!!!
AaReE
Az amerikai cikked a tehetségtelenség szép példája, a togov csatornán pedig mint hivatalos tag voltam jelen, azaz egyik hazugságod sem állja meg a helyét - főleg a többszöri felszólítás nem, hiszen egyetlen árva szó nélkül bannoltál mindkét helyről.
A labda az o felen van...na Shaok:)
és ehhez nekünk mi közünk?
fulig
LoL?
Boxmeccs kérem szépen a Legendarium arénában! Ki kire fogad???
Shaok nem tudom mi történt ma a chaten, de én láttam a nyílt leveled, amit az amcsiknak írtál. Ismerek pár amerikait személyesen. Szerintem a román befolyás csökkenésének megemlítése nem volt túl jó ötlet. Ismerve a habitusukat kikérik maguknak azt, hogy valaha is befolyás alatt álltak volna.
Kvikk, most komolyan ennyire széllel szemben akarsz?
csak vagy 100 ember látta, amikor vagy 4-szer felszólítottalak #erepen. #togovon is látta minden résztvevő a történéseket. Ezt még szerintem magadnak sem tudod bebeszélni.
Szállj magadba - nagyon rádférne.
Quick, you're always welcomed in eRomania.
ne civakodjatok!
Shaok banolt téged az #erepből, te meg őt a #togovból. Én meg jót röhögtem, tiszta óvodás vagy.
nah fasza...így kéne megbízni a vezetőkben?Quicksilver:nem veszed észre h mindíg te körülötted van a balhé?!Ha állandóan körülöttem lenne ilyen balhé, akkor már rég elgondolkoztam volna...Nem állok senki pártjára, de ez elgondolkodtató.
Ezaz mikrobi!Megmondtad a tutit!
shaok, autoignore-on vagy hetek óta, tudod te is nagyon jól. Nem beszélgetek veled, mert képtelen vagy kimondani a rendes nickemet, még most sem.
scristian, I have a good place in Ukraine, until this small and hateful man goes from presidency.
Csakazértsem vote -.-
Ne haragudjatok, de szerintem a békejobb nem egyenlő egy ultimátumszerű cikkel.
Nem tamadas meg oldal valasztas, de az erdekelne, hogyha ugyis "gyenge" volt akkor minek kellet tovabb gyengiteni?
Én ugyan nem voltam személyesen tanúja az eseményeknek, de azt mindannyian tudjuk, hogy Quicksilver egyáltalán nem hajlamos a hisztire, az ország lejáratására világszinten, ha nem tetszik neki valami.
Szalacsi
Shaok amerikás cikkét azért kár volt a román Andreiiel kórusban fikázni...
Le kellene menteni a kommenteket, mert heti 1x mindig újra előjönnek ezek Quicksilver kapcsán.
Felesleges ennyit gépelni, úgy is mindig ugyanazt mondjátok
ami azt illeti ezt a beszélgetést én mentem
Jó lesz ez egy hónap múlva
Tuxi ezzel leszel Media Mogul
szerintem barmi gondotok van egymassal, oldjatok meg, bekuljetek ki, es kesz
Nem is rossz ötlet ! Amúgy is van még 1-2 ilyenem
Az meg külön csemege, amikor azon hisztizik, hogy kiejtés szerint írják le a nickjét. Az viszont rendben van, hogy ő előtte 2szer gyors egymásutánban lehazugozza az eset "elkövetőjét"
Szalacsi
Szalacsi... micsoda észrevételek! egész feldobta az estémet Quicksilver!
Samottegla: Szerintem kibékülniük sem kell, nem kell midnenkinek mindenkit szeretnie. De ez már szánalmas, hogy így megy a szabotálás jobbra-balra
Szerintem Shaok kezdeményezése az eUSA felé jó ötlet volt, a cikk megfogalmazása megint más dolog. Cikket is írtam erről
REKLÁM
<a href="http://www.erepublik.com/en/article/mi-lesz-hogy-lesz--822595/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/mi-l[..]1/20</a>
REKLÁM
hát,a téma komolyságától eltekintve vmin nevetni is kell
amugy nagyon is sok közünk van sztem..... és jó h ha a pornép tudja az igazságot ,mármint az igazit
Kuvik, csak azért ignorálni valakit a chaten, mert nem írja be végig, hogy QUICKSILVER, óvodás hisztinek tűnik. Így pedig nem hivatkozhatsz arra, hogy nem hallottál egy figyelmeztetést.
És azért ez a "Békejobb" se semmi. Nagyjából így lehetne magyarra fordítani: "igaz hogy Shaok egy idióta bunkó gyökér, de hajlandó vagyok megbocsátani neki, ha alázatosan leborul előttem, és elismeri felsőbbrendű mivoltomat"
lol
Még mindig Szalacsi
Szalcsi: LOL
Lassan csak miattad fog vote-ot kapni:-D
@Mikrobi: Még jó, hogy Tilde nem játssza el ezt mindig, ha valaki nem ír le minden karaktert a nickjéből.
Szalacsi
A cikk lol
De az semmi az okos néphez képest, hogy idehaza mennyi "okos" ember van , és persze mind megmondja a tutit.
VOTE! Mert már rég nevettem ennyit.
Szalacsi: Moncc valamit! Te aztán a vízből veszed ki a zoxigént!
Komolyra fordítva a szót: szerintem az ilyen cikkek Quicksilver (remélem jól írtam ;P) méltóságát rombolják. Most nagyot zuhant a szememben a kisasszony. Bár nyilván ennek nincs semmi jelentősége ^^,
javítok: Szalacsi.
Elnézést a hibáért:)
Csak vote-oljátok fel, hadd lássa mindenki! Bár szerintem ez reggelre el fog tűnni, lementem az oldalt;-)
@Kis David: Ejj, kell neked itt elnézést kérni, pedig már épp írtam volna a cikkemet, hogy mekkora tapló állatok vannak minálunk.
@Mikrobi én is lementettem már !
An jó most mrá ment a vote!
Batman Corporation: Igazad van.Én már unsuboltam az újságot, nem is tom mikor.Talán amikor megint hisztizett...esetleg a congress választásokon? Ááá, már annyira egybefolynak az időpontok, és az okok:D
@Szalacsi: Komolyan kezdem sajnálni szegényt. Itt oltogatod a saját újságja hasábjain
Te szégyentelen jómunkásember
ilynekor hol vannak? hirtelen elmentek aludni?Most úgy meghallgatnám, mit válaszol neked Szalacsi.
@Batman Corporation: Ha ő lehülyézhet az én újságomban (megtörtént), akkor azt hiszem én is elmondhatom a véleményemet. És még le sem hülyéztem senkit.
Szalacsi
Micsodaaaaa? Hű. Süllyed a hölgy a szememben, már a kisagyamban sétál
ha már úgyis olyan össznépi banzáj van itt, mégeccer bejelentkezem, úgyis már csak a kommentek miatt járok erre
amúgy ha békejobbot nyújtok, én mindig úgy kezdem, hogy haragszom. ezzel megalapozom a jó kapcsolatot, és innentől egyenes út vezet a fennforgásig.
fulig
Batman Corp.: UNSUB!
És megoldódik minden problémád:D
Nem is értem h lehet neki folyamatosan növekvő az olvasószáma...
És én még azt hittem, hogy unalmas ez a játék
Már megtörtént kicsit régebben. Igaz, akkor félrenyomtam valamit. Aztán olvastam pár cikket és inkább úgy hagytam.
Egyébként vicces. Lehet, hogy idegi betegségem van, mert ma véletlenül véglegesen kitöröltem a dokumentumok mappámat. És még csak részeg sem voltam.
CamperChris: vannak arcok, akik gondoskodnak a szórakoztatásról:D
Lehet rájöttem:Quicksilver az országnak ilyen Udvari Bolondja lesz lassan.
Lehet ez lenne a Nagy Cél?!
Mert jó úton halad affelé
By the way:
<a href="http://www.erepublik.com/en/article/mi-lesz-hogy-lesz--822595/1/20#comments" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/mi-l[..]ents</a>
Olvassátok baszki.
Batman Corp.: , LOL, OMG, és minden más
olvastam már Vazze:D
ment is a vote!
Köszöntem ^^, De valaki üsse má meg a másikat, kezd lanyhulni a bunyó
Azért oltári jó ez a cikk, főleg a kommentekkel együtt. Indítani kellene valami díjat a világ legelfuseráltabb békülési kísérletei számára, jelen képződmény jó esélyekkel indulna.
Szalacsi
Quicksilver-Shaok
Pls nyomjatok már be egymásnak scak még egyet!
Léci-léci-léciiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii iiii:D
"Világ legrövidebb könyvei" rovat update: Quicksilver sikeres békülései.
Hajrá Szalacsi! Szétröhögtem magam a gyógyszeres commenten!
Ebből lehetne egy új képregény is
Jó cikk. Ultimátum rulez. Alázkodj meg te elnök és megbocsájtok! E
Mikrobi:
"Kuvik, csak azért ignorálni valakit a chaten, mert nem írja be végig, hogy QUICKSILVER, óvodás hisztinek tűnik. Így pedig nem hivatkozhatsz arra, hogy nem hallottál egy figyelmeztetést."
IRL óvodapedagógus vagyok, hidd el az óvodások ennél értelmesebbek...
jajne jajne! Quicksilver fenyegetőzik!
Mi lesz így, mi lesz így?!
...
semmi.Tisztára mint anno a FIDESZ 72 órás ultimátuma.Egy vicc az egész.Azon is jót röhögtem, ezen is.Csodálom h ő nem röhög.
<a href="http://kepfeltoltes.hu/090601/kvikk_www.[..].jpg" target="_blank">http://kepfeltoltes.hu/090601/kvikk_www.[..].jpg</a>
csak a kedvetekért..amúgy köszönöm, tényleg jót röhögtem
Quicksilver!!!
Ha Shaok ignore-on van akkor jó hogy nem láttad amikor felszólított
Ez eddig csak nekem tűnt fel???
Szerintem ezzel pontot is lehet tenni a dologra. Shaoknak igaza van, hogy ő felszólított, neked meg igazad van, hogy nem láttad.
Kapcsold ki az ignore-t és nincs félreértés.
És az a legszomorúbb, hogy azt hiszi, ez így normális. Persze nyilván mi vagyunk a hülyék, vagy ahogy ő mondaná hernyók, kukacok, legyek (nem is tudom így hirtelen melyiket használta a magyar lakosság értelmi szintjének kollektív jellemzésére egyik alkalommal), lényeg hogy undorító teremtések kevés ésszel.
Egyszerűek vagyunk, mint a félbehajtott káposztalepke.
Szalacsi
így leglább fontosnak érezheti magát...
vote:59-komments:78
Ez is elárul valamit...
sajnálom h nem voltam ott.Lassan abba a szobába is kéne járnom.
Am jó látni h komolyan veszi a munkáját.
az én vote-om csak Szalcsi miatt ment, szal azt ne számold:D
Álljatok már le ez lehet hogy még az általános iskolában menő volt, de szedjétek már össze magatokat...
megér ennyi fáradságot Tuxi?
Kis David Ha nem kommentel szét mindent és nem kiabál ki mindent amit megtud akkor igen...
Na, kénytelen voltam átjelentkezni, mert elkopik a billentyűzetem a sok "Szalacsi" beírkálás miatt.
Egyébként meg ha tényleg békülni akart volna, nem ilyen "cikket" írkál, hanem ír egy PM-et, hogy ez és ez van, és békülnék.
Így nekem inkább az jön le, hogy újra beállt nála az agy oxigénhiányos állapota, ami leginkább sértődékenységéből fakad, és ezzel kívánta megtorolni vélt vagy valós (inkább vélt mint valós) sérelmeit.
Aztán csodálkozik, hogy röhögünk rajta. Néha kicsit sajnálom is... de a legtöbbször nem.
Nekem teszik a dolog, érzem a boldog békeidők szelét. Háborúban nem ér ennyire rá keresztbe tenni az országnak...
Táposok
No azért az se szép amit most a kommentelésnél műveltek. Szerintem kapott eleget a picsakantátáért.
El lehet tenni a faszkorbácsokat... vagy igazából nekem mindegy, jóéjt.
Ezért már megérte, hogy Shaok lett az elnök:D
<a href="http://www.erepublik.com/en/article/-jjeli-aktualit-s-822665/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/-jje[..]/1/20</a>
Ha az emókon lehet röhögni, akkor egy emócionális rohamon miért nem? Egy oltásból is tanul az ember, hát még ennyiből.
Ikszdé !
Ipath, nem tudom kikapcsolni az ignore-t (egyébként nem is akarom, hiszen folyamatosan sérteget), hiszen bannolt erepről OK NÉLKÜL és igenis egy árva szó nélkül. Valamint a togov-ból, ahol jogom van lenni mint TO-közreműködőnek. Oka ott sem volt rá.
Ergo neki kell bocsánatot kérnie - és levenni a bannt az erep és a togov chanelen.
Nekem arról vannak emlékeim, hogy anno az Index-cikkben Quick arról sírt, hogy bizony, itt is olyan a politika, mint IRL, sárdobálás, egyebek.
Ez meg itt egy kétszemélyes privát konfliktus, khm, rendezési kísérlete nyilvános közleményben, magaslóról.
Yeah.
Vote megvolt, ezt tényleg lássa mindenki...
nah... részemről ment az unsubscribe, nem akarom ezt a postaládámban olvasgatni.
Semmi közöm hozzá. Pá.
Bocs QuickSilver, de szerintem legközelebb csak olyan cikket írj meg amit előtte átgondoltál. Komolyan elgondolkodhatnál egy kis önkéntes amcsi vagy japán száműzetésen. Legalább addig amíg Shaok van kormányon.
@Quicksilver: Ez a békülési kísérlet most komoly? Hogy lehet így "békülni"?
És egyébként is mi az hogy bocsánatot KELL kérnie? Nem kell! Bocsánatot KÉRHET, ha akar. Vagy ha jó kapcsolatot akar ápolni veled. De semmiképpen sem kell. Egyébként ha csak a fele igaz annak, amit írt, már megértem az úgynevezett nem létező okát a bannolásodnak. Azt meg ugye te se hiszed, hogy itt mindenki naivan elhiszi neked, hogy nem hisztiztél, nem próbáltad szabotálni a cikkét, nem oltottad le magasról, stb.
Ezt már írta, hogy addig ellesz Ukrajnában.
Shaok nem volna egyszerűbb odaírni " Bocs B+!" ?
Qkikk nem volna egyszerűbb félretenni?
Mi akkor is rátok figyelünk ha a fejetek tetejére álltok!
Dont drink and comment....
Na Bacilus, neked véged! Rosszul írtad Quicksilver nevét, örülj, ha nem végeznek ki helyben. De minimum perma ban jár érte, nem is értem miért nincs még bent ez az erep lawsban.
Mondjuk #erepről unbannolhatná, az tény. De a többi csak (hogy IRL-ex-miniszterelnökünk szavaival éljek) LÁRI-FÁRI!
@Szalacsi: Amennyi értelmetlen ban van eRepublikon, akár ezt is odavághatnák a szabályzatba...