Az ufófinaszírozási rendszer alternatívái
csuzliszem
napizene
Kedves gyerekek
Hihetetlenül botrányosnak tartom kormányunk hadügyi reformját, ami az eddig valamilyen szinten működő rendszer helyett, egy teljesen életképtelen megoldással az ufókat támogatja szeretett polgáraink helyett. Igazi ufót még csak a mónika só túlképzett vendégei láttak, és őket is csak maximum megerőszakolták, vagy kísérleteztek velük, de semmilyen maradandó károsodást nem voltak képesek okozni nekik. Egyetlen egy filmben sem emlékszem, hogy az idelátogató idegen leigázták volna bolygónkat. Annyira fejletlenek, hogy elég volt a holdon található bázisukra feltelepíteni az Y2K vírust, amit a Földön még az utolsó 286-os is kinevetett. Ripley hadnagy is lazán kihajította az űrhajóból a fő élient, és Schwarzenegger is beszopatta a predátort. ET-re már nem emlékszem, de szerintem ő is csak a menekülésre volt képes. Egyértelmű tehát, hogy az ufók teljesen alkalmatlanok az emberek elleni hadviselésre. Ezért vázolok néhány sokkal inkább használható finanszírozási rendszert.
Al-Kaida finanszírozási rendszer: Szegény Oszama állítólagos halálával vélhetően hatalmas pénzektől esik el a közel-keleti akciócsoport. Ha a magyar állam támogatásáról biztosítaná őket, egy nagyon erős szövetségessel lehetnénk gazdagabbak. Ráadásul egy USA elleni hadjáratban biztos maximálisan odatennék magukat.
Barcelona finanszírozási rendszer: A Barcelona labdarúgó csapata rohadt unalmassá teszi az egyébként is egyre kevésbé szórakoztató sportágat, főként azzal, hogy mindig nyernek. Ha pedig nem nyernek, akkor a bírók kisegítik őket, és mégis nyernek. Ezen logika alapján, ha segítenénk kiharcolni az erepen belül autonómiát Barcelonának, akkor lenne egy adminok által támogatott szövetségesünk, aki mindig nyer. Tiszta sor.
SP támogatási rendszer: Régebben is felmerült már, hogy celebeket kellene beszervezni a játékba, akik csökött rajongóikat idecsábítanák. Erre legalkalmasabb SP lenne, aki a fészbukfüggő tinédzserek legnagyobb bálványa, egyetlen csettintésére több tízezer tinisuna érkezne a játékba. Sőt, mivel Wolf Kati után legközelebb ő indul az euróvizilós dalfesztiválon, akár más nemzetek gyermekei is csatlakozhatnak hozzánk. SP akár elnökünk is lehetne, legalábbis én kb ilyennek képzelem el a közelmúlt magyar elnökeit.
Killer Rabbits finanszírozási rendszer: Szerintem ez lenne a legkézenfekvőbb megoldás, hiszen egész eMagyarország legnagyobb katonai alakulatáról van szó. Hivatalos nevünk Imperial Killer Rabbits Dandár. A főnöknek kellene még néhány cég és egy kis lanapénz, hupák nyitni akar egy italnagykert, pinkinek új görkorira lenne szüksége, nemmondommeg pedig meg akarja venni a Photoshopot eredetiben. És akkor még nem is beszéltünk a korosodó horgászfelszerelésemről és Thomjohnson Fradi bérletéről. Tehát nálunk elfér a pénz, küldjetek nyugodtan, és mindenki jól jár majd.
Comments
"Annyira fejletlenek, hogy elég volt a holdon található bázisukra feltelepíteni az Y2K vírust, amit a Földön még az utolsó 286-os is kinevetett"
Értem én, értem én, de hogyan csatlakozott az ufóból egy szaros laptoppal az idegenek anyahajójának központi hálózatára? : D
Bluetooth, wifi? : D
vote. ; )
Ezt csak Will Smith és az amerikai tudósok tudjaák:
Óóó, eredeti PS...hüpp...hüpp...
Egyébként E.T.- nek világított az ujja, gondolom egy nukleáris csapásmérő egység volt beleépítve, csak nem akarta használni, mert elszáradt a növénye.
nem értek egyet a cikkben vázoltakkal!! Csak a Barcaaaaaa!!!!!4444!!!!!444!!!😃DDDDDDD
de különben is felhasználtad sp képét az már megér egy reportot... 😃DDD
a barca az szar tehát azaz ötlet eleve halott, viszont a killer rabbitsos az nekem is bejövős
Ivett:
Infraporttal, az a menő. Ha volt infrás mobilod, tudod miről beszélek.
epic :Đ
Az iraniak mar igy is a Horthyban tankolnak. Ki tudja, ki penzeli oket..
Meg ki tudja, miket meselt Ernst nekik az ellentengergruppenfuhrerrol.
Vote !
De csak a csajokra fent : P
Ki az az SP? Egy kicsit buzoidnak tűnik elsőre..
talán azért nem tudták, mert sokkal több kockánk van mint a borgnak...
amúgy meg csak a Deportivo, most csak megtévesztünk mindenkit, hogy kiestünk a másodosztályba, jövőre pedig az NB1-ben indulunk...
ahá szóval jövőre a depor nyeri az nb1-et, de a Tristan és a Makay azt akkor leigazolják a fradiból?
igen, ugyanis a hal régiót átvesszük a spanyoloktól, így magyar terület lesz IRL, ezért indulhat...
természetesen rehabilitáljuk a nagy sztárokat: Tristant, Makaayt, Luquet, Victort, Djalminhat, Pauletat stb.
és simán magyar bajnokok lehetünk! SUPERDEPOR!
Akkoriban én is szerettem a Deport, sosem felejtem el, mikor a Manchestert oktatták. Tristan mai napig egyik nagy kedvencem.
voltak nagy meccseik milan, monaco ha jól emlékszem 🙂]]]
❤️ >>>>> https://www.youtube.com/redirect?q=%6e%61%6b%65%64%2d%67%69%72%6c%73%2e%6f%6e%6c%69%6e%65%2f%6b%6b%2f%78%6b%44%57%43%39%3f%73%6f%75%72%63%65%3d%65%72%65%70%75%62%6c%69%6b%26%61%64%5f%63%61%6d%70%61%69%67%6e%5f%69%64%3d1782001