Az árnyékból...
Smach
Jó reggelt Mindenkinek!
Minden nap feljárok edzeni és dolgozni (Érdekes módon, amikor aktívabb voltam, volt hogy elfelejtettem melózni. Most már zsinórban 70 napja nem fordult elő velem ilyen
🙂). Néhanapján a sajtóból is szemezgetek. Az utóbbi 2-3 hónapban csak néhányszor harcoltam. Mostanában a legnagyobb megmozdulásom az utolsó régiónk WTD elleni csata idején volt. Úgy éreztem szükség van rám, hát jöttem. Bár a látszat az volt, hogy felesleges az erőlködés, én mégsem éreztem kidobott pénznek az akkor elköltött aranyat. Az eHaza és a játékélmény megkövetelte, pont.
A mostani elnöki ciklus előtt STimi felkért legyek hadügyi szóvivő. Már akkor látszott, hogy nem sok időm/kedvem lesz a játékra, mégis elvállaltam, hogy heti egy összefoglalót írok majd a közlönynek. Sajnos ezt sem tudtam teljesíteni. Ezúton kérek elnézést tőle, a kormánytól és minden játékostól, amiért nem tartottam meg az ígéretemet.
Úgy látszott, már csak a kétkattolás marad a játékból.
A fordulat kb. egy hete következett be. Nem tudtam aludni, és kapcsolgattam a tévét. A National Geographic-on nem tudom miért, de elidőztem kicsit. A műsor az angliai búzatermesztésről szólt. Meglepődve tapasztaltam, hogy érdekelődve figyelem az adást hajnali fél 2-kor! Végig néztem a teljes dokumentumfilmet, majd másnap délelőtt vettem egy búzacéget Szerbiában
😃. Úgy tűnik megint itt vagyok, és igyekszem továbbra is figyelni az eseményeket. Ha olyan a helyzet, akkor könnyen lehet, hogy megláthatod a Csontbrigádos avataromat, amikor együtt húzzuk a kötelet
😉
Update: Ezt most találtam.
🙂Podolia Situation
Tisztelettel:
Smach
Comments
v+s o/
\o/
WB
Hihi pont 2000 sub. 🙂 Welcome back!
Udv ujra koztunk!
üdv
Smach my bitch up! Welcome back!
ez lol 😃
húzzuk azt a kötelet
jeeee
Szia Smach : )
Köszönjük a National Geographicnak \o/
szeresssük az ilyen tékozló fiúkat kik hazatérnek
Magyarország \o
Hail Hungary !
Hail Russia !
Hail Phoenix !
Fail Eden !
Fail edenoid Ukraine !
\o
szia Smach 😃
: )
hola
ez derék
\o/
\o/
Smach, most már a szobánkban is szeretnélek hallani!!!
Ha elfelejtetted volna #csontbrigad a Mibbiten.
megint van medián