Amikor leszáll az éj... [HU/ENG]

Day 506, 11:37 • Published in Hungary Hungary • by Quicksilver

Amikor leszáll az éj s a távolban farkasüvöltés kél…

A magányos katona most igazán magányos. Egyedül áll a jeges, havas, szélviharoktól tépázott, fagymarta sziklagerincen, a vihar süvítése beleszakasztja még a lélegzetet is, szeme könnyes, a könnyek fagyottak, ridegek, gyémántéles-kemények, az élek marnak, tépnek, húznak, borotvapengéjük vért fakaszt a forró szívből, sós az íze, forróan dobog, előhabzik és megfagy rögtön, de a katona fejét lehorgasztva tűri, s csak áll, áll, vár, némán, egyedül…

Hideg szív, forró fej, fordítva kellene tudja jól, a gyomorban felbuzog valami keményen, fájón, mérgesen, le kell csillapítani az ösztönóceán rombolását, az éhes préták jajongását, a kegyetlen szellemek üvöltését, ha nem válaszolsz az a baj, ha válaszolsz az, jó te itt már nem lehetsz, hiába tettél annyi mindent, a sorsod e fagyos szirtre vetett, üss, hogy élhess de fogadd is az ütéseket, vissza ne add mert azt nem szabad, verd a falat hát, hogy megnyugodj, egyedül maradtál mert kitaszított a világ.

Sötét már a táj, leszállt az éj, a távolban farkasok üvöltése száll, s a lavina robajlik néha rettentő-borzongatón, de nem mozdulsz, nem menekülsz, nem jutsz sehova, mert odafagytál, mert ottmaradtál, mert nem hívott senki és te nem is mentél, nem kellettél, elvesztél, a fagy kúszik felfelé már, lassan eléri forró szíved se talán véged lesz már, mert ha kialszik a láng, nem nyugalom vár hanem halál.


When the darkness falls and in the distance a howl is heard...

The lone soldier is now truly lonely. Standing alone on the icy, snowy, wind-blown and frost-bitten rocky ridge, the howl of the wind makes the breath stop, forms tears in the eyes, the tears are frozen now, severe, diamond-sharp, their edges cut into flesh, their edges draw blood from the hot heart, its taste is salty, it is foaming out and freezing straight away, but the soldier just stands there, waits, awaits, alone, sad and separate…

Cold heart and hot head, it should be the opposite he knows, in his stomach something bad and hot stirs, hurting, poisonous, one must calm the instinct-ocean down, one must quieten the hungry pretas screaming, one must answer, but answering is bad, not answering even worse, good you cannot be here and now anymore, no matter what you have done your fate span you to this icy rock, to hit in order to live, but take the hits that others deal you and you cannot give back, so hit the wall to calm you, you are alone, for the world has rejected you.

Dark is now the vista, the night has fallen, in the distance wolves’ howls fly on the wind’s wings, an avalanche is grumbling past sometimes, but you cannot move, cannot escape, cannot go anywhere… for you are frozen there, you have remained there, for nobody called you and so you did not go, you are not needed anymore, you are lost, and the frost is slowly, deadly creeping upwards, and as it slowly reaches the boiling heart you might get quiet at least, but when the fire dies out it will not be calm but death.

Quicksilver

.