158
Agyügyi Közlöny
Itt a nyár. Ezzel sok újat persze nem mondtam. Mindenki elvonul strandolni, nyaralni. Az aljábbak hosszú hetekre is eltűnnek. Aztán vissza- visszanéznek, ha másért nem hát megszokásból.
A hét végén némi eső és lehűlés. Emberfia behúzódik vackába olvasni, a mifajtánk pedig újra ráakad a netre. A helyzet az hogy az elmúlt napok sajtóját hamar kivégeztem, a hadmozdulatokat is végigkövettem a térképeken. A csata modult még nem igazán vágom, gondoltam begyakorlom. Az orosz-norvég erre kiváló alkalom, hát csapjunk oda! Én naiv...
A fehér-kék-piros csíkosak ellepik az egész térképet, keresztes barátaink csak elvétve lézengenek közöttük. Ha egy-egy feltéved, rögtön tízen ugranak rájuk. Itt nem sok babér terem az edződni vágyók számára. A mai folytatás sem különb a tegnapinál, orosz barátaink fél óra alatt pirosra verték a térképészek által gondosan kiszínezett tájat.
Valami más dolgot kéne kiötölni az élmény fokozására. Ha már az alkotók ily szűkre szabták az élményfaktort a V2-ben. Rögtön eszembe jutott egy kedves hölgyismerősöm, rögvest írtam is neki:
- Kéne botrány!
A jelek szerint ő is hasonló impulzusok után kutatott, mert nem telt bele két perc és érkezett is a válasz:
- Igen kéne
)) nagyon kéne
) benne vagyok bármiben
...
A választ olvasva kicsit elkalandoztam, no hiszen van amiben én is szívesen "benne" lennék.
Pajzán gondolataimat gyorsan félresöpörve elolvasgattam a mai sajtótermést, majd régiónként végignézegettem a kongresszusba ma bejutó képviselőket. Na hiszen! Rögvest felderült az arcom az ismerős neveket látva. Hogy munka lesz-e, nem tudom, de hogy botrány lesz az garantált! 
Hogy mire alapozom ezt? Két súlyos érvvel is alá tudom támasztani:
Első
Második
Hogy mi lesz az első felvonásban, azt senki se tudná megmondani, de az Országgyűlés nivóját ne romboljuk tovább, ha lehet. Hisz a közös célunk tenni a Hazáért, nem hagyhatjuk hogy az országot elfoglalják a románok, vagy elrabolják a marslakók.
Kolozs, aki érzi a közelgő botrányok szelét

...A választ olvasva kicsit elkalandoztam, no hiszen van amiben én is szívesen "benne" lennék.
Pajzán gondolataimat gyorsan félresöpörve elolvasgattam a mai sajtótermést, majd régiónként végignézegettem a kongresszusba ma bejutó képviselőket. Na hiszen! Rögvest felderült az arcom az ismerős neveket látva. Hogy munka lesz-e, nem tudom, de hogy botrány lesz az garantált! 
Hogy mire alapozom ezt? Két súlyos érvvel is alá tudom támasztani:
Első
Második
Hogy mi lesz az első felvonásban, azt senki se tudná megmondani, de az Országgyűlés nivóját ne romboljuk tovább, ha lehet. Hisz a közös célunk tenni a Hazáért, nem hagyhatjuk hogy az országot elfoglalják a románok, vagy elrabolják a marslakók.
Kolozs, aki érzi a közelgő botrányok szelét

kolozs a botrányhős! Máglyára vele!
én nem tudom ki lehet az a hölgyismerősöd. :DDDD
Jó cikk főleg a vége tetszik VOTE sub meg már van
Felelos kepviseloket \o/
Szoliba a jár István a király?
Csak nem buckalakó eredetileg?
Hmmm, a felütés megvolt, már csak a folytatás hiányzik:)
A marslakó sátánista.
/profile/1366666
Mondjuk vagy kihagyott pár hónapot és/vagy alvóügynök...
Kolozs ha edződni akarsz az Orosz-Norvég csatában, akkor olvasd el mit írtam a mai cikkemben ez a csata jó edzésre.
Újra minőségi a kongresszus
Kolozs az előbb Pinkynél még meleg dumával jöttél, itt meg ez a macho szöveg...
Háááát
Valld be, hogy bipoláris vagy!
Monnyon leeeeeeeeeeee!
"Itt a nyár. Ezzel sok újat persze nem mondtam. Mindenki elvonul strandolni, nyaralni. Az aljábbak hosszú hetekre is eltűnnek. Aztán vissza- visszanéznek, ha másért nem hát megszokásból."
Oo ez mennyire igaz rám
jóöreg kongresszus:D sose lehet alábecsülni milyen mélyre süllyed még:D
"Felelos kepviseloket \o/" x2
mi lesz itt ha az értelmesebb emberek a horvátoknál lesznek?
lehet elindulok