A Szolidaritás Párt véleménye a szlovák MPP-ről
szolidaritas alapitvany
Tegnap Magyarország szövetséget kötött Szlovákiával és ez így van jól. Még mielőtt egyes Nemzettársaink vinnyogva a metélőkéshez kapnának, jegyezzük meg miért.
A Szolidaritás Párt se próbál (és nem is probált), eltekinteni attól, hogy ebben a játékban valós nemzetek csapnak össze egymással. Bár mi úgy gondoljuk a Magyar játékosok több mint 50%-a nem "nemzeti érzelmű" játékos, hanem kis szerencsével csupán játékos. Ellenben még ezen nem létező személyek számára is fontos, hogy mit hoznak nem létező valós életükből.
A Szolidaritás Párt egyetért azzal, hogy Nagy Magyarország fontos a játékosok egy részének, ezért ennek elfejtése butaság. Ellenben úgy gondoljuk a valós érzelmek áthozása a játékba csak a játék valós kereteinek értelmezésével történhet meg.
Mire gondolunk?
Az Erepublik nevű közösségi játékban (azaz itt) Szerbia a szövetségesünk, és ez reméljük sose változik meg. A való életben ellenben nem felhőtlen a viszony se napjainkban se az elmúlt 100 évben a magyar és a szerb lakosság között.
Mégis már a 3 napos karakter is megtanulja azt, hogy szerb-magyar két jó barát együtt ba!%a a román hazát.
Jelenleg Magyarország nincs jó állapotban, véleményünk szerint a haldokló Indonéziára emlékeztet. Ebben a helyzetben, nyitott háborúval Románia és Horvátország felé, akik nem barátilag látogatnák meg a Váci utca egyébként igen drága boltjait ( A turisták sose turkálóba mennek), bármely szomszédos országgal ápolt jó viszony az ország előnyére válik.
Így a Szolidaritás Párt azt kívánja legyen olyan a jövőbeni magyar-szlovák kapcsolat mint amilyen a magyar-szerb.
Ha tetszet a cikk, vagy egyetértesz a leírtakkal csatlakozz a Szolidaritás Párthoz.
Weisz Manfred Huba
Kongresszusi képviselő Szolidaritás Párt
Comments
Jelenleg Magyarország nincs jó állapotban, véleményünk szerint a haldokló Indonéziára emlékeztet
ez már 1 honapja nem igy van Huba..
Mért szerinted rosszabb?
Huba
Nem, szerintem jobb hála isten. Amúgy vote az mpp véleményre!
tehát szerinted az elmúlt egy hónap javvulás volt?
hüm
Engem a CNRP juttatott a kongresszusba. Egyeztetnem sem kellett a párttal, elvből nemmel szavaztam. Tettem ezt nyugodt szívvel két ok miatt:
- Egyrészt már akkor úgy állt a szavazás, hogy nem volt kétséges a kimenetele.
- Másrészt amit a világról gondolunk -legyen akár a játékban, vagy a való életben- nem része a szövetséges Felvidék.
Nem vesztett ezzel az ország, de nem is oldottunk meg vele egyetlen problémát sem. Nyertünk vele? Az majd kiderül. Azonban Szerbiával egy lapon említeni nem érdemes. Mi is tudjuk hol a határ, és a lassú revíziós elképzelés is ehhez igazodik. Cimbalar elnöki programjában sincs benne, hogy szembe mennénk a szerbekkel.
Nem a CNRP ellenében írtam ezt egyébként, de válaszolva:
"Így a Szolidaritás Párt azt kívánja legyen olyan a jövőbeni magyar-szlovák kapcsolat mint amilyen a magyar-szerb."
jelneleg nem összehasonlitható a kettő de jó lenne ha össszehasonlitható lenne.
A véleményed tiszteletben tartása miatt vote. Te is tartsd tiszteletben a mi véleményünket. Nyomhatsz voteot is : )
Szerintem a véleményed tiszteletben tartása miatt nem jár vote. De olyan ritkán olvasok értelmes emberi kommenteket, hogy megy egy 😃
meg gondolkodunk az országon ami jó!
én lakosságilag, meg aktivitásilag mondtam Huba.
"Bár mi úgy gondoljuk a Magyar játékosok több mint 50%-a nem Nemzeti érzelmű játékos..."
Szerintem mindenki az, csak te pejoratív értelemben használod ezt a szót, ami nem túl jó...
Bence Csordás igazad van, de ebben az egy mondatban a CNRP cikkére válaszoltam, ezért is nagy betü az N.
Rendben, így már érthető : )
csalodas az elmult 1 honap teljes mertekben, mi azt hittuk hogy 10en mar rwzzuk CHt a romanoktol, erre ma Erdelyt is ketszer tamadtuk.Uj mpp szaballyal se tudnak kinyirni az indiai bevandorlok : #
offtopic: jajj basszus az egység org az nekem rmdszfan, hirtelen azt hittem visszajött kicsit, úgy megörültem : )
és bocsi az offért
Nem számítottm másra wmh-tól.
Azt adta mi a lényege: belerúgott egyet alaposan ismét azokba, akik szerint a trianoni gúnyhatárok még játékból sem fenntartandók, különösen olyan szomszédok esetében akik nem egy alkalmat találtak rá, hogy alaposan belénkrúghassanak ha tehették.
De az emlékezés képessége itt már meglehetősen régóta kizáró feltétel ha valakiből "vezető" lesz, elég ha az ukránok, franciák menetrendszerű árulásairól, oroszok töketlenkedéseiről írok, melyeket szánalmasan asszissztált végig az "emagyar" vezetés.
Szemmel láthatóan a többszörös elqrás továbbra sem volt tanulsággal járó folyamat egyik vezetőnknek sem.
Ennyit a zindex generációkról...
Eheslo hát a komented 2/3 a szokásos hülyeség de az egy harmad meg rám pont nem igaz emlékez csak a franicákkal való viszonyunkra az elnökségem alatt.
Huba a hülyeséged árad ebből a cikkből... : (