A Shaok-kormány programja

Day 440, 03:02 Published in Hungary Hungary by Shaok

A múltkori cikkekben leírtam, hogy kikkel. Most arra szeretnék kitérni, hogy mit, és hogyan. Ez a tervezett programomnak egy rövid összefoglalója, részletesebb információkat a miniszterek fognak megjelentetni. Mint olvasható volt, szakértői kormányt állítottam fel. Ez fontos a további elképzelésekre való tekintettel.

Amit elsősorban feladatomnak látok, az egy minden területre kiterjedő tiszta, egyszerű vezetési struktúra kialakítása. Toldozgathatjuk színes foltokkal, programokkal, ha rozoga az egésznek a váza, mit sem ér. Az országgyűlés kérdése egy sokat feszegetett témakör. Két egymástól függetlenül, ámde összehangoltan működő szervet szeretnék létrehozni. Az ogy fő feladatai az elemzések lennének, a hosszútávú stratégiai terveket illetően programok, javaslatok kidolgozása, segítve, illetve előkészítve ezzel a kormány munkáját. A miniszterek feladata meglátásom szerint az elnök munkájának segítése, támogatása. Szükséges, hogy eljuttassanak hozzá minden információt, érdemi vitát folytatva, a felmerülő lehetőségeket mérlegelve, így segítve elő egy átgondolt döntés meghozatalát. Talán nem kell kihangsúlyoznom, hogy ez főképp olyan helyzetekben fontos, ahol az időfaktor a meghatározó tényező.

Külügyi téren elsősorban természetesen a magyar-román kérdésre kívánunk koncentrálni, de szintén fontosnak tartjuk a szövetséges államokkal való kapcsolatok további erősítését, mind diplomáciai-hadügyi, mind gazdasági téren. Ennek elősegítéséhez kiemelt prioritásúnak tartom egy erős, a magyar érdekeket érvényesíteni tudó lobby kialakítását a PEACE berkein belül. Fontos szerepet kapna továbbá az újonnan kiépítendő hírszerzési láncolat is, mely megkönnyítené majd a minisztériumok munkáját.

Gazdasági téren én még ebben a ciklusban felvettem több külföldi érdekeltségű céggel is a kapcsolatot, annak reményében, hogy ezzel tudunk középtávon olcsó nyersanyagforrásokat biztosítani a magyar piacnak, megteremtve ezzel a magyar manufakturing-ipar fejlődésének lehetőségeit, ahol továbbra is az exportösztönző gazdaságpolitika lenne a fő irányvonal. Bár hiszünk a piac önszabályozó folyamataiban, szükség esetén az MNB-nek fel kell lépnie a spekulánsok, illetve nem kívánatos gazdasági jelenségek ellen, folyamatosan figyelve az esetleges változásokat a munkaerő és árupiacon.

Fontos szerepet kapnak az új minisztériumok is. A toborzás magasabb szintre emelésével egy profi csapatot szeretnénk felállítani, mely a RL médiában tudná folyamatosan népszerűsíteni a játékot, s nem csak ad-hoc jellegűen. Lényeges, hogy ezt a gazdasági, illetve szociális- és oktatásügyi minisztériummal folyamatosan egyeztetve tegye, kontrollálva ezzel a humán erőforrás beáramlását. Az egyszerre a piacon megjelenő túl sok fogyasztó akár nagyobb problémát is jelenthet a gazdaság számára, mint azok elmaradása. Itt az egyik fontos célkitűzés, hogy lehetőleg szerint elérjük, az újonnan regisztrálok meghívóval kerüljenek a játékba. A meghívó-program keretein belül a kibővített és továbbgondolt mentor-programból frissen kikerült játékosoknak szeretnénk lehetőséget nyújtani arra, hogy hosszabb távon is extra bevételhez jussanak, így biztosítva a kezdők életútját az anyagi stabilitás eléréséig.

Végezetül a kommunikációról is had szóljak pár szót. Sok kormány rákfenéje volt ez már. Mit várok el az új kommunikációs minisztériumtól? Egyrészt biztosítania kell a zavartalan kommunikációt az országgyűlés, illetve a kormány között, másrészt mind az ogy, mind a kormány irányából érthetően le kell közölnie az állampolgárok felé azok döntéseit, s természetesen az állampolgárok ötleteit, óhajait, sóhajait is felmérni, közölni az illetékes döntéshozó szervekkel.

Ez sok munkát, rengeteg szervezést igényel, de annak biztos tudatában közlöm ezt le, hogy a csapat, mellyel nekivágok ennek megválasztásom esetén, teljes mértékben alkalmas e tervek véghezvitelére.