Join the new world

És végre itt van, eljött, a rózsaszín forradalom immár nemcsak álom. Az álom valósággá vált. Vagy a valóság álommá? Bocsánat, de ettől a kurva rózsaszín ködtől nem látom tisztán a helyzetet. Abban vagyok csak biztos, hogy egyszer valaki valahol több bélyeget rakott, mint szokta volt, majd akaratlanul a kishúg szobájába tévedt. És akkor jöhetett a végzetes pink-flash élmény... A falakről leömlő rózsaszín massza lassan elborította a padlót, de a csilláron kopogó pici pónik kacagása megfagyasztotta a vibráló pink tömeget. (valahol ott, ahol a dinoszauruszok a lámpafénynél álltak a szivárványszín sorompónál, és ugyanazt kérdezték egymástól) De akkor már késő volt.
Azután jött a csend. A hétköznapok. A józanság. Az eRepes higgadt közlönyök. A pátosz és komolykodás ideje. A komolyan-beszélünk-mert-igazi-vezetők-va gyunk korok. Az elnökurazás...
És akkor egy pici póni valahol a kollektív tudattalanban lerúgta Hoffmannt a bicikliről, és a pszichedélia apostola a mi fejünkre esett.

És ez jó. (azaz: cuki)

Hogy miért? Mert ez az a típusú "just for fun" mentalitás, ami nem a játékot rombolja le, hanem a játékra rárakódott görcsösséget. Nem a komolyságot, hanem a komolykodást. És ez most nekünk kell. Túl vagyunk egy-két vesztes csatán; kibasztak minket ősi birtokainkról: Kanada, Felvidék; unjuk a játékot; nem esik a hó stb. De nem baj, itt van nekünk az új hippimozgalom. Különös, hogy mindehhez épp egy kis kormányzati hátszél kellett, és nem épp ellenkezőleg. (pedig lett volna már itt kétfarkú kutya, macska, puruttya, de sokra nem mentek. Az eMKKP hihetetlen módon elkomolyodott - saját magához képest)
Öröm tehát újra látni, hogy egymás anyázáson túl az a pont, ahol a párhuzamos vonalak találkoznak nem a végtelen, hanem a hülyeség. (és hoppá, hiszen az emberi hülyeség végtelen!) Már csak azt várom, hogy a pink pszichó mikor szűrödik be a hivatali életbe. A szivárványszín közlöny mellett nagyon hiányolom az elit csapat avatar reformját: Póni hátán ülő póni hátrafelé nyilaz. (Lelkes grafikusok! Egy kis csoki, cukor, aztán hajrá!) Végülis, lovasnemzet vagyunk, vagy mifene.
Ellenben a rózsaszín ködön is meg kell látnunk, hol a határ, azaz mennyit bírnak el a maradiak, a "színvak talpasok". Például nem biztos, hogy A magyarok bejövetelét át szabad értelmeznünk, pedig egykorvolt vezéreink alá pink pónikat rajzolhatnánk. (Ez lenne a hadügyi közlöny fejléce) Nem tudom meddig lehet elmenni. Attól félek még nem költözött be a szivárvány mindenki kicsi szívébe, és egy-egy komolyabb hivatalos pinkesedési akció impícsbe torkolna. Ez is jól van így.
Ez a december, azaz Fehérló kormányzása eldönti merre halad a pink forradalom. A képlet szerintem pofon egyszerű: Ha Fehérló jól csinálja, mi ujjongunk és pinkeskedünk. Ha bukik, jön a fejezzétekmárbeafaszságot komment zuhatag, és a pici pónik szomorúan felakasztják magukat - a szögre.
Egy kiutat azonban meg lehetne próbálni:

Exportálni kell a pink forradalmat!

Ó igen, már maga a mondat is - az internacionálé feelingre hajazva - a forradalom exportálása. Nem kell nekünk pónizni ahhoz, hogy elszórakoztassuk egymást. Elég ha felszabadultan játszunk, és azért jövünk fel az oldalra, hogy magunkon kívül mást is elszórakoztassunk.
Utolsó adalék az exportáláshoz: Hogyhogy nincs még Hello Kitty védelmi egység? Komoly dolgokat lehetne kihozni az ügyből.