a nemzeti romantika romjain

Day 1,535, 12:55 • Published in Hungary Hungary • by outisz

Új címre költözött a blogom:

túltoltuk!

Mi magyarok valamiért mindig hajlottunk a nemzeti romantikára. Nekünk igenis kell a nagyzenekari tus, mikor mutatják a főhős arcát közelről, nekünk csak akkor zászló a zászló, ha kicsit véres és meg van pörkölődve a széle, és itt most nem egy elfuserált disznótorra utalok. Bár néha kezdem magam úgy érezni, mintha azon lennék, azzal a halvány ám annál zavaróbb érzéssel, hogy nem tudom pontosan, ki a disznó, és ki a félrészeg rokon. Márpedig az igazi, szélesvásznú romantikában pontosan le vannak osztva a szerepek. Dobó Katáról se hitte senki, hogy szovjet kém, csak mert vörös a haja, a vizilabdás haverja meg imperialista békaember, nem? Vagy mást ne mondjak, A magyarok bejövetelén oda van írva akár kis betűvel is Taksony feje felé, hogy teszem azt ellenezte a dolgot? Vagy a sámánhoz, hogy elverte Sting gázsijára félretett pénzt, és az elmaradt koncert helyett csak egy szürke szamarat tudott feláldozni, amit aznap festett be fehérre? Nincs odaírva. Egy hős az mindig hős, lobog a kezében a zászló, még akkor is ha szélcsend van. A mi mostani hőseink (értsd ezalatt, aki benne van a tv-be) még ennél is romantikusabbak, pont ezért nem tudunk mit kezdeni akkor, mikor pofára esnek. Márpedig mostanában olyan biztos a pofára esés, mint az áremelés. Én azért sajnálom Orbánt, de ez most komoly. Mindenki csak bántja és bántja, pedig a baj nem vele van. Ő csak azt mondta, merni kell nagyot álmodni. Hát ő mert. Azt ugyan nem kalkulálta bele, hogy ha lefekvés előtt még bevág valaki két adag csülkös toroskáposztát, meg fél liter langyos tejet, akkor elég vadakat fog álmodni. Aki ennél is vadabbakat akar, annak már komoly tudatmódosító szereket kell szednie, és a technokol rapid már labdába sem rúghat ezen a szinten... folyt