A Nagy e-magyar kérdőív kiértékelése! ( Hadügyi modul )

Day 1,608, 12:44 Published in Hungary Hungary by Peterbond
Üdvözletem minden emagyarnak!

Edit:

Üss a hadügyi közlöny szerint és Voteol😛




Eredeti cikk:

A nagy felmérést ezennel lezárom. Köszönöm mindenki segítségét aki shoutolta és reklámozta és a kitöltőknek is. A segítségetekkel összesen 558 kitöltő válaszolt a kérdésekre.

Mint minden felmérés ez sem tudott mindenkinek megfelelő válaszokat adni és minden helyzetet lefedni de remélem sikerült minél közelebb kerülni a valósághoz. Az adatokat elérhetővé fogom tenni egy google dokumentumba. Itt pedig szeretném a kapott válaszokat bemutatni összefoglalva és a saját véleményem szerint kielemezni. Ezután ti levonhatjátok a saját következtetéseiteket.

1. A KITÖLTŐK

KOR

Elsőnek is mit tudhattunk meg a kitöltőkről. A legfontosabb adat talán a koruk. Ebből szűrhetjük le, hogy hogyan is állunk az utánpótlás terén. Természetesen nem teljesen reprezentatív a dolog. Valószinűleg az öregebb játékosok kicsit felül lesznek prezentálva a felmérésben hisz az öregebb korosztály már ismer engem és hozzájuk jut el a cikkem, míg a fiatalokhoz nehezebben hisz nem ismernek még annyi újságot, így közte az enyémet se. Az új modul változásával ez talán változni fog.
Táblázatban:





Megfigyelhető, hogy a legnépesebb korosztály a 3 évesnél öregebbek. Ők az index korosztály és utóhullámai által érkezett játékosok. Több mint a játékosok 1/ 5-e igazi veteránnak számít a játékban. A 2 évnél öreggebbek száma még nagyobb arányt mutatt. Ők a kitöltők 50,7%-át adják. A legnagyobb hiány viszont a 6-12 hónapos korosztály között akad. Ezt nevezhetnénk az elveszett korosztálynak. Furcsa hisz ez az időszak a ONE dominancia ideje a „legsikeresebb” korszakunk bizonyos tekintetben. 4%-a akitöltőknek tartozik ide.

Valamivel jobban álunk a frissen érkezőkben 86 kitöltő 6 hónapnál fiatalabb. Ők a kitöltők 15%-át adják. Ez nem sok de nem is kevés szerintem. Tényleg hiányzik számunkra egy babyboom amit mostanában több ország is véghezvitt ( Spanyolok, Románok, Chile ). Viszont a még nagyobb problémánk, hogy azokat a játékosokat se tudjuk megtartani akik jönnek. Ez látszik a kevés 6 hónapnál idősebb játékosokban.

A felmérés oka pont ennek a javítása és az ehhez szükséges adatok összegyűjtése. Hogy számukra is érdekessé és szórakoztatóvá tegyük a játékot ( Ha már adminoknak nem megy ).

ERŐ

A játékosok ereje elvileg a korukkal egyenes arányos növekedést kéne mutasson. Ebbe viszont belezavar a korábbi erőmigráció illetve az újabb frissítések amik általában az öregek számára kedvezőtlenek voltak. Valamint a Lanára költött pénzek is.

Ami igazán meglepett az a 12.000 erő felettiek száma. Ők 10%-át adták a kitöltőknek. Ezen játékosokat tekinthetjük potenciális BH esélyeseknek. A középmezőnyt a 4-8000 erő közöttiek adják. A játékosok 46,7%-a tartozik ide. Szintén magas a 2000 alattiak száma de ők a fiatal korosztályból illetve az újrakezdőkből kerülnek ki.





2. Hadügyi Modul

2.a. A modul

Elsőnek is nézzük a játékosok számára mennyire is fontos a hadügyi modul. Mint a játék adminok által leginkább támogatott része, várható volt hogy itt jól fog szerepelni a modul. És ennek megfelelően 7,7 pontos átlagot is ért el a 10-es skálán. 1-4-es szinten 42-e értékelték csak a rendszert az 558 kitöltőből.

Szóval bármennyire is elcsépelt dolog a hadügyi modul tényleg a játék mozgatórugója. Ugyanez igaz a fiatal korosztályra is. Az arányok szinte ugyan olyanok mint a nagy átlag esetén. Alább látható a megoszlása a szavazatoknak:





2. b. Napi elhasznált wellness

A másik kérdés viszont hogy mennyire használják is ki a modulban rejlő lehetőségeket. Pontosabban mennyit is harcolnak a játékosaink. Alaphelyzetben egy nap 2400 wellnes használható fel, de erre általában csak az igazán extrém játékosok képesek. A legtöbb ember azért alszik, munkahelyen van vagy ingame cégekben dolgozik.

Az adatok alapján a többség minimum egy kajás kört elüt ( 495-en az 557-ből ). Nagyon sok a napi két kajás kört ( 1000-1400 Wellness ) is harcolók száma. A játékosok egy jelentős része még ezen is túlmegy. A játékosok 35%-a több mint 2 kajár kört üt sőt 17,5% a 3 kajás körnél is többet. Két kérdést elfelejtettem itt feltenni.

Az egyik, hogy azért harcol ennyit mert ennyit áldoz az idejéből, vagy azért mert ennyire van fegyvere. Bár ez esetben szerintem logikus, hogy inkább többet harcol az illető puszta kézzel mint kevesebbet fegyverrel. De ez spekuláció és így kell kezelni is.

A másik kérdés viszont fontosabb lett volna. Mégpedig hogy MIVEL üt ennyit. Érdemes lett volna tudni hogy hol tudunk ezen a hadi kapacitáson bővíteni.

Összességében azért én azt mondom egyéni szinten a magyarok igen sokat harcolnak. Például az 1400-1800 wellnes igen magas ha belevesszük hogy alvás miatt pár óra mindenképp kiesik és a saját cégekben is elveszik 100 wellnes vélhetően. Ha a sávok középértékét nézzük átlagosan 1233 Wellnesst használunk fel harcra naponta.





2.c. Irányítás fontossága

Szintén fontos szempont hogy ezt a hadügyi potenciált mennyire tudjuk kihasználni. Első kérdésem arra vonatkozott mennyire tartják fontosnak az emberek a szervezett irányítást. Ez esetben 7,05-s átlagot ért el a mutató. A mutató a legnagyobb réteg esetében ( 600-1400 wellness )a legmagasabb, 7,35 pont, és ahogy emelkedik a harcolási szám úgy csökken a harci irányítás iránti igény. A 2200 Wellnes felett harcolók esetében már 5,5-t ér el csak.

Látható hogy a tömeg igényli az irányítást de egyre erősödik egy réteg akik sokat harcolnak úgy érzik tudják hol kell harcolniuk, nincs szükségük felügyeletre. Ez viszont még nem egy nagy réteg ( 14,8%-a nyilatkozóknak akik 5 alá tették a válaszukat. ).

A másik kérdés arra vonatkozott milyen módon szeretnék ha eljutnának hozzájuk a vezetés utasításai. Itt több válaszlehetőség közül választhattak a játékosok.
A következő számok jöttek ki:






Láthatóan a favorizált irányítási módok az MU üzenőfal, a Hadügyi közlöny és a chates irányítás valamint a shoutok ebben a sorrandben de a 4. shout is magas értéket ért el. A számokból kiindulva viszont látni kell hogy a társaság ezek között eléggé megosztott. Egyik mód se ért el 67% feletti értéket. Vagyis NINCS egyetlen abszolút jó módszer amit mindenki használ. Ezért fontos mind a 4 módszer használata, hogy hatékonyak maradhassunk.

2.d. CÉLOK

Az egyik legfontosabb kérdés szerint. Mi motiválja a játékosokat? Milyen hadjáratokat mennyire favorizálnak. Ennek megfelelően 5 különböző célt adtam meg amit értékelniük kellett. Meglepő vagy sem a Bónuszok szerzését értékelte a legmagasabbra a többség. A 7,5 pontos átlag igen magas. Különösen ha figyelembe vesszük hogy a leggyengébb a Román csaták lettek 4,73-as átlaggal. Ez azért kicsit összetett ugyanis pár ember számára ezek is igen fontosak, viszont igen nagy mértékű az ellenszenvezők száma is ( 114-en 1-esre értékelték míg 10-esre 45-en ). Ellenben a bónuszok értékelése ettől sokkal egyoldalúbb a 8-as és 10-es értékelések felé ( 325 játékos 8-asra vagy magasabbra értékelte).

Fontos kiemelni a másik 3 célra adott pontok számát is. Láthatóan mind a szórakozás ( 6,96 átlag ), mind a hódító csaták ( 6,57 átlag ) jól szerepeltek. A büntető hadjáratok a kezdeti lelkesedés után picit visszaestek ( 5,69-es átlag )




Ez részemről igazolni látszik, hogy bár van egy kisebb csoport aki számára a román csaták fontosak már rég kissebbségben vannak és igen nagy többség más csatákra vágyik. Feltehetőleg ennek érdekében még egy román békébe is belenyugodnának. ( Ingyen reklám Éheslónak a románbékerotyogtatáshoz ).
Szerintem a válaszokból látszik hogy ha nem is sikerülne egy ilyen hadjárat akkor is egy új színt hozna a játékba és már ezzel is többet tennénk a játékosok kiszolgálása felé ( lásd a szórakozás célú hadjárat magas pontszáma ).

Egyelőre ennyi elemzésre volt időm. Várhatóan holnap az egyéni célokra adott válaszok kielemzése is meglesz illetve sor kerül majd fokozatosan a gazdasági, a politikai és az újságíró modult érintő kérdések kielemzésére is.

Cikkem így is elég hosszúra nyúlt így köszönöm szépen hogy végigolvastátok. Az alap adatokat mindenki részére elérhetővé fogom tenni és végezhettek saját elemzéseket és vonhattok le következtetéseket. Nagyon remélem hogy sok ember elgondolkodik majd a dolgokon és a cikk segítségével kicsit előre tudtam segíteni a változásokat a helyes irányba.


Az alap adatok itt érhetőek el:

ALAPADATOK



OFF: Ingyen reklám saját cikkre: Kérlek ezt is olvassátok el:

PPEL: szegedi Halászlé küldetés

A Pro Patrie Et Libertate eddigi teljesítményének összefoglalója és toborzó.



Tisztelettel:

Peterbond