Legendarium

A magányos harcos már más poszton áll mint azelőtt. A háború és a diplomácia megkeverte az agyát, a tegnap nagy tervei mára már elavultak, a holnap kilátásai sötétek mint a távoli horizonton gomolygó viharfelhők. Túl sok dolgot kellene figyelembe venni, túl sok kötelezettség és kötelék létezik, túl sok ember túl sokféle ötlettel és világnézettel… egy egyszerű katona kevés ahhoz, hogy történelmet írjon. Csak beszél, a szélbe mondja a gondolatait, és a szél néha válaszol. Mit mondasz hát Keleti Szél? Mily hírt hozol nekünk?

Hideg a szél érintése, racionális, értelmes, de hideg fuvallat jön a keleti régiókból, a letaposott búzamezők fölött, Románia távoli városai felől. A gazdaságról beszél, kapcsolatokról, és közös célokról. Lehűti a forró fejeket és elcsendesíti a lázongó indulatokat. Hisz nehéz indulattal, ösztönökkel vitába szállni a számokkal, hiszen nem szólnak vissza – az ő valóságuk tiszta, világos, és mindenekfelett logikus. A katona nem tud mit mondani nekik. A friss szellő lehűti a fejét, de sokan zárkóznak be a félelmeik és előítéleteik házába, hogy ne érezhessék a szél tiszta, friss, üdítően új érintését az arcukon.

A nyugati horizonton is fellegek gyülekeznek, nagy dolgok várnak arra, hogy mozgásba lendülhessenek. Egy kis ország a két vihar között, a nehéz választások között csak túlélésben reménykedhet… vagy lehet egy híd a két világ között, ha minden jól megy. A katona látja a harcosokat, a hősöket idegyűlni, érzékeli a diplomácia kerekeit a háttérben, érzi a deja vu kísértetiességét amiben történetek dőlhetnek el, és jelenthetnek jót is, rosszat is neki. A viharfelhők közelednek, és a magányos katona a világ közepének érzi magát valahogy… sarokkőnek, amelyen nálánál jóval nagyobb dolgok dőlhetnek el. A katona mindkét vihart figyeli, hátha napsugár jön le a kettő között – megmelegíteni fagyott szívét. Ráférne már.

---

---

---

---

The lone soldier is standing at a different post now than before. War and diplomacy makes his head spin, yesterdays ambitious plans are out-of-date today, tomorrows outlook is dark, like the storm-clouds wreathing on the distant horizon. So many things to consider, so many obligations and ties, so many people with so many ideas and views… a simple soldier is far too little to make history. Talks to the winds and the wind sometimes answer. What say you Eastern Wind? What news do thee bringeth to us?

A cold wind, a rational, sensible, but cold gust comes from the Eastern plains, over the trampled grain-fields, from the far cities of Romania. It speaks about economy and ties and common goals. It soothes the hot heads and cools off flaming passions. One can hardly get emotional with numbers, for they do not talk back – their reality is sharp and defined, and above all, logical. The soldier hasn’t much to say about it. The wind cools his head but many others closet themselves in their prejudices and plans and do not feel the clear wind’s stroke on their faces.

There are clouds on the western horizon too, great events are awaiting to be set into motion. A small country between the two storms, between a rock and a hard place can only hope to survive… and if anything it can be a bridge when one thinks hopefully. The soldier sees warriors appearing in numbers, senses much diplomacy behind the scenes, feels the deja vu of great events that can spell good or bad to his country. The stormclouds appear to close in on him, and he feels himself the center of the world somehow… a cornerstone on which much greater things turn than himself. And so he watches both storms, for he hopes a sunlight appearing eventually between the two. It would warm him, his frozen heart – it would be high time for that.