A legszebb hivatás - a szívatás
Civish
Sokan kérdik hova tovább, mi lesz velünk, vagy csak sajnálkoznak/letargiába esve megállapítják, hogy itt a világvége. Itt egy jó összefoglalót találhatunk az okokról, azonban én most ebben a cikkben a lehetőségekre szeretnék fókuszálni.
Az én jeligém:
Ha legalább mi döglünk, dögöljön a szomszéd tehene is (főleg az, amelyik a bónuszt adja).
Új időknek új dalai.
Azt mondom, most mutathatjuk meg igazán milyen a Magyarok Istene. Szövetséges segítség nélkül, 3 ellenfél, több tucatnyi mpp és napi 2 RW ellen be kell látni, már kevesek vagyunk. Ez a realitás. De 1 vs 1-ben azért még nem lehet minket leírni. Márpedig az RW-k erről szólnak. A bosszú ideje eljött. Ne törődjünk az eltörléssel, hagyjuk! Sőt, kölcsön kenyér visszajár alapon hagyjuk, hogy a bolgárok, románok, horvátok usákok stb. szépen elkezdjék szopatni végre a szerbeket/lengyeleket/makedónokat.
És mi közben Magyarországot nem RW-zük ki! Nem, mi annál szemetebbek leszünk. Ezennel
Mikor beindul a lengyelek/szerbek ellen az úthenger szépen lecsapjuk a bolgárok kezéről a bónuszokat, majd a horvátokat fingatjuk ki Ámerikából.
Kedves feleim, ez az igazi hátrafele nyilazás. Had örüljenek, hogy eltöröltek, majd meglátjuk ki nevet a végén!
Ez persze szervezés és felkészülés nélkül nem fog menni (a bolgárok még hagyján, de a horvátok biztos nem)
Az én 1 hónapos stratégiám:
- Agrob/Romper figyelő: tudjuk, hogy ha ők online vannak, akkor legyőzhetetlenek, de ők se erepezhetnek a nap 24 órájában, csak van valami munkájuk/családjuk/napi rutinjuk. A feladat ennek a kiderítése. Ha már csak pár lelkes e-magyar állampolgár mikor belép lecsekkolja, hogy Romper és barátai éppen online vagy sem, ezt pedig egy közös google spreadsheet-en be is jelöli, és ezt a statisztikát csináljuk 3 hétig, még azt is meg tudjuk majd mondani, mikor járnak kedves goldfalóink éppen budira.
- Tájékoztatás: öreg motorosok/szociális minisztérium részéről tájékoztató cikkek írása a mindennapi teendőkkel kapcsolatban (ÁP, cégezés, vásárlás, piac, stb). Azért, hogy mindenki tudja, hogy eltörölt létformaként mit kell tenni.
- Tank alap: apránkénti gold felhalmozás nagyobb tankjaink csokivásárlására, illetve Q6 tankok felhalmozása.
- Elterelés: a bolgár/horvát sereg avatarjainak viselése (első ránézésre tűnjön úgy, hogy az övéik olyan hülyék, hogy a piros oldalon ütnek, meg BH-znak).
- Fake hadügyi közlöny, cél: dezinformáció (sejtésük se legyen, éppen melyik RW-jüket fogjuk szétcsapni).
- Kódolt nyelv használata: ha esetleg cseten, vagy cikkekben a google fordítót lelkesen alkalmazva próbálnának „hírszerezni”, sok sikert kívánnék a kedves google-nek az alábbi magyar mondat megfejtésében. Hovol-navap reveg-gevel üvü-tévés tavar-távás leve-vevesz.
- Hírszerzés: ezt nem részletezném. Kell pár ember, akik belépnek a csetükre, olvassák az újságaikat, ha pedig osztás van, legyünk mi is ott, had kelljen a bolgár/horvát osztónak 2X annyi profilt átnéznie, és biztos vagyok benne, hogy tévedni is fognak.
Mint az remélem a fentiekből kiderült, ez bizony a kőkemény szívatás kéjmámoros érzését tudná nyújtani megfáradt lakosságunknak, hiszen ne feledjük ama ősrégi mondást, miszerint:
„A legszebb hivatás, a szívatás”
Ha benne lennétek a fenti mókában vote/sub!
U.i.: Szívesen vennék minden további kritikai észrevételt, ötletet és javaslatot.
Comments
szeretem a borsot XD
v +s
Romperékkel kapcsolatban én simán el tudom képzelni, hogy nem csak egy-egy személy kezeli a karaktert, ezért tudnak mindig minden fontos csatánál ott lenni...
v+s
teccik
Kiváló stratégiát!!!!
Betyár 🙂
remélem gyakorlatban is ilyen jól fog működni 🙂
v+s
vote/sub lássuk mi lesz belőle
nem rossz ötletek. a kódolt nyelvhez annyit, hogy eélg, ah két beűtt megscerélsz vayg ekezet nelkul irsz és a gogole foridto ki van hreélve. 🙂
de pl egy értelmes katonai stratégia is sokat jelentene...
v+s!
"de pl egy értelmes katonai stratégia is sokat jelentene..."
Ezen hangosan felnyerítettem : D
Hát, a bolgárok annyira beszartak, hogy elveszítik North Caucasust, hogy feladták Pestet, így újra van e-Magarország, a lakosság jó része pedig vissza is került. Így próbáljon meg az ember hosszú távra tervezni... Most dobhatom a kukába a félkész Agrob/Romperfigyelő spreadsheetemet is🙁