A létszámfeletti

Day 2,307, 03:49 • Published in Hungary Hungary • by montaigne

-Elbuktad a határidőt!
-Dehogy buktam! Határidőre elkészültem!
-Na és mi volt a határidő? Tegnap "EOW" End of Working day, vagyis munkanap vége. Az meg délután pontosan ötkor van.
-A dolgozók nagy részének valóban délután öt óra, de én nem először este tízig dolgoztam. Az anyagot meg fél tizenegykor küldtem el.
-Vagyis nem ötkor. Ezzel beismerted azt, ami amúgy is nyilvánvaló.
-Beismerem. De olyan még nem volt a cég történetében, hogy a véleményezők és a döntéshozó testület tagjai tíz percnél több időt fordítottak volna az anyagaimra. És ez a tíz perc soha nem esett délután öt óra után. Meg különben is, a tendert csak egy hét múlva kell leadni. Rengeteg idő áll még rendelkezésre.
-Figyelj...látnod kell, hogy ez neked nem megy. Azt akarom, hogy ezt tovább ne csináld!
-Akkor mit kell csinálnom?
-Semmit. Vége. Nincs tovább. Sem nekem, sem az üzletágnak nincs többé szükségünk rád. A szerződésben járó három havi végkielégítést megkapod, ha mindent szépen leadsz. Méghozzá most. A belépőkártyádat is. A biztonsági őröknek már szóltam, ki fognak engedni kártya nélkül is. És most elnézésedet kérem, de ma még igazán fontos dolgokkal is foglalkoznom kellene.
-Főnök, ezt nem teheted...ez a törökországi projekt a legnagyobb dobás a cég történelmében. Soha egyetlen nagy projektet nem csináltál végül nélkülem.
-Meg is kaptad a pénzedet.
-De most ki akarsz hagyni a török melóból, ugye? Ugye erre megy ki a játék? Kockáztatsz 1 milliárd forintot, csak azért, hogy nekem ne fizess rongyos két milliót. Erről van szó?
-Na figyelj, te senkiházi...nem a két millióról van szó. Nem mintha ki akarnám fizetni. Messze nem erről van szó, hanem arról, hogy a cégben melyikünk a csúcsragadózó. Hánynom kell, ha visszaemlékszem az úgynevezett közös sikereinkre. "Gyere főnök, ünnepeljünk!" Ráadásul azzal a szar szovjet pezsgővel! Sosem volt stílusod.

A gombnyomás berregését követően megjelentek a biztonsági őrök. Nem az fájt, ahogy hátracsavarták a kezemet. Talán az sem fájt, amikor véletlenül összetörték a bögrémet, amelyből tizennégy éve iszogatom reggelente a tejeskávét. A csend fájt igazán. Ahogy a kollégáim elfordították az arcukat...
Tizennégy évnyi munka, gyötrelem, olykor sikerek és dicsőséges pillanatok. Most hirtelen mindez a múlté lett. Kivágtak, mint a szaros macskát.

A céges kocsim is eltűnt, nem volt még aprópénz sem nálam, úgyhogy gyalog mentem haza és vittem az ölemben a tizennégy év kacatait.
Ilyenkor mit lehet tenni?
Bekapcsoltam az otthoni gépem és pusztán szakmai kíváncsiságból végignéztem a tenderanyagot. Tulajdonképpen a szakmai önbecsülésem volt a tét. Emiatt nem aludtam egész éjjel. Nagyon alacsonynak tűnt a finanszírozási igény. Ennyire nem lehetnek biztatóak a török piaci viszonyok. Ez a rohadt Excel tábla lassanként annyira összetett, annyi makróval és hivatkozással, hogy magam is nehezen látom át.
Másfél óra elteltével még mindig nem láttam semmi hibát. Talán, ha lefuttatok néhány szimulációt, akkor látni fogom az input output változások közötti korrelációt. És ekkor megleltem. Előjelhibát vétettem. A rohadt életbe.
Javítás, ellenőrzés. Úristen...valóban, jól éreztem, hogy túl jók a számok. A finanszírozási igényt háromszorosan aláterveztem.

Kezem megállt a levegőben. Megtehetem, hogy ne szóljak? De hiszen a vesztükbe rohannak! A cég teljes vagyona válik füstté egy hét alatt...

Felálltam és fütyörészve mentem ki a konyhába. Az utolsó üveg szovjet pezsgőm nagyot pukkant. Az élet megy tovább.


{monti} cikk a feleslegessé válásról
A létszámfeletti
http://www.erepublik.com/en/article/2383062