A Kezdet
RavenSirius
Üdvözlök Mindenkit!
Újságírói pályám ezennel kezdetét veszi. A Corvin-ban szeretnék megjelentetni érdekes történeteket, költőink szebbnél-szebb verseit, magánvéleményeket, riportokat etc... Tehát vegyes témákkal szeretnék foglalkozni. Remélem sokan találnak majd benne érdekes cikkeket.
Kezdetnek egyik legnagyobb költőnk versét szeretném megosztani Veletek:
Wass Albert: ELŐHANG
Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette,hanem ezer meg ezer apró, csillámló homok-szemcséből,és a homok-szemcséket köddel kötötte össze. És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták😛
olond. De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének. És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelső szél összedönti. És jött az első szél: és nem döntötte össze. És jött a második szél: és az sem döntötte össze. És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze,hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült. És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták:varázsló. És egy napon berohantak az udvarára, és ledöntötték az ő oszlopát. És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének. És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből,hanem megint sok-sok apró homok-szemcséből és a homokszemcséket köddel kötötte össze.
(Szentgotthárd, 1926. november 14.)
Comments
Szép Jövőt! 🙂
Köszönöm!
SZENTGOTTHÁRD!
Javítva-köszönöm
Első a minőség 😃
szép
vot
Köszönöm a vote-okat és a sub-okat!
Az én köszönetem Wass Albertet illeti! Imádom ezt az írását...
Sikereset és tartalmasat! : )
Köszönöm! 😉