Ambient on/off
Join eRepublik

A kör [The Circle]

17 Day 449, 22:48 Hungary
A kör

A kör közepén állok. Körbevesznek jóbarátok s ellenségek, jók és rosszak körítenek, semlegesek és nézelődők drukkolnak vagy kritizálnak. A tengely vagyok, amelyen nagy dolgok fordulnak meg. Mindenki engem néz, és én kényelmetlenül érzem magam a rengeteg szempár vizslatása alatt. Szégyenlős vagyok, mégis a reflektorok kereszttüzében kell állnom. Amerre nézek, emberek néznek vissza rám, ahogy fordulok a körben, s néha a szempárok találkoznak, és megértés folyik át a törékeny kapcsolaton, néha a harag, gyűlölet szemvillanása válaszol, amikor a vetélkedés fellángol valakiben, és én fordulok körbe, körbe, hogy ne fordítsak hátat senkinek, mert aki fedetlenül hagyja a hátát, az megérdemli, amit kap bel – de udvariasságnak hívom, hiszen jólnevelt ember vagyok az ösztönök atavisztikus tánca fölött.

A sors kereke fordul velem, nagy változást hoztam, és nagy vihart, de már nekem is ki kell bírnom, nem vonhatom ki magam alóla, keresztül kell vinnem már, az út már adott, a körnek nincs vége, körbefordul, és mind látni fogjuk mit hoz magával. Még lehetséges spirált csinálni belőle, hogy egy magasabb szintre jusson, hogy jobbá váljon és kifinomuljon, mert a növekedés még mindig lehetséges. Keresem a szempárokat akik segíthetnek, azt akarom, hogy értsék, és megértsenek, a terveimet nem lehet elmondani, csakis megérezhetőek, átvehetőek, mert nem tervek valójában, csak ideálok amelyek gyökeret verhetnek itt vagy ott.

Fordulok a körben és hallgatom amit a szelek mondanak, ahogy felém fújnak. Mind suttognak már nekem és én hallgatom őket, időről időre kiszűrve a fontosakat. Elfogadom a szerepet megint amit játszanom kell. A változások elhozójáét.

<a href='http://www.erepublik.com/en/party/a-kard-137/1'>KARD
</a>





The Circle

I am standing in the middle of a circle. Friends and enemies are around me, good and bad surround me, neutrals and onlookers cheer or criticize me. I am an axis on which great things turn. They all watch me and I feel uncomfortable under the stares of so many. I am shy, but I must stand in the lights of great spotlights. Whenever I look, I see people looking back, as I turn in the circle, sometimes pairs of eyes meet each other and understanding flows on the frail connection, sometimes it throws me back with anger or contempt, as rivalry flares in some, and I turn, turn, turn, for I want to show no back to anyone; for those who leave their backs unprotected, deserve what they get into it, and I do call it politeness for I am polite on the surface, over the pit of atavistic instincts.

The wheel of fate turns with me, I have brought change and I have brought a storm, but I have to weather it too, I cannot step out of it, I must follow it through, for the course is now set, the circle has no end, it turns round and we will all see what it brings to us. I can still make a spiral out of it, to make it climb to a new level, to refine it and make it better, for growth is still possible. I seek out the eyes that can help, I want to make them see and understand, language is unimportant, my plans cannot be told, they can only be felt, and internalized, for they aren’t plans but ideals that can take roots here and there.

I turn in the circle and listen now to all winds, as they came. They whisper me, I listen, and I take notice of important things every now and then. I accept the role now, again. The bringer of the changes.

 
Report comments
 
ambrushcet
20
ambrushcet Day 449, 22:50

Sok sikert elnökassszony, az újak támogatnak.
(most melóval, később még mással is) Vót!

 
Quicksilver
25
Quicksilver Day 449, 22:52

Majd megszokjátok, én néha novellázgatok munka helyett.

 
Vito Shaggy
20
Vito Shaggy Day 450, 23:19

Egyáltalán nem baj... Tetszenek az efféle mélyenszántóbb írásaid is. A támogatás részemről is töretlen. Vote, természetesen.

 
Soviet80
22
Soviet80 Day 450, 23:23

Kedves Quicksilver, te vagy a legjobb újságíró, és nyilvánvaló az is, hogy te leszel az eddigi legjobb elnökünk is, mivel bölcs vagy, megfontolt, és tapasztalt. Irányításod alatt fog felvirágozni eMagyarország. Az viszont fontos, hogy ezt amit írok ne hidd el nekem, hanem ellenőrizd le magad...

 
Percy
24
Percy Day 450, 23:29

Nagyon jó cikk, csak kár, hogy az angol fordítást olvasók nem értik az első néhány sort

 
Jean68
24
Jean68 Day 450, 23:29

Még egy pár, a régi írásaidat idéző szép cikk, és újabb plecsnivel gazdagodsz.

Drukkolok ezért (is) Neked!

 
DevilArcher
23
DevilArcher Day 450, 00:38

Egyfajta munka a novella is. Értem a kételyeket, a bizonytalanságot és a felelősséget, pláne egy ekkora manőver közben. De érdemes volt, és sikerülni fog. Csak tőlünk függ, hogy elhisszük-e. Ja igen: és köszönöm.

 
Ysuol
30
Ysuol Day 450, 01:11

Ha jól működik a média, akkor a sok newb is támogatni fog, gondolom.
Egyelőre, jusson el az információ hozzánk. Az újak egy része klikkelni sem tud rendesen, gondolom, főleg, hogy angol nyelvű a játék.
A napi 2 klikken kívül mondjuk egyelőre én sem tudom, mit tudok tenni. Majd 1-2 hét múlva, vagy valami...

 
szabotor
45
szabotor Day 450, 02:16

Én sok hiányosságot tapasztalok, gondolom biztos jó nagy sokk lehetett a kb 3000 új regisztráló. Viszont legalább annyit legalább le lehetne írni, hogy az első héten ki mit csináljon, ha katona, ha politikus stb akar lenni. irc-n egy csomó utánjárással kapargatom össze az infókat, itt az emberek jórésze be fogja dobni a törölközőt, mert nem lát tisztán.

Még nem késő, egy sima 1 hetes mit csinálj az első héten, szintlépések, skillek növekedése, munka, fizetés stb. Csak általánosságokat találok, meg menj dolgozni edzeni, de időintervallumot nem tesznek hozzá. Vagy az kéne, hogy amíg lesz 2-es vagy 3-as skilled, vagy lvl5 vagy bármi. Iszonyat infóhiány van, és sokan lusták vagy nem irc-znek, hogy megtudják a nélkülözhetetlen dolgokat.

 
Jean68
24
Jean68 Day 450, 02:21

Ysuo a chat-en minden kérdésedre választ kapsz.

 
WalakyMas
31
WalakyMas Day 450, 03:26

szabotor: Dolgozni és edzeni minden nap kell/érdemes a játék folyamán. No jó, ha már saját céged van, akkor már nem dolgozhatsz.

 
XDJani
21
XDJani Day 450, 03:36

Ha saját céged van, akkor is dolgozhatsz.

Egyébként másfél hét alatt kb megvan a 6. szint.. Utánn a regisztrációtól számított kb 30 nap után megint kapsz super soldier medált - már ha rendszeresen edzettél - és ha minden nap dolgoztál hard worker medált.
Ez együtt már 15 arany, 30 nap alatt. E mellett még hívhatsz meg embereket és akkor már egy ks kereseted is lesz a skilled jóvoltából. Nem kell éhbérért dolgozni.

 
Parabellum
10
Parabellum Day 450, 04:19

Quick:

Még szerencse hogy ez nem királyság így a szereped és felelősséged közel sem olyan súlyos mint amilyennek tűnik

 
Estlin Jack D
23
Estlin Jack D Day 450, 05:38

Interesting

 
Mimilee
12
Mimilee Day 450, 06:53

Quick ez nagyon szép írás volt.

 
greg76
26
greg76 Day 451, 02:05

Csak így tovább! Biztos vagyok benne, hogy az újonnan belépők között is rengeteg támogatód akad és hirtelen jött extra kihívások nem veszik el a kedved, lendületed.

Legjobbakat!

 
Zaraki_Kenpachi
25
Zaraki_Kenpachi Day 451, 03:26

Eszméletlen jókat írsz, csinálhatnál ezekből egy gyűjteményt.