A különböző játékostípusok, avagy mit várhatunk a babyboomtól?

Day 2,640, 11:21 Published in Hungary Hungary by Juszuf ibn Juszuf

Üdv mindenkinek!

Jelenleg a 15. cikkemet írom, ha jól számolom. Furcsa ezt leírni. 🙂 Úgy tűnik, érkezésem óta elég grafomán vagyok. Köszönöm mindazoknak, akik megtiszteltek egy-egy subbal, vote-al, kommenttel, illetve endorse-al. Eddig nem foglalkoztam az újságírós küldetéssel, de most kell az arany, hogy komplettáljam az edzőimet, és hát a kicsi is számít. 🙂 Előre is köszönöm!

De ebből elég is. Jöhet a lényeg:
Ismét újoncokat szeretne toborozni a magyar e-közösség. A kezdeményezés nagyszerű, magam is az előző boom során érkeztem, és ragadtam itt. Nyilván önmagában a meghívás kevés. Itt is kell tartani az embereket. Mint azt a sajtóban már olvashattátok, új kezdeményezés indult, állami küldetések címszó alatt. Az ötlet mindenképpen támogatandó, viszont a későbbiekben továbbfejlesztésre szorul. Szóval hajrá!
A sajtót böngészve sokféle véleménnyel, ötlettel lehet találkozni, a szerzők általában saját nézeteik, játékstílusuk felől megközelítve ötletelnek, illetve kritizálnak. Összefoglaló, többoldalú elemzés még nem készült (legalábbis tudtommal). Az alábbiakban megpróbálom összefoglalni az erep lényegét, mechanikáját, illetve vázolnék néhány játékostípust. Természetesen mindezek az én meglátásaimat tükrözik, értelemszerűen teljességre törekvése mellett is szubjektív. Igyekszem a pozitív és negatív oldalakat egyaránt megvilágítani, ezzel együtt a személyeskedés és a sértegetés nem célom, inkább egyfajta görbe tükröt is tartok az emberek elé. Sokan sokfélék vagyunk, és ez így helyes. Egy toborzásnál, annak megtervezésénél ezt is figyelembe kell venni. A kommentekben szívesen olvasom a további ötleteket!

Az erepublik alapvetően egy böngészős stratégiai játék. Leginkább talán a Rizikóhoz, a remek Civ. sorozathoz ( ugye emlékeznek rá néhányan??), illetve értelemszerűen a többi böngészős játékhoz (Travi -csak mert nem vagyok bizots benne, hogy kiírhatom) hasonlítható. Politikai, stratégiai, gazdasági, illetve közösségi vonulata van. Egyszóval, akinek a fentiek bejöttek, jó eséllyel ezt is szeretni fogja. 🙂 A játék fenntarthatóságát a khmmm drága adminok ( 🙂 ) mikrotranzakciók segítségével biztosítják. Ez manapság már nem számít kivételesnek,bár sokszor látni, hogy ezért szidják a készítőket. Értelemszerűen egy mastercard komoly tényező tud lenni a csatamezőn. Pozitívum, hogy szorgalommal, kitartással is sokra lehet vinni, és lehetsz domináns, aktív, értékes játékos.
🙂Ami kiemeli a többi játék közül (bár ez sem kizárólagos már), hogy Földünk valós országait képviselhetjük, azok alternatív történelmét formálhatják ( és adott esetben valós sérelmeiket torolhatják meg, vágyaikat valósíthatják meg). Mint a fentiekből kiderül inkább ez utóbbi adja egyediségét, mely az újoncok számára vonzó lehet az amúgy átlagos játékmeneten túl. Magártól a játékról nem is szeretnék többet beszélni, jöhetnek a játékostípusok. Az elnevezések és leírások a képzelet művei, a valósággal való bárminemű egyezés a véletlen műve! 🙂

" Webkocka":ezek azok a játékosok, akik már a sokadik webes játékukon is túl vannak. Esetleg egyszerre többet is játszanak. Nincs életük, agykapacitásuk 99%-át a karakter/avatár fejlesztése köti le. Fejből fújják a leghatékonyabb stratégiákat. A kisebb noobokat elsöprik. A BH csak az övék. Az erejük? Over 999999999 thousand!!!! A legtöbb mastercard valószínűleg ebbe a csoportba tartozik.

Pro:hatékony katonák, valószínűleg hatékony ipari háttérrel. Ők A tankok. Hadjáratban nélkülözhetetlenek.
Kontra:nem feltétlenül csapatjátékosok. Ez van.

"Bónuszmágusok"a legapróbb részletekig ismerik a játék mechanikáját. Minimum 15 ország sajtóját olvassák párhuzamosan, szemük azonnal kiszúrja a legapróbb politikai változást, baráti közeledést, vagy éppen a közelítő vihart, és rögtön elkezdik számolni, melyik területet érdemes megszerezni 10% bónuszért. Háborút is csak "földi javak" érdekében támogatnak. Hideg fejű stratégák, az emberek számukra sebzéspotenciált jelentenek.

Pro: gyorsan átlátják a változásokat, logikus tervet, hosszú távú stratégiát képesek alkotni. Stabilizációra törekszenek.
KontraA játékot nem feltétlenül képesek érzelmi oldalról megközelíteni, holott a politikában a nép hangulatát érdemes figyelembe venni, hisz ők alkotják a közösséget, és az ő szórakozásuk a cél.

"Vasszívűek" ők a játékot azért választották, mert valós országokat modellez. E-hazaszeretetük vetekszik a valós Magyarország iránt tanúsított érzelmeikkel. Terveiben tényleges e-magyar világuralom szerepel, és ha már ott vannak revansot vesznek néhány RL sérelemért is. Valódi közösségi emberek-már ha az illető világnézete egyezik az övékkel.

Proképesek közösségben gondolkodni, választott hazájukért nagy tettekre képesek, ha összefognak hatalmas erőt képviselnek. Játékbeli barátaikat testvéreikként kezelik.
Kontraérzelmeik néha a józan ész rovására mennek. Ha nem értenek egyet az adott stratégiával, céllal, látványosan visszavonulnak.

Első körben hirtelen ennyi, ízelítőnek talán elég is lesz. 🙂 Kicsit hosszúra nyúlt Ha valakinek új variációk jutnak eszébe, ne tartsa vissza magát!




Éljen az e-Haza!