Join the new world

The London Gazette: The State of the Union: A Rise in Patriotism - fordítás

---

Ma este figyeltem az állami brit politikát. Vajon miért maradt a feudalizmus állapotában, ahol a pártpolitikai érdekek elsőbbséget élveznek a nemzettel és a polgárokkal szemben? Egységes lesz majd valaha is a nemzet? Vagy megmarad ezen a feudalista szinten? Várom a véleményeket a cikk alatt.

A legutóbbi választás tökéletes példával szolgál a brit politika természetéről a legalapvetőbb szintekig. Kravenn, az egykori hadügyminiszter indult Dishmcds egykori elnök ellen. A szavazástól elég szoros eredményt vártak, főleg mivel az utolsó napokban elég kemény kritikát kapott a brit fegyveres erők szerkezeti átalakítása. A másik fél kampánya szerint pedig Dishmcds eléggé inaktívvá vált, már előzőleg is csak poénból indult a választásokon.

Végül Kravenn nyerte a választást elég megdöbbentő, több mint 100 szavazatos fölénnyel. -Az összes leadott szavazat 652 volt, ebből 356-ot kapott Kravenn és 242-őt Dishmcds- A legegyszerűbb magyarázat az aktív tagok közötti különbség lehet a The Unity Party és a United Kingdom Reform Party között. Még az Every Single One támogatása is kevés volt ahhoz, hogy meghozza Dishmcds győzelmét. Figyelembe véve a választások alatt megjelent cikkeket, különösen kiemelve Kravenn trollkodását, kommunikációs nehézségeit és angol nyelvi problémáit, eléggé lehangoló képet fest az egész brit politikáról.

Ritkán szokott igaza lenni a United Kingdom Progression Party pártnak, de most jó döntést hozott, amikor hivatalosan egyik jelöltet sem támogatta. Egyik jelöltben sem volt meg az a karizmatikus erő, ami végre összefogásra késztetné a nemzetet, és végre egy kórusként kiállhatna ellenségei elé: „Eddig és ne tovább”. Vitathatatlan, hogy ebben közrejátszott az is, hogy nem volt túl nagy mozgástér a jelöltek kiválasztásában. A választók egy része pedig úgy gondolhatta, hogy a lehetőségek közül Kravenn volt a kisebbik rossz.

Mindazonáltal elég megrendítő volt ez a választás, mert számomra világossá vált, hogy a brit politika magját adó két nagy párt továbbra is egymásba akasztva agancsaikat saját embereiből állít elnökjelöltet. Még akkor is, ha találnának olyan jelöltet, aki képes lenne összefogni a nemzetet, és újra felemelni. Eljön majd az idő egyszer a brit történelemben, amikor együtt fog felállni a nemzet, és kérni fogja a változást.

Mind a két nagy párt azonos hibának lett az áldozata – a befelé fordulásnak. Azáltal hogy helyi (vagy párt által) definiált megközelítést emelnek nemzeti szintre, a nemzet is a tudatára ébredt, hogy a koncepció nem megfelelő. Ez egyben a kormány kritikai értékelése is, fontos, hogy egy párt nem létezhet célok nélkül csak azért, hogy kormányra kerüljön. A nagy pártok mind részesei a brit történelemnek, és közreműködtek a nemzet alapításában és formálásában.

Most jobban mint bármikor máskor, arra kell koncentrálnunk hogy kik vagyunk és mik vagyunk, és fel kell tenni a kérdést: „Tényleg ez az amire majd emlékezni szeretnénk?” Itt az ideje hogy elfogadjuk, hogy nem mi vagyunk a legnagyobb ország, nem mi vagyunk a legerősebb ország, de ahogy a nevünk is mondja -United- egyesülnünk kell, össze kell fognunk.