A GregoryG kormány objektív kiértékelője
Pioca a Gyulolkodo
Az elnökünk sokáig sehol sem volt, majd egy váratlan pillanatban megjelent és belefingott a levegőbe egy jó nagy görög MPP-t, amit Bazillidopapokliszék nem meglepő módon, azonnal leszavaztak. Bátor vezérünk dolga végeztével nyilatkozott egy hatalmasat. Idézem: „I am a very importent person for Hungarian erepublik!”
Ezen események fényében sokan úgy érezik, hogy GregoryG egy pocsék elnök volt, de szerintem nincs igazuk: őt így kell szeretni. Közel sem tökéletes, de hát melyikünk az? A magyar választó polgárok 46.03%-a nem tévedhetett ekkorát. Örüljünk inkább annak, hogy volt annyira elmés, hogy nem a román MPP-t adta be. Az lett volna igazán égő.
Köszönjük neked GregoryG!
Személyesen azzal jutalmazlak, hogy benne leszel a következő Napi Pocsék Ernst Viccben!
A képen egy másik Gregory látható. Róla nem tudok semmit.
Comments
buziság elsőzni
a cikket még nem olvastam el, azonban bocsáss meg, hogy ezt mondom: kicsit zavaró, hogy 1 órája van kinn a cikk, egy komment jött, annak sincs köze véleménynyilvánításhoz, de már 136 vote. részemről csuklóból megy a vote, nem arról van szó, de a votevásárlás annyira szembetűnő, hogy szerintem ez már kicsit sok.
Elárulom neked, hogy a jelen pillanatban a top5 cikkek közül 4 db vásárolt szavazattal jutott fel. Én nem akarom leplezni a saját tettemet. Ez van.
Az nem lehet, hogy olyanoknak tetszik a cikk, akiknek amúgy nincs hozzáfűzni valójuk?
LOL
Nekem önálló gondolatom sincs, nem hogy hozzáfűzni valóm.
nem :Đ
part1: szürreális volt a szavazatok száma egy óra elteltével, azóta pedig már eltelt jópár óra, a szavazatok száma pedig alig lett dupla annyi, pedig a cikk TOP5ös.
part2: kommented megírása előtt 24 perccel írta meg Pioca, hogy igazam van, de egyébiránt egy gyökér vagyok és irreleváns dolgokról beszélek.
part3: tudom, hogy ezt Te sem gondoltad komolyan, csak kedvem volt okoskodni egy keveset. és joggal tettem. és büszke vagyok magamra.
nincs mit hozzáfűzni
Na, akkor már nekem nem is kell vótolni, vegyed csak őket😁
valójában én sem terveztem kommentelni, elolvastam s mivel egyetértettem vote-ot nyomtam 😁)) nem muszály mindig járatni a szánkat.
Jó.
És igaz.
Köszönjük GG.
Te angolul kommentelj kérlek, mert magyarul már olyan snassz.
[removed]
Nem hamarkodnék el semmit. Ha 2 nap múlva nem lesz hirtelen román MPP - akkor és csakis akkor merem majd azt mondani, hogy szerda este nem tárgyalt erről az elnök. Addig bármi lehet, bármi elképzelhető.
Azt is várom már, mikor fogja jól felépített, ügyes kommunikációval megmagyarázni az aktuális kormány, hogy a románok és a görögök a mi igaz testvéreink, akik már akkor velünk voltak, amikor még a buta nép azt hitte, hogy nem.
Sry a cinizmusért.
Akkor most Keletázsia, Eurázsia vagy Óceánia az örökös ellenségünk? És hova tartozunk mi?
Euróceázsia - szerintem.
Mármint, hogy oda tartozunk, ezért ők az ellenségeink. Csak még nem tudjuk. De majd megtudjuk. Hogy tudtuk. Amikor még nem tudtuk. Hogy tudjuk.
mindezt szigoruan angolul.
eltelt egy újabb unalmas hónap.. nagyszerű volt az orosz hadjárat amit beígért gregory 🙂 élveztük
jaja, fantasztikus volt ez a lengyelekkel összehangolt közös hadművelet
örülök hogy legalább most nem gyalogoltak át rajtunk, mint múltkor hanem airstrike-oltak
Biztos pontos az idézet? Az eredetiben egy r-rel nem kevesebb volt?
ha megint indulna, ugyanaz a sok láma ismét megszavazná...
láma, faeke, ki minek híjja
hanso +1 😃DDD
nem is tudok válogatni a sok magyar csata között .... menő eMagyarországon lakni